2011 nagyszabású musicalprojektje az I. Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekverseny, melynek célja lehetőséget adni a világ legkülönbözőbb országaiból, városaiból érkező tehetséges fiatalok megmérettetésére, elsősorban a világhírű, magyar származású zeneszerző művein keresztül. Az elődöntők lezajlottak már Marosvásárhelyen, Bukarestben, Münchenben, Tokióban, Szöulban, Grazban, a komponista szülővárosában, Szabadkán, valamint Budapesten. A szlovákiai helyszínen, az Érsekújvári Rockszínpadon betegség miatt csak június 6-án tartják az első megmérettetést.
A helyi szakemberekből álló zsűri mindenhol három kategóriában hallgatta meg a fiatal énekeseket: női szóló (pl.: Elisabeth, Én, Constanze, Marie Antoinette, Waldstätten bárónő, Nannerl, Mrs. Danvers, Beatrice); férfi szóló (pl.: Wolfgang Mozart, Maxim de Winter, Halál, Rudolf, Colloredo); karakterénekes (pl.: Mrs. van Hopper, Jack Fawell, Schikaneder, Lucheni , Frau Wolf). A magyarországi elődöntőn, a Budapesti Operettszínházban két nap alatt mintegy százharminc versenyző lépett a zsűri elé, melynek tagja volt Janza Kata színművész, Kocsák Tibor zeneszerző, a Madách Színház zenei vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense, Makláry László karmester, az Operettszínház fő-zeneigazgatója és Lőrinczy György kulturális menedzser, a Pentaton Művész- és Koncertügynökség ügyvezetője. Döntésük alapján 17 fiatal tehetséget jutott tovább a középdöntőbe. Férfi szóló kategóriában Borbély Richárd, Kocsis Dénes, Veréb Tamás, Kádár Szabolcs, Lipics Barna, Sándor Péter, Szabó Dávid, Szentmártoni Norman, Zádori Szilárd, Barkóczi Sándor, a női szóló kategóriában Baranyai Annamária, Tóth Angelika, Kiss Kamilla, Simon Boglárka, míg a karakterénekesek közül Kerényi Miklós Máté, Horváth Cintia és Fejes Szandra került a következő fordulóba.
A helyi zsűrik minden városban a jelentkezések arányában választották ki a legjobbakat, így Grazból hat, Münchenből hét, Marosvásárhelyről két, Bukarestből három, Szabadkáról négy, Tokióból és Szöulból pedig két-két versenyző lesz ott a 2011. június 29-30-i szabadkai középdöntőben, ahol már nemzetközi zsűri előtt lépnek fel. Itt két számot kell előadniuk: egyet Lévay Szilveszter művéből, illetve a világ musicalirodalmából egy szabadon választott dalt.
A döntőre 2011. július 1-jén, pénteken este kerül sor a Szabadka melletti Palics szabadtéri színpadán, ahol az énekeseket már a Budapesti Operettszínház Zenekara kíséri. Itt Lévay-szólókat és -duetteket, valamint más musicalszerzők dalait kell megszólaltatniuk.
Az I. Lévay Szilveszter Nemzetközi Musicalversenyt egy nagyszabású gála zárja a Budapesti Operettszínházban, 2011. július 4-én, ahol a döntősökön kívül már befutott művészek is fellépnek majd. Lévay Szilveszter több előselejtezőn maga is részt vett, s elmondta, hatalmas örömmel tölti el, hogy minden városban sikerült olyan fiatal tehetségeket felfedezni, akikből a jövő musicalsztárjai lehetnek.