A magyar operatörténetben a Bátori Máriának a leghosszabb az előélete. A zenedráma hőse nemes hölgy, akit Könyves Kálmán fia, István trónörökös feleségül vesz. A herceg ármánykodó ellenségei István távollétében bevádolják Máriát a királynál, és bár Kálmán megbocsát Máriának, az udvaroncok megölik az asszonyt. A hazatérő István összetörve értesül a gyilkosságról, és bosszút fogad.

A Dugonics András drámájából Egressy Béni által készített szövegkönyvnek két irodalmi előzménye is van. A tragikus sorsú Inez de Castro, I. Péter portugál király kedvesének történetét Luiz de Camoes portugál költő a 16. században született Luziádák című eposzában dolgozta fel először. A téma másokat is megihletett, köztük volt Julius von Soden gróf is, akinek 1784-ben mutatták be Inez de Castro című drámáját. Valóban élt Agnes Bernauer, III. Albert bajor herceg közrendű szeretője is, akit a herceg apja boszorkánysággal vádoltatott meg és kivégeztetett, az ő története is számos irodalmi műben és kódexekben köszön vissza.

Von Soden szövegét olvashatta Dugonics András, az első magyar regény, az Etelka (1788) szerzője is. Dugonics, aki a tragikus szerelmi történetet Bátori Mária című drámájában magyar környezetbe ültette át, és Könyves Kálmán idejére, a 12. századba helyezte. A színdarabot 1794-ben mutatták be, és 1838-ban a Pesti Magyar Színház is műsorára tűzte (játszott benne Egressy is), sőt azután is repertoáron maradt, hogy opera született belőle. A librettó készítése közben Egressy számos változtatást hajtott végre: a prózát versbe írta át, több szereplőt elhagyott, jeleneteket vont össze, így az eredeti öt felvonásból csak kettő maradt.

Erkel 1838 januárjában írta alá karmesteri szerződését a Pesti Magyar Színházhoz, vele egy időben érkezett a korábban csak prózai darabokat játszó társulathoz a korszak népszerű énekesnője, Schodelné Klein Rozália is. A közönség körében mindez nagy vihart keltett, mert sokan féltették az opera műfajától a magyar nemzeti drámairodalmat és a nemzeti színjátszást. A színházban magyar opera hiányában először Bellini Az idegen nő című művét adták elő 1838. január 25-én. Erkel a Bátori Mária bemutatójáig több mint százötven este vezényelt olasz operákat, főként Rossini, Bellini és Donizetti műveit.

Erkelnek azonnal megtetszett Egressy librettója, és rövid idő alatt végzett a komponálással. A zeneszerző első operáját 1840. augusztus 8-án mutatták be, a dalmű színlapján nevezték először Nemzeti Színháznak az 1837 óta működő Pesti Magyar Színházat.

Erkel muzsikája leginkább a francia nagyopera, Meyerbeer és Halévy hatását tükrözte, de olaszos dallamokat is vegyített a verbunkos zenével, sajátosan magyar hangzást hozva létre. A Bátori Mária legnagyobb jelentősége, hogy magyar mű volt, magyar nyelven, magyar énekesekkel. Az ősbemutató a zeneszerző öccsének jutalomjátéka volt, Erkel József István herceg szerepében lépett a színpadra. Bár az előadás zajos sikert aratott, a premier évében csak három alkalommal adták elő, másfél év alatt mindössze tizenkét előadást ért meg. Az opera 1860-ig maradt műsoron, és közben kétszer felújították. A Bátori Mária ezután csaknem másfél évszázaddal, 2000-ben hangzott fel ismét, a Gyulai Várszínház színpadán a Kolozsvári Állami Magyar Opera előadásában (és a társulat előadásában egy évvel később CD-n is megjelent).

Az operához eredetileg nem készült nyitány, az csak 1841 novemberében hangzott fel először. Erkel később kiegészítette, több helyen megváltoztatta művét, új tenoráriát írt bele, Mária olaszos cabalettája 1852-ben született. A befejezésre is két változat született: az eredetiben a kórus alig kapott szerepet, a későbbi "bosszúkar" viszont nagy közönségsikert hozott. A címszerepet Schodelné és nagy riválisa, Hollósy Kornélia, a "magyar csalogány" is énekelte.

A Bátori Mária volt az első Erkel történelmi tárgyú dalműveinek sorában, további jelentősége, hogy utat nyitott a magyar operajátszás kifejlődésének. Erkel ezután írta a Hunyadi Lászlót, majd legnagyobb történelmi operánkat, a Bánk bánt, a Dózsa Györgyöt, utolsó befejezett dalműve az István király volt.

A Bátori Máriát az 1980-as években átdolgozták: szövegét Fodor Ákos, zenéjét Németh Amadé átiratában ismerhette meg a közönség, 2002-ben ez a mű nyitotta meg az Erkel-operák kritikai kiadásának sorát.