Zenés színház

18 éven felülieknek szól majd a Kabaré bábos változata

2015.04.01. 13:24
Ajánlom
Április 13-án, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatja be a Budapest Bábszínház Alföldi Róbert rendezésében a Kabaré című musicalt. A produkció elkerül minden finomkodást, szikárabb és zsigeribb lesz az eddigi előadásoknál.

A Kabaré az egyik legismertebb és leggyakrabban játszott zenés darab: Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb musicalje az 1966-os Broadway-premier, de még inkább az 1972-es filmváltozat óta igazi klasszikussá vált, a hazai színházak repertoárján is rendszeresen szerepel. Bábszínház azonban még nem tűzte műsorra, ami talán a világon is kuriózumnak számít. Az előadás szervesen illeszkedik Budapest és a jogelőd Állami Bábszínház kísérletező hagyományaiba, valamint "A báb nem korosztály, hanem műfaj" szlogenhez.

Bár Alföldi Róbert harmadszor foglalkozik az anyaggal - a Budapesti Operettszínházban, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival is színre vitte -, nem reprízre készül. "Ez a példány sokkal sötétebb, végletesebb, durvább az eredetinél, és nem csupán azért szikárabb, kopogósabb, mert a báb műfaja eleve nem bír el annyi szöveget, mint az élőszínház. Zsigeribb lesz előadás, ugyanakkor nem spóroljuk ki belőle a didaxist sem, mert ma konkrétan kell fogalmazni. A Kabarét el lehetne bábozni, és mivel az eredeti történet konkrét időről szól, meg lehetne tartani a '30-as években, de ez túl egyszerű és könnyű megközelítés lenne." Alföldi a Budapest Bábszínházban az amerikai musicalből sokkal magyarabb, koszosabb, egyszerűbb és fájdalmasabb előadás készül, ami a máról szól, a végredmény azonban szándékai szerint nem politikai állásfoglalás, hanem társadalmi látlelet.

A vizualitásban - Hoffer Károly bábjaiban, Zöldy Z Gergely díszletében és jelmezeiben - megjelenik az a pokoli hangulat, amelyet többek között Hieronymus Bosch, Otto Dix és német expresszionista képzőművészek alkotásainak hangulata inspirált. A romkocsma és az underground hely keverékében - ahol a rendező erősen épít a bábok és a látszó mozgatók közti, a személyiség megkettőződésére utaló dramaturgiai feszültségre és a játékosságra - nem lesz titok, miközben a perspektíva folyamatosan elbizonytalanítja a nézőt.

Az előadás élő zenei kísérettel, kétzongorás változatban április 13-tól látható a Budapest Bábszínházban. A bemutató a Budapesti Tavaszi fesztivállal közös előadás. A Konferansziét Bercsényi Péter, Sally Bowles-t Mórocz Adrienn játssza. Cliff Bradshaw szerepében vendégként Szatory Dávid lép fel, Schneider kisasszonyt és Schultz urat Pallai Mara és Ács Norbert keltik életre. Pethő Gergő alakítja Ernst Ludwigot, Spiegl Anna pedig Schatzie Kostot. A Vörös Róbert fordításában, Varró Dániel magyar dalszövegeivel bemutatandó produkció zenei vezetője Wagner-Puskás Péter, koreográfusa Gergye Krisztián.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Klasszikus

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház ajánló

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.
Zenés színház palotakoncertek

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Zenés színház operett

Látványos show lesz a Cirkuszhercegnő a Margitszigeten

Az anekdota szerint egy rosszul elsült viccéből született Kálmán Imre nagyoperettje, a Cirkuszhercegnő, amelyet július 20-21-én játszanak a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Zenés színház interjú

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.