Zenés színház

2013 Britten éve lesz

2012.09.17. 10:02
Ajánlom
Az angol zeneszerző születésének századik évfordulóját egész éves programsorozattal ünneplik jövőre világszerte.

A Britten 100 elnevezésű kezdeményezés során zenekarok és operatársulatok előadásában, illetve neves karmesterek vezénylete alatt csendülnek fel Britten művei a világ harminc országának 140 városában. Az ünnepségsorozat részét képezi egy projekt, amelynek keretében 75 ezer brit diák fogja énekelni péntek délutánonként a zeneszerző Friday Afternoons címen megjelent gyermekdalait szerte a szigetországban, előkészítve a november 22-ére kitűzött hatalmas születésnapi megemlékezést. A brit Királyi Pénzverde Britten képmásával díszített 50-pennys érméket bocsát forgalomba még az év vége előtt, New York pedig egy egész évet szentel a zeneszerző munkáinak - mondta el az ünnepségsorozat megnyitóján Jonathan Reekie, a Britten által alapított híres Aldeburgh-i Fesztivál igazgatója. A szervezők ígérete szerint jövőre a brit zeneszerző alkotásaitól lesz hangos a világ, Pekingtől egészen Moszkváig, ahol most először állítják színpadra a nyíltan homoszexuális Britten nyíltan homoszexuális témájú művét, a Thomas Mann elbeszélésén alapuló, Halál Velencében című operát.

A maratoni ünnepség részeként Matthew Barley csellista a "legváratlanabb helyszíneken" fogja előadni Britten műveit szerte Nagy-Britanniában. A hagyományos koncerttermi és székesegyházbeli hangversenyeken túl boltokban, galériákban, iskolákban, kávézókban, örökségvédelmi helyszíneken és erdőkben fog zenélni, valamint abban az aldeburgh-i házban, ahol Britten és élettársa, a Peter Pears tenorénekes együtt élt és dolgozott. Az ünnepségsorozat egyik legkiemelkedőbb programja a kegyetlen, de tragikus hősről,a közösség által megvetett halászról szóló Peter Grimes című opera rendhagyó előadása lesz 2013 júniusában. A darabot, amelyet Aldeburgh ihletett, a város tengerpartján felállított színpadon láthatják az érdeklődők. Az operát 1945-ben mutatták be a londoni Sadler's Wells színházban. A darab átütő sikerét jelezte, hogy a premiert követő három éven belül világszerte több tucat operaházban bemutatták, a 20. századi zenetörténet legkiemelkedőbb alkotói közé emelve Brittent. Budapesten két alkalommal, a hatvanas években és 1999-2000-ben játszották az operát, előbb Udvardy Tibor, utóbb Kovalik Balázs rendezésében és Gulyás Dénes operaénekes közreműködésével.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Chaplin, az elfeledett zeneszerző zseni

Legtöbb filmjéhez maga komponált zenét, pedig nem tudott kottát olvasni. Egy időben sehova nem ment a hegedűje nélkül, és zeneszerzőként Oscar-díjat is nyert. Chaplin kevéssé ismert arca a muzsikusé.
Klasszikus

Ez a csellóirodalom egyik legszebb versenyműve

Dvořák egyik legszebb művével, a h-moll gordonkaversennyel búcsúzik a Müpa közönségétől a Pannon Filharmonikusok ebben az évadban.
Plusz

Létünk legizgalmasabb momentuma a felfedezés – Interjú Novák Péterrel

Javában tart a Partitúra zenei, művészeti road show új szériájának forgatása. Novák Péterrel rendező tapasztalatairól, forgatásokról, témaválasztásról mesélt, és arról is, hogy lehet-e kultúra nélkül élni.
Vizuál

Színes, szélesvásznú életműdíjak a magyar film ünnepén

Megszámlálhatatlan filmben és televíziós alkotásban játszottak az 5. Magyar Filmhét életműdíjasai: Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera. A díjátadóval megkezdődött a filmhét, hét kategóriában összesen 203 filmet vetítenek a Corvin moziban.
Jazz/World

Alinda Chagallról és tüdőkapacitásáról is kérdezte Horgas Esztert

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Horgas Eszter fuvolaművésszel arra is kitértek, mennyire kemény fizikai munkát jelent a fuvola, és hogy jönnek ehhez a gumimatracok.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Tóth Péter operát írt a Tótékból

Kenessey Jenő Az arany meg az asszony és Örkény István-Tóth Péter Tóték című egyfelvonásos operáit Káel Csaba rendezésében és Jankó Zsolt vezényletével mutatja be április 26-án a Magyar Állami Operaház az Eiffel Műhelyházban.
Zenés színház ajánló

Kortársak és klasszikusok a Bartók Plusz Operafesztiválon

Közzétette programját a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál. A klasszikus és modern zenés színházi élményt, opera-animációt és báboperát is kínáló fesztivál szenzációjának Eötvös Péter Az Aranysárkány című művének hazai ősbemutatója ígérkezik. A jegyárusítás megkezdődött, egyes előadásokra 30 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak belépőjegyet május 5-ig.
Zenés színház interjú

Népdalt énekelve sétál át a macska a hivatalon

Halas Dóra és Nagy Fruzsina már a második közös előadásukat készítették el a Soharóza kórussal. Catwalk-koncertnek nevezik az általuk alkotott műfajt, amelyben elegyednek a kóruskoncert, a színház és a divatbemutató jellegzetességei. Az Ügyben népdalokat dolgoztak fel, bár mint mondták, Kodály és Bartók óta valami nagyon félrecsúszott a népzene társadalmi megítélésében.
Zenés színház interjú

Liliom hazatalál

Április 26-án mutatja be a Budapesti Operettszínház a Molnár Ferenc színműből készült világhírű musicalt, a Carouselt. Béres Attila rendezővel a Liliom iránti rajongásáról és a készülő előadásról beszélgettünk.
Zenés színház hír

Posztumusz Igaz Ember díjat kapott Kálmán Imre

A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapján a zeneszerző lánya, Kálmán Yvonne vette át a díjat az Operettszínházban.