Zenés színház

225 éve játsszák az operák operáját

2012.11.01. 10:06
Ajánlom
Az anekdota szerint a Don Giovanni nyitányát Mozart a premier reggelén fejezte be, a prágai ősbemutató így is hatalmas sikert aratott.

Mozart 1786-ban Lorenzo da Ponte szövegkönyvére írta a Figaro házasságát, aminek sikere nyomán a prágai olasz operatársulat igazgatója is rendelt tőle egy operát. Az előadás témájának a zeneszerző - da Ponte javaslatára - a nőcsábász Don Juan kalandjait választotta. A komponáláshoz Bécsben kezdett hozzá, de végül Prágában fejezte be - nem kis késéssel: a bemutatót két héttel el kellett halasztani, a nyitány pedig csak a premier reggelén készült el. Az anekdota szerint Mozartot bezárták a szobájába, ahonnan a partitúrát az ajtó alatt laponként csúsztatta ki. A nyitánnyal azonban még így is négy óra alatt végzett. A bemutatót 1787. október 29-én a Rendi Színházban Mozart maga vezényelte - hatalmas sikerrel.

A két felvonásos Don Giovanni meghatározása szerint "dramma giocoso" (játékos dráma), amely a XVII. század második felében, Sevillában játszódik. Az opera a komédia és a tragédia, az opera buffa (vígopera) és az opera seria (a tragikus opera) szintézise, amelyben a szoknyavadász Don Giovanni története tragikus véget ér. A prágai ősbemutató ugyan nagy sikert aratott, az 1788-as bécsi premier azonban - hiába írt erre az alkalomra Mozart két új áriát - hűvös fogadtatásban részesült. Az előadás után II. József császár azzal vigasztalta a zeneszerzőt: az opera még szebb, mint a Figaro, de nem a bécsi közönség fogának való táplálék. Mozart erre azt válaszolta: akkor hagyjunk időt nekik, hogy megrághassák.

Az operák operáját 1947-ben Don Juan címmel mutatták be Budapesten. Az előadással Otto Klemperer (portrénk róla itt) debütált. A hazai közönség az operaelőadást két éve Fischer Iván rendezésében és dirigálásával is megtekinthette a Művészetek Palotájában. Ugyancsak 2010-ben Miskolcon koncertszerű előadásban adták elő, a Magyar Állami Operaház műsorán pedig jövő év februárjától szerepel Gianfranco de Bosio rendezésében. (A tavaly decemberben bemutatott előadásról szóló kritikánkat erre a linkre kattintva olvashatják el).

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

HVG: Kiszivárgott az SZFE huszonhat új oktatójának neve

Eljuttatták a hvg.hu-hoz az összes olyan főállású oktató nevét, akik újonnan kerültek a Színház- és Filmművészeti Egyetem állományába.
Zenés színház

„Nessun dorma” – Minek köszönheti rendkívüli népszerűségét Puccini operaáriája?

„Vincerò! Vincerò-ò-ò!!!” – És a fejünkben máris megszólal Pavarotti hangja, amint elnyújtva a magas H hangot, üdvrivalgásra készteti a stadionok közönségét. Kerülőúton vált Puccini áriája mindenki kedvencévé, és egy futball-világbajnoksággal indult az egész.
Vizuál

Tiziano-kiállítással ünnepli fennállásának 130. évfordulóját a bécsi Szépművészeti

Az évforduló alkalmából ingyenjeggyel és Tiziano-kiállítással kedveskedik látogatóinak a Kunsthistorisches Museum.
Színház

„Minden szerettem volna lenni” – Sinkovits Imre élete képekben

A Tizedes, Dobó István és Tót, a tűzoltóparancsnok a tévénézők számára, Mózes, Macbeth és a Tudós a színház szerelmeseinek. Nem volt olyan szerep és karakter, amelyben Sinkovits Imre ne remekelt volna. A húsz éve elhunyt színészlegendára fotókkal emlékezünk.
Színház

Interaktív kiadványként jelent meg idén a Radnóti Magazin

„Ez már a Gutenberg-galaxis utáni világ” – hirdeti a színház évados kiadványa, amelyet most digitálisan tettek közzé, számos interaktív és a későbbiekben is bővülő tartalommal.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

„Húsz évem már a múlt” – 20 éves a Rómeó és Júlia musical

2001. január 19-én mutatták be a párizsi Palais des Congrès-ben Gérard Presgurvic musicaljét, a Shakespeare drámája nyomán írt Rómeó és Júliát.
Zenés színház hír

A nyári szezonra készül a Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Idén a vártnál jóval korábban, már január 18-án kihirdette nyári előadásait a Margitszigeti Szabadtéri Színpad. A minden eddiginél gazdagabb műsorkínálatban az operák, musicalek, balett-, valamint táncelőadások mellett rendhagyó koncerteket is láthatnak az érdeklődők, ahol az ünnepelt popsztárokon túl a klasszikus zene mesterei is képviseltetik magukat.
Zenés színház koktélparti

„Nessun dorma” – Minek köszönheti rendkívüli népszerűségét Puccini operaáriája?

„Vincerò! Vincerò-ò-ò!!!” – És a fejünkben máris megszólal Pavarotti hangja, amint elnyújtva a magas H hangot, üdvrivalgásra készteti a stadionok közönségét. Kerülőúton vált Puccini áriája mindenki kedvencévé, és egy futball-világbajnoksággal indult az egész.
Zenés színház ajánló

„Ez egy olyan történelmi pillanat, amelyben nagyon komoly döntéseket kell hozni” – Szabó Magda klasszikusa az Operett Online-on

Decemberben nagy sikerrel debütált az Operett Online képernyőjén az Abigél, Szabó Magda kultikus regényének musical-változata. A megújult szereposztással közvetített előadás egy csodálatos történet szeretetről, lemondásról, küzdelemről és persze a szerelemről. De mit adhat nekünk ma Abigél?
Zenés színház videó

Bellini-operát énekelnek az erdő állatai egy cuki videoklipben

Az olasz bel canto-stílus egyik alapművének részletéből, Vincenzo Bellini Norma című operájának egyik számából készült bájos animációs film.