420 éves az első fennmaradt opera, amit a saját korában ki nem állhattak

420 évvel ezelőtt Peri ismét operát komponált, az Euridikét 1600. október 6-án mutatták be Firenzében, a Palazzo Pittiben, a toscanai nagyherceg lakosztályában. Annak ellenére, hogy az előadás költségeit Jacopo Corsi, a kor egyik legelismertebb firenzei zeneszerzője finanszírozta,

ősbemutatóját nem kísérte túlzott érdeklődés.

A színpadra állításba sem fektettek sok energiát: a zenekar – amit Emilio de Cavalieri irányított – mindössze négy hangszerből, egy csembalóból, egy lantból, egy chittaronéből és egy lírai grande-ból állt. Az érdektelenség talán annak is szólhatott, hogy aznap volt egy másik darab, Caccini Cefalojának premierje is, több mint száz zenész és énekes közreműködésével.

Jacopo Peri portréja (Fotó/Forrás: Wikipédia)

A sors fintora, hogy mégis a Cefalo merült előbb feledésbe. Az Euridikét, amit a legelső egészben fennmaradt operaként tartanak számon, a bemutató után többször is játszották annak ellenére, hogy újszerűségével nem nyerte el a mecénások tetszését. Viszont irányt mutatott a kortársaknak: új kifejezésmód, a monódia jött divatba. Hamarosan a zeneszerző stílusa, témaválasztása minta lett, számos alkotó kezdte el másolni.

Az Euridiké megírásakor Peri az egyszólamúságra helyezte a hangsúlyt, a recitativók szűk hangtartományban mozogtak, ami Vinczenzo Galilei hatását tükrözte. Galilei az ókori rapszodoszok utánzásban látta a modern éneklés alapjait, ehhez pedig tökéletes illeszkedett Ottavio Rinuccini költő – akivel Peri már a Dafnénál is dolgozott – szövegkönyve. A libretto gyakorlatilag egy felvonások nélküli ekloga, szabadon váltakozó hét és tizenegy szótagos verssorokkal. A szöveg kerüli a drámai, nagy feszültségű pillanatokat, még a címszereplő halála is a színfalak mögött zajlik. A zene és szöveg egysége tökéletes összhangban követi le az olasz nyelv természetes prozódiáját, a partitúra nyomtatott kiadásában azonban – a korabeli divatnak megfelelően – csak az énekhangok dallamvonalát és a basszusszólamot tüntették fel.

Az opera klasszikus ókori témát dolgoz fel, Orpheusz és Euridiké lakodalma elevenedik meg a színen.

A bemutatón maga Peri szállt le Orpheuszként az alvilágba,

hogy visszavezesse újdonsült feleségét az élők közé.

Az Euridiké utóéletéről nem sokat tudni, 1995-ben kiadták ugyan a zenei anyagot, amin Euridikét Gloria Banditelli, Orpheuszt pedig Gian Paolo Fagotto énekelte, ám a felvétel visszhang nélkül maradt, és azóta sem játsszák az operaházak.