Zenés színház

50 éves a Képzelt riport... – Vígszínházi dalaiból ad koncertet Presser Gábor

2023.03.02. 11:50
Ajánlom
Ötven éve mutatták be a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt, Presser Gábor első színházi munkáját a Vígszínházban. A jubileum alkalmából március 25-én délután és este Víg-Presser-50 címmel vígszínházi dalaiból ad koncertet Presser Gábor a társulat művészeinek közreműködésével a teátrumban – tette közzé honlapján a Vígszínház.

A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról bemutatóját éppen fél évszázada, 1973. március 2-án tartották. Déry Tibor azonos című kisregényét Pós Sándor alkalmazta színpadra, zenéjét Presser Gábor, dalszövegeit Adamis Anna szerezte. A cselekmény egy amerikai rockfesztiválon bontakozik ki, középpontjában egy magyar emigráns házaspár áll.

„A kultikus előadás nemcsak témafelvetéseiben – kirekesztettség, erőszak, másság, az emigránsok talajvesztettsége, a fiatalok útkeresése – döntögetett tabukat, hanem

a színház világába emelte az akkoriban inkább tiltott, mint tűrt vagy támogatott rockzenét.

A Vígszínház társulata Marton László rendezésében tíz év alatt 386-szor játszotta az előadást, amellyel több európai nagyvárosban is nagy sikerrel vendégszerepeltek” – olvasható a honlapon. A kisregény zenés adaptációjában olyan ma is népszerű dalok szerepeltek, mint a Menni kéne; a Valaki mondja meg; az Arra születtem; a Ringasd el magad; vagy a Vinnélek, vinnélek.

fortepan_88008-121102.jpg

1973. Vígszínház, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical előadásán Déry Tibor író és Presser Gábor zeneszerző kézfogása. Mögöttük Marton László rendező, Barta Tamás és Somló Tamás zenészek. (Fotó/Forrás: fortepan/adományozó: Urbán Tamás)

A musicallel kezdődött Presser Gábor és a Vígszínház máig tartó története.

A március 25-i Víg-Presser-50 koncerten Presser Gábor későbbi, szintén sikeres színházi munkáinak (Jó estét nyár, jó estét szerelem; Harmincéves vagyok; Szent István körút 14.; Túl a Maszat-hegyen; A padlás) dalaiból is elhangzik néhány, köztük a Szent István körúti álom, a Hány cédula egy élet, a Jó estét nyár, a Kicsi görög vagy a Fényév távolság.

A Vígszínház társulatából a teátrum zenei vezetője, Presser Gábor mellett színpadra lép Antóci Dorottya, Balázsovits Edit, Csapó Attila, Halász Judit, Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara, Igó Éva, Kern András, Márkus Luca, Medveczky Balázs, Orosz Ákos, Radnay Csilla, Rudolf Péter, Szántó Balázs, Szilágyi Csenge, Varga-Járó Sára e.h. és Wunderlich József. Az estet Valló Péter rendezi. Ezúttal a Vígszínház színpadán is nézők fognak ülni, körülvéve a zongorát.

A Képzelt riport... volt a rockzenészként népszerű Presser Gábor első színházi munkája, a zenei felvételeken a Locomotiv GT játéka hallható.

Az első magyar rockmusical igazi sikerdarab lett, hónapok alatt kultikus művé vált.

Ahogy Sebők János írta, „általa megszületett a modern zenés színház, dolgozni kezdett egy új színházi alkotópáros, a rock legjobb képviselői nálunk is belépőt kaptak a művészetek testvériségébe, és a műfaj a későbbiekben nemcsak a színházzal, de a filmmel, a képzőművészettel vagy az irodalommal is számos alkalommal – egyenrangú partnerként – szövetségre lépett.”

A produkciót angol nyelven az Egyesült Államokban 1986 márciusában láthatta először a közönség, 1979-ben rádiójáték változata is elkészült.

A bemutató 25. évfordulóján, 1998-ban a dalokat Borlai Gergő vezetésével felújították, majd Novák Péter vezetésével egyórás koncertváltozat állt össze, amely elhagyta a cselekményt és táncbetétekkel bővült. Ezt a változatot a 2002-es LGT Fesztiválon és a 2007-es Sziget fesztiválon mutatták be.

Presser_Gabor-114939.jpg

Presser Gábor (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsanna/Vígszínház)


2013-ban, a darab 40. évfordulóján Riport a Popfesztiválról címmel új színpadi művet mutattak be a Vígszínházban az eredeti dalok felhasználásával, amely az egykori előadás születésének hátterét mutatta be Török Ferenc rendezésében.

A Vígszínház a mostani 50. évfordulón kiállítással is megemlékezik a Képzelt riport...-ról.

A tárlat március 6-tól látható az alagsori büfében. Presser Gábor jelenleg a Pinokkió új zenés adaptációján dolgozik.

Fejléckép: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (1973) (Fotó/Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Wildhorn-ősbemutató a Margitszigeten: Látványos zenei ízelítővel mutatkozott be a WONDERLAND musical

A képzelet új dimenziója nyílik meg Frank Wildhorn és Jack Murphy Wonderland musicalében a Margitszigeten, amely az Alice Csodaországban világát álmodja újra a 21. század szemével.
Zenés színház kritika

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Zenés színház hír

Ősszel indul az Erkel musicalszínész képzésének újabb évfolyama

A stúdió oktatási modellje szoros együttműködésben valósul meg a színház társulatával, a képzések élő produkciós környezetben, az Erkel Színház próba- és előadási rendjébe illeszkedve zajlanak. Jelentkezni május 15-ig lehet a színház weboldalán.
Zenés színház interjú

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház hír

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.