Várnánk az utalásokat a konkrét eseményekre - emlékezhetünk: 2010 januárjában 7-es erősségű földrengés tette romhalmazzá Haitit, és hírességek sereglettek a szigetországba, hogy felhívják a figyelmet a problémára -, azt, hogy Kero megmutassa, a kiélezett helyzetben a reakciók hevesebbek, az indulatok könnyebben elszabadulnak. A katasztrófákban mint gyom harapódzik el a Carmen-jelenség: az értékek átértékelődnek, a szerelem kevésbé tartós. A rendező nem használja sem fel, sem ki, hogy a történetet Sevillából áttette az óceán másik oldalára; már a Habanera alatt elfeledjük, hol járunk. Felépíti a kulisszát, de nem játszik rá arra, hogy a kulisszához tartozó elemeket következetesen beleépítse rendezésébe. És ez rendjén is van így.

Ugyanis Kero rendezésének az az igazi érdeme, hogy a zenedráma viszonyait, fordulatait dolgozza ki. A Carmen realizmusába beletekintve - ami miatt a verista operák előképének is mondják Bizet darabját - feltárul, hogy a dráma sorsdráma: nemcsak Don José kiszolgáltatottja a sorsnak, de a felszínes csábító, Carmen is. A második felvonás olykor már-már azt a benyomást kelti, hogy Kero félszcenikus előadást rendezett, a díszlet annyira háttérbe szorul. Nem tolakodnak előre járőrkocsik, a gyarmati paloták aranyozott barokk oromzatai, vagy a laktanya állványai, őrtornyai.

Pedig a nyitányt Kesselyák Gergely még egy daru kosarából vezényli végig, ami később a Lillas Pastia bár emelete lesz. Ide csábítja Carmen Don Josét, ahol a kórista lányok rúdon táncolnak. Nem kéjtanya ez, hanem egy mai night club. És lehetne a celebként illegő-billegő Escamillo akár egy híres, a földrengés sújtotta övezetbe látogató nem helyi érdekű sztár is, aki körül dongnak körülötte a fotósok, a rajongók. A Torreádor-dal végén három nőre tekint le - egy-egy hangot adva nekik - de csak Carment tünteti ki figyelmével.

Carmen dacos. Önérzetes. Durcás. Kemény, akiben nem kevés alpáriság és közönségesség van. Mester Viktória selymes, érzéki, a szerephez illő, bár nem mindig magabiztos hangja, nem hasonlítható még a legnagyobbakéhoz, szerepformálása azonban igen. A Seguidillából egyre inkább vicsorgóan akaró, a vágytól ropogó hízelkedés lesz. Híján van az esdeklésnek, tele van magabiztossággal. Annak tudatában énekel, hogy megkapja Don Josét. Carmen nem tudja elviselni ezt a kispolgári kötelességtudatot. Nem is nőiségében sérti, hogy a férfi elmegy, hanem a kispolgári világ tülkölése hergeli fel. Mester Viktória Carmenje szabad nő. Arnold Rutkowski Don Joséja pedig attól és azért őrül meg, mert nem tud az ő szabadságfokán élni, neki laktanya kell kapuk, falak. Konfliktusuk így átlagos, minden katasztrófán túli, mindennapos konfliktus lesz. Tulajdonképpen minden kapcsolat - Nietzsche szavával élve - tragikus tréfával végződik. Akit megszerettünk azért utáljuk meg, amiért megszerettük. Rutkowski magas hangjai fényesek. Virágáriát meghatón, elevenen énekelte. Escamillo szerepében Lee Poulis viszont csalódást okozott: tompa a hangja, ráadásul sok hangot el sem talált, a Torreádor-dalban pedig kifejezetten bizonytalannak mutatta magát. A Szegedi Szimfonikus Zenekar Kesselyák Gergely keze alatt kifejezetten robosztusan hangzott, ezúttal még a sokszor pontatlan fúvósok is kitettek magukért. Olykor úgy haladtak, mint egy úthenger, a Virágáriánál azonban nagyon gyöngéden szóltak.

A premier utolsó öt percét mosta el az eső. A mikrofonok begerjedtek, nem tudták folytatni az előadást. Rendkívül rossz érzés lehetett ez a szereplőknek is, hiszen nem kaptak tapsot. A kés megállt a levegőben, nem hatolt be Carmen bordái közé. Kétségtelenül tragikus vég ez, bár Don José felkiáltása, imája nélkül nem ér sokat. De még így, a vége nélkül is nagy előadás volt Kero Carmenje.

2010. július 30. 21:00 - Dóm tér (Szeged) - Szegedi Szabadtéri Játékok

Georges Bizet: Carmen

Carmen, cigánylány: Mester Viktória

Don José, tizedes: Arnold Rutkowski

Micaela, parasztlány: Frankó Tünde

Escamillo, torreádor: Lee Poulis

Remendado, csempész: Boncsér Gergely

Dancaire, csempész: Haja Zsolt

Zuniga kapitány: Cser Krisztián

Morales, szakaszvezető: Cseh Antal

Frasquita, cigánylány: Bucsi Annamária

Mercedes, cigánylány: Jelena Končar

Km.: a Szegedi Szabadtéri Játékok Énekkara (karigazgató: Kovács Kornélia), a Szegedi Szabadtéri Játékok Tánckara, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Juhász Gyula Általános Iskola Gyermekkara (karvez.: Csányi Zsuzsanna és Diamant Ágnes)

Világítás: Somfai Péter

Díszlet: Horesnyi Balázs

Jelmez: Gyarmathy Ágnes

Koreográfus: Duda Éva

Zenei vez.: Kesselyák Gergely

Rendező: Kerényi Miklós Gábor