Zenés színház

A 80 éve született Cseh Tamás alakja elevenedik meg a Magyar Zene Házában

2023.01.12. 10:40
Ajánlom
Különleges produkcióval idézi meg a Zsámbéki Nyári Színház Cseh Tamás alakját január 22-én, a zenész születésnapján, illetve a magyar kultúra napján a Magyar Zene Házában.

A Füst a szemében című produkcióban tizenöt Cseh-Bereményi dal hangzik el, valamint megelevenedik a gitáros-énekes élete is Bérczes László beszélgetőkönyve alapján.

A Vecsei H. Miklós, Szabó Balázs és Ratkóczi Huba által életre hívott, mintegy százperces műsort első alkalommal nyílt próbán nézhetik meg az érdeklődők Zsámbékon. Ezt követően a Magyar Zene Házában mutatják be január 22-én, a magyar kultúra napján, Cseh Tamás születésnapján.

Az eseményen az est vendégei közt lesz a 2009-ben elhunyt művész alkotótársa, Bereményi Géza, illetve Beck Zoli is.

Bereményi Géza: Most kell nagyon figyelni      

Kapcsolódó

Bereményi Géza: Most kell nagyon figyelni    

„Még most sem tudom eldönteni, hogy szereplő voltam-e vagy önmagam” – mondta lapunknak Bereményi Géza, akiről nemrég dokumentumfilm készült Bereményi kalapja címmel. Az írót egyebek mellett a forgatásról, művei fogadtatásáról, egy új korszak kezdetéről, illetve készülő regényéről is kérdeztük.

A Füst a szemébent később is lehetőségünk lesz megnézni: február 27-én ugyanis a Várkert Bazárban is előadják, valamint bekerül a zsámbéki társulat nyári műsorába is.

Füst a szemében 

Előadják: Vecsei H. Miklós, Szabó Balázs, Ratkóczi Huba
Zene: Cseh Tamás, Másik János
Dalszöveg: Bereményi Géza, Csengey Dénes

Fejléckép: Cseh Tamás (Fotó/Forrás: Zsámbéki Nyári Színház)

 

Hátborzongatóan szép történet áll Bereményi Géza legnépszerűbb dalszövege mögött

Kapcsolódó

Hátborzongatóan szép történet áll Bereményi Géza legnépszerűbb dalszövege mögött

A Kossuth-díjas művészt egy rádióműsorban kérdezték halhatatlanságról és a Nagy utazás című számáról, válaszul azonban az egyik legkedveltebb Cseh Tamás-dal, a Csönded vagyok keletkezésének történetét osztotta meg, amelynek versszakaiban valójában párbeszédet folytat egy elhunyt fiúval.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Eötvös Péter-ősbemutatóra készül az Opera

A zeneszerző Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből írt Valuska címmel operát, amelyet december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.
Zenés színház kritika

A nevetés védelme – Ligeti-bemutató Bécsben

A Ligeti-évforduló alkalmából újabb darabbal gyarapodott a magyar művek (egyébként nem túl nagy) száma a nemzetközi operarepertoáron. A Le Grand Macabre november 17-i előadásán jártunk.
Zenés színház interjú

„A művészet mindig arra késztet, hogy változtassunk a nézőpontunkon” – interjú Stefan Herheim operarendezővel

Stefan Herheim, napjaink egyik legelismertebb rendezője, az elmúlt évad óta Bécs „második operaházának” a MusikTheater an der Wiennek az igazgatója. Händel Theodorájából kiindulva vallásról, intézményesülésről és az operai önreflexióról beszélgettünk vele.
Zenés színház kritika

Megváltástörténet a kávézóban – Händel Theodorája a MusikTheater an der Wienben

Öt ember egy kávéházban – öt történet arról, mi történhet, ha az embert megérinti a természetfeletti. Händel Theodorája nem is játszódhatott volna térben és időben közelebb a közönségéhez, mint ahogyan a bécsi MusikTheater an der Wienben színre kerül.
Zenés színház hír

A Magyar Rádió Énekkara a bergamói Donizetti Operafesztiválon lép fel

Az együttes a zeneszerző Alfredo il Grande című operájában működik közre, november 19-én és 24-én. A meghívást Riccardo Frizzától, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezető karmesterétől kapták, aki egyben a fesztivál zeneigazgatója is.