Zenés színház

A 80 éves Brigitte Fassbaender még most sem pihen

2019.07.03. 18:00
Ajánlom
Egyike volt a 20. század nagy hangjainak, akiket rögtön felismernek az operarajongók. A nyolcvanéves mezzót köszöntjük.

„Színésznőnek készültem, de már gyerekként felfedeztem, hogy van valami különleges, valami megragadó abban, ha éneklek. Sokáig kétfelé húzott a szívem: a színészet és az éneklés felé, és úgy gondoltam, az operában mindkettőt megtalálom” – mesél a kezdetekről a művésznő, aki most, 80 évesen sem pihen. Operát rendez, éppolyan elfoglalt, mint évtizedekkel ezelőtt.

Brigitte Fassbaender 1939. július 3-án született Berlinben, apja Willi Domgraf-Fassbaender bariton, anyja Sabine Peters színésznő – talán egyértelmű volt számára, hogy maga is hasonló pályát választ. Első tanára éppen édesapja volt: „Mindig ott volt nekem, ha segítségre volt szükségem, egészen az 1978-as haláláig. Fantasztikus mentorom volt!”

Fassbaender 1961-ben csatlakozott a Bajor Állami Operaház társulatához, a Hoffmann meséiben, Nicklausse szerepében mutatkozott be. 1967-ben, Octavian szerepével (A rózsalovag) indult el nemzetközi karrierje, és hamarosan a Covent Gardenben, majd a Metben találta magét.

Szenvedélyes, elragadó stílusáról ismerték a színpadon, amelyet különleges hangszíne erősített: „Ez [a hangszín] a kezdetektől fogva megvolt, persze az évek alatt változik. Volt egy különleges fénye, ami később kicsit sötétebbé vált.

Ha az ember erősnek érzi magát a testében, az a hangszínre is hatással lesz”

– mondta az énekesnő.

Nem csak operákban lépett fel, dalesteken is, Schubert három nagy dalciklusából, a Téli utazásról, A szép molnárleányból és a Hattyúdalokból felvételt készített. Gyakran vezényelte a hozzá hasonlóan különleges zeneiségéről ismert Carlos Kleiber.  „Lenyűgözött Carlos Kleiber, és imádtam Rafael Kubelíket és Carlo Maria Giulinit. Tőlük tanultam a legtöbbet.”

Vigyázott a hangjára. „Mindig nemet mondtam Kundry (Parsifal) vagy Ortrud (Lohengrin) szerepére. Elénekeltem Ebolit és Amnerist, de ezeknél megálltam. Frissen akartam tartani a hangomat a dalokhoz.” Massenet Werther című operájának mezzo-szerepét, Charlotte-ot nevezi meg kedvenceként. „Imádom Puccinit, de ő nem írt semmit az én hangfajomnak. Massenet viszont olyan ebben az operában, mint Puccini.”

Karrierjének utolsó tíz évében visszavett az operaszerepekből, inkább dalesteket adott. „A dalban soha nem éreztem a repertoár korlátait.

Az operában állandóan ugyanazokat a szerepeket ismétled, de a dal kifogyhatatlan, mindig találni valami újat.”

Mindig is tisztelte Dietrich Fischer-Dieskau-t, legkedvesebb színpadi partnere pedig Fritz Wunderlich volt.

BrigitteFassbaender-122320.jpg

Brigitte Fassbaender (Fotó/Forrás: Wiki)

„Az éneklés kemény szakma, és sok mindent fel kell áldozni érte.” A nyolcvanéves Brigitte Fassbaendernek a fiataloknak is van tanácsa: „Semmi facebook, semmi kézikütyü, se laptop, mert ezek csak elveszik a figyelmedet arról, ami fontos. Rendezőként gyakran látom, hogy a fiatal énekesek a Google-ön lógnak, és nem tanulják meg a szerepüket rendesen. Nem figyelnek, nem alszanak eleget, mert a kütyüket nyomogatják.”

Az utóbbi években két musicallibrettót írt, és operarendezőként dolgozik.

„Akkor vagyok boldog, ha még rákérdeznek a koromra”

– árulta el. „Öreg csataló vagyok, de még részese lehetek a színház csodálatos világának. Hálás vagyok érte.”

Hallgasd meg A szép molnárleányt! A zongoránál Aribert Reimann.

Források: Wiki, Limelight. A fejléckép Siegfried Lauterwasser/Deutsche Grammophon fotója.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Milyen anya a zsenimama? Online nézhető lányának dokumentumfilmje Martha Argerichről

Az EuroArts Channel YouTube-csatornáján, angol nyelven látható a 'Bloody Daughter' című dokumentumfilm, amely Martha Argerich hétköznapi arcát mutatja meg.
Fidelio Tours

A csodálatos Esztergom

Ismerje meg a Dunakanyar egyik gyöngyszemét, Esztergomot.
Fidelio Tours

Babits Mihály fecskefészke Esztergomban

Ma este, a Partitúra kulturális kalandtúra ismétlésében bejárhatjuk Esztergomot, virtuálisan megnézhetjük a Babits-ház híres autogramfalát is. 19 órakor kapcsoljanak a Fidelióra, a Facebook-oldalunkon is elérhető lesz a Partitúra, amelynek két műsorvezetője: Miklósa Erika és Batta András. Itt pedig most elmeséljük a Babits-nyaraló rövid történetét.
Zenés színház

Online, ingyenesen követhető az idei Wagner-napok

A Budapesti Wagner-napok 2006 óta páratlan nemzetközi sikerrel zajló eseménysorozata 2020-ban újabb jelentős mérföldkövéhez érkezik: a Müpa első alkalommal tesz mindenki számára ingyenesen elérhetővé egy teljes fesztiválnyi felvételt a Wagner-napok gazdag archívumából.
Könyv

13 millió forintért kelt el a szemétben talált Harry Potter-kötet

A szemfüles megtaláló egy iskolai könyvtár selejtezéséről mentett meg három első kiadású kötetet, köztük egy keménytáblásat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Online, ingyenesen követhető az idei Wagner-napok

A Budapesti Wagner-napok 2006 óta páratlan nemzetközi sikerrel zajló eseménysorozata 2020-ban újabb jelentős mérföldkövéhez érkezik: a Müpa első alkalommal tesz mindenki számára ingyenesen elérhetővé egy teljes fesztiválnyi felvételt a Wagner-napok gazdag archívumából.
Zenés színház hír

Augusztus 20-án mutatja be a Bánk bánt a Coopera

Vidnyánszky Attila rendezésének díszbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják.
Zenés színház hír

Elhunyt Gabriel Bacquier francia operaénekes

A 20. század egyik vezető baritonja 96 évesen halt meg szerdán otthonában, a normandiai Lestre-ben.
Zenés színház hír

Elmarad a miskolci operafesztivál

A koronavírus-járvány miatt idén nem tartják meg a Bartók Plusz Operafesztivált.
Zenés színház gyász

101 éves korában elhunyt Jurenák Ida, az Operaház legidősebb tagja

Az énekkar egykori szólamvezetője élete utolsó éveit az Ódry Árpád Művészotthonban töltötte, haláláról a Magyar Állami Operaház adott hírt.