Zenés színház

A befejezhetetlen létkomédia – Berlinben is bemutatták Kurtág György operáját

2025.01.29. 14:35
Ajánlom
Alig néhány hónappal a bécsi bemutató után a Berlini Állami Opera is műsorra tűzte A játszma végét, ám míg az előbbi helyszínen a totális abszurd széthulló világába helyezték a darabot, Johannes Erath rendező megmutatta az értelmetlenség mögött fellelhető összefüggésrendszert.

Ha a szerző ezt látná! – hördülnek fel nem egyszer az operarajongók, ha számukra szokatlan elemmel szembesülnek egy produkcióban. Mégis, a klasszikus repertoárban jóformán elfogadottá vált, hogy a rendezőnek nem valamiféle „eredeti” színreállítást kell rekonstruálnia, hanem alkotó módon viszonyulnia a műhöz, már csak azért is, mert ennyi év távlatából előbbire igen korlátozott lehetősége volna. A kortárs opera esetében más a helyzet. Bár előfordul, hogy egy színházi szempontból érzékeny zeneszerző és egy kellőképpen eredeti gondolkodású rendező találkozik, sok esetben már csak a mű újdonsága vagy nehezen befogadható volta miatt is arra törekszenek a színreállítók, hogy minél kevesebb változtatással, plusz elemmel adják vissza az eredeti cselekményt. (Kivételek persze szép számmal akadnak, Varga Bence és Mundruczó Kornél Eötvös-rendezései egyértelműen ide tartoznak, de említhetnénk évtizedes távlatból Szokolay Sándor Vérnászát is Kovalik Balázs rendezésében.)

Ez a megközelítés azonban több problémát is rejt magában. Túl azon, hogy egy óvatoskodó színrevitel könnyen elveszti kreatív potenciálját, a művek nem feltétlenül akkor találnak a legkönnyebben utat a közönséghez, ha – kis túlzással – semmit nem csinálunk velük. Sőt,

sokszor épp az új operáknál szükséges, hogy a rendező mintegy kézen fogja a nézőt, és okos hangsúlyozással, vizuális kommentekkel tárja fel számára a darab mélyebb rétegeit.

Ezt tette Berlinben az elsősorban kortárs bemutatóiról ismert, egyébként zenészmúlttal is rendelkező Johannes Erath: Kurtág György A játszma vége című operájának színreállításában mind a muzsikának, mind a Beckett-drámának rendkívül gazdag rétegei bomlottak ki.

fin_de_partie_je_163-141612.jpg

Clov és Hamm: Bo Skovhus és Laurent Naouri (Fotó/Forrás: Monika Rittershaus / Berlini Állami Opera)

A rendező a műsorfüzetben olvasható interjúban is elmondta, nem hisz abban, hogy az operaműfaj teljes egészében képes az eredeti dráma abszurditását visszaadni. Ezzel együtt nyilvánvalóan nem az volt a szándéka, hogy túlságosan egyszerű, egységes koncepcióba préselje bele az arra alkalmatlan történetet (használjuk most tágan értelmezve ezt a kifejezést), mint mondta, egyfajta új abszurditást kívánt létrehozni. Ezzel együtt olyan belső összefüggésekre, motivikus kapcsolódásokra mutatott rá, amelyek további értelmezési horizontokat nyitottak az egyes részletek számára. A Beckett-dráma darabjaira hulló világa afféle rendezett káoszként jelent meg, ahol a leépülés folyamata nem értelmetlen szétesésnek mutatkozott, hanem nagyon is logikusan következő folyamatok kísérték végig.

Johannes Erath rendezésének két központi motívuma van: egyrészt az élet mint cirkusz / vidámpark / szórakoztató show, másrészt az apa alakja, bizonyos értelemben tehát minden, ami ezen az önmagáért való életen túlmutathatna. Amellett, hogy Hamm szűk életterének részét képezik vegetatív létben ragadt szülei is, az apaság a műben számos egyéb módon is megjelenik. Ott van mindjárt a főszereplő monológja a férfiról, aki éhező gyermekének kért segítséget tőle, amely történet többértelműen fedi le saját apjával, illetve Clovval való kapcsolatát. Eközben

az előadásban Nagg egyszerre jelenik meg csetlő-botló bohócként, és finom áthallásoknak köszönhetően egy inkompetens, nevetséges atyaisten alakjában.

És hirtelen a szöveg levegőben lógó, valamilyen transzcendens tartalomra utaló, Isten létét megkérdőjelező, vagy akár az apa despotikus hatalmát leíró mondatai is új értelemmel telítődtek. Az életnek értelmet adni nem tudó istenfigura tehetetlensége nem azt eredményezi, hogy az embernek nem szükséges vele törődnie. Gyengesége inkább ahhoz hasonlít, mint amikor egy gyermeknek megfelelő apakép nélkül kell felnőnie, és akkor is elkíséri valaminek a hiánya, ha soha nem is tapasztalta meg, milyen szerepet is kellene ideális esetben betöltenie az életében.

fin_de_partie_je_234-141615.jpg

Nagg és Hamm: Stephan Rügamer és Laurent Naouri (Fotó/Forrás: Monika Rittershaus / Berlini Állami Opera)

Miközben az előadás elején szinte realisztikus megjelenítésben látjuk a szobát, amely a dráma színpadi utasításában szerepel, hamar kiderül, hogy ezek a keretek valójában egy „színpad a színpadon” szituációt mutatnak be. Akárcsak a nyitójelenet, amelyben már Kurtág is átlépi a Beckett-szöveg határait, ugyanis az író Roundelay című versét szólaltatja meg. Itt Erath egy további művet is beemel, a prológot előadó nő ugyanis az Ó, azok a szép napok! Winnie-jeként jelenik meg.

A további szereplőkről is kiderül egy ponton, hogy igazából színészek, bohócok, komédiások, de hát az élet maga is komédia, mégis makacsul játsszuk tovább.

Ahogy teszi ezt Hamm, azután is, hogy saját világa apránként, darabonként épült le – még saját színpadi halála után sem képes kilépni belőle. A realista kis színpad, illetve annak a változó méretű és alakú nyílása mellett megjelenő, némafilmszerű vetítés után az opera utolsó szakaszában végre a teljes szín elénk tárul, egy egészen lenyűgöző díszletelemmel (Kaspar Glarner alkotása): enyészetnek indult, hatalmas óriáskerék fekszik a földön, és mégis érezzük: még tartogat valamit számunkra. Ahogy Hamm képtelen elengedni az életét, a létkomédia sem fejeződhet be (ezt egyébként maga Kurtág is elmondta az interjúban, meglátása szerint az opera és a dráma lényege az, hogy a főszereplő nem képes meghalni). És valóban, ahogy Hamm saját halálát is túléli, a rozsdás monstrum is megindul, hogy tegyen még egy negyedfordulatot.

Az előadás mind zenei, mind színészi értelemben egészen nagyszerű énekesekkel került színre. Hamm szerepét a francia basszbariton, Laurent Naouri alakította. Produkciója nem csupán az egyszerűnek tűnő megoldásaiban is sokat mondó Kurtág-muzsikát adta vissza kellően kifejező módon, de

mindehhez valami olyan dekadensen életunt hangszínt társított, ami különösen izgalmassá tette szólamformálását.

Emellett kellően erős egyéniség ahhoz, hogy akkor is kommunikáljon, sugározzon valamit, amikor látszólag teljesen passzívan jelenik meg a színen. A Clovot éneklő Bo Skovhust nem kell bemutatni a hazai közönségnek, az előadó az énekbeszédtől a melodikus megszólalásig sokféle kifejezési módban jártas, emellett színpadi jelenléte is mindig élményt nyújt – az eszköztárát most bőségesen meg tudta csillogtatni. Nagg szerepében a Berlini Állami Opera sztár-karaktertenorját, Stephan Rügamert láthattuk, aki ismét bebizonyította, hogy méltó erre a szokatlan képzettársításra: egészen elképesztő mértékben képes minden szélsőségre alkalmas hangját a szerepformálás szolgálatába állítani. Nellt Dalia Schaechter alakította, akinek az elő- és – ebben az esetben – az utójáték stilizált mozgásai révén extra feladat is jutott. Az énekesnő is egészen különleges hangszínt kevert ki, miközben finom naivitását állította szembe a többi szereplő drámájával.

fin_de_partie_je_260-141615.jpg

Clov és Hamm: Bo Skovhus és Laurent Naouri (Fotó/Forrás: Monika Rittershaus / Berlini Állami Opera)

A Staatskapelle Berlin Alexander Soddy dirigálásával szólalt meg, aki korábban Budapesten felkereste Kurtág Györgyöt, hogy konzultáljon vele a darabról. Alapossággának meg is lett az eredménye, a karmester jó érzékkel adta vissza a szerző muzsikájának egyik legfontosabb vonását, a kis elemekkel történő komplex közlést.

Sokszor egyetlen hang önmagában is képes volt kérdésként vagy épp arra adott válaszként funkcionálni.

Eközben az előadók azt is megmutatták, hogyan, miért szólal meg időnként az ilyen megoldások ellenpontjaként a teljes zenekar, akár érzelmi váltásként, akár azért, hogy hirtelen más perspektívából érzékeljük az eseményeket.

A kortárs operajátszás régóta fontos szerepet tölt be a Berlini Állami Opera intézményében, több saját megrendelésre készült új mű után egy alig több mint hat év alatt komoly nemzetközi sikert elérő alkotást mutattak be, méltó színrevitelben. Kurtág György művét természetesen már a szerző jelentősége, no meg persze a kései első opera helyzete miatt is érdeklődés övezi, a mostani berlini produkció azonban egyértelműen mérföldkő a darab interpretációjának történetében. Ekként remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy A játszma vége folytassa sikertörténetét, és a különböző produkciókban – a nagy művekre jellemző módon – újabb és újabb oldalait mutassa meg a közönségnek.

A cikk létrejöttéhez köszönjük a Collegium Hungaricum Berlin segítségét!

Fejléckép: Nell és Nagg: Dalia Schaechter és Stephan Rügamer (fotó/forrás: Monika Rittershaus / Berlini Állami Opera)

Leszámolás a világértelmezéssel – Bécsben is bemutatták Kurtág György operáját

Kapcsolódó

Leszámolás a világértelmezéssel – Bécsben is bemutatták Kurtág György operáját

A milánói Scalában tartott ősbemutató és számos további – koncertszerű formában Budapesten is látható – előadás után legutóbb a Bécsi Állami Opera vitte színre Kurtág György első operáját, a Samuel Beckett drámája nyomán írt Fin de partie-t.

Regény, film, opera? – Krasznahorkai-feldolgozást mutattak be Berlinben

Regény, film, opera? – Krasznahorkai-feldolgozást mutattak be Berlinben

Nemrég mutatták be a Berlini Állami Opera legújabb kortárs operaprojektjét, Marc-André Dalbavie Az ellenállás melankóliája című műve Krasznahorkai László azonos című regényéből készült. Július 4-én, a sorozat második előadásán jártunk.

A mitológiai szörnyek valósága

A mitológiai szörnyek valósága

Eötvös Péter-ősbemutatót tartott a Berlini Állami Opera. A zeneszerző Sleepless című opera-balladája Jon Fosse Trilógiája alapján készült, Mundruczó Kornél állította színpadra.

Valuska, a kozmikus magasságokba emelt szent bolond

Valuska, a kozmikus magasságokba emelt szent bolond

Krasznahorkai László kultuszregényéből, Az ellenállás melankóliájából készült Eötvös Péter legújabb, egyben első magyar nyelvű operája. A Valuska bemutatója kapcsán a klasszikus zenei és a könyvrovatunk vezetője, Kondor Kata és Varga Bence beszélgetett.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

1100. előadásához érkezik A padlás a Vígszínházban vasárnap

Újabb színháztörténeti pillanathoz, az 1100. előadásához érkezik A padlás február 9-én a Vígszínházban. Minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét Marton László rendezésében mutatták be 1988. január 29-én. A premier hosszú vastapssal zárult, és azóta is folyamatosan telt házzal futnak az előadások.
Zenés színház interjú

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.
Zenés színház interjú

Megtalálni az emberit – három fiatal karmester a Magyar Állami Operaházban

Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Zenés színház ajánló

Egy disztópikus Skóciába utazhatunk Verdi Macbethjének operaházi előadásán

A New York-i Metropolitan sztárja, George Gagnidze és Kálmándy Mihály címszereplésével, Boross Csilla és Rálik Szilvia női főszereplésével mutatja be Verdi Macbethjét február 22-én a Magyar Állami Operaház.
Zenés színház ajánló

Újra az Operaházban látható Anna Netrebko és Yusif Eyvazov

A Bohémélet, a Manon Lescaut, a Pillangókisasszony, a Tosca és a Turandot közkedvelt részletei is elhangoznak Anna Netrebko és Yusif Eyvazov áriaestjén március 23-án az Operaházban.