Zenés színház

A befolyásolás művészete

2021.12.22. 16:10
Ajánlom
Jacques Offenbach Hoffmann meséi című darabját mutatta be a Magyar Állami Operaház az Erkel Színházban, az előadást Székely Kriszta rendezte. A második szereposztás december 15-i előadásán jártunk.

A már évek óta igen hiányos francia repertoár bővítését tűzte célul az Opera a tavalyra meghirdetett A Francia Múzsa Szezonja címet viselő évadával (még ha nem is csupa francia zeneszerző darabját tervezték bemutatni, elég volt, ha valamilyen francia vonatkozással bírnak). A Hoffmann meséi azonban az egyik legismertebb francia opera, francia szövegre készült, habár mind a zeneszerző, mind a címszereplő személye kapcsán erősek a német vonatkozásai: német származású szerző írta, és német író történeteit dolgozza fel.

Fontos előrelépésnek kell tehát tekintenünk, hogy az elhalasztott premier idén decemberben végül megvalósult, és a közönség újfent találkozhatott egy ilyen fontos, világszerte gyakran játszott művel, nem csupán Olympia áriáját vagy a Barcarolát hallgathatta meg egy áriaesten vagy énekversenyen.

Az pedig csak fokozta a premier iránti érdeklődést, hogy a Hoffmann meséit a kortárs színházi élet egyik izgalmas alakja, Székely Kriszta állította színpadra. Egy ilyen premier kapcsán a legfontosabb kérdés természetesen az lehet, képes-e betölteni azt az űrt, amit egy fontos darab mellőzése kelthet. Egyszerűbben fogalmazva: elég érdekes és színvonalas-e ahhoz, hogy ne csupán kötelező feladatként hasson, hanem valódi, művészi motivációt lehessen felfedezni a bemutató mögött.

266398618_10158721414728181_170215476710592505_n-160825.jpg

Hoffmann meséi (Fotó/Forrás: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)

Az operát két szereposztásban játszották, melyek eltérő koncepciót sugalltak. Míg az első szereposztás azt a világszerte elterjedt gyakorlatot követte, mely szerint Hoffmann szerelmeit ugyanaz a művész alakítja, a másodikban négy különböző énekesnő formálta meg a hölgyeket. Emellett míg az első szereposztásban ( Kolonits Klára személyében) egy pályája csúcsán lévő, igazi sztárénekesnő keltette életre a szerepeket, addig a jelen kritika tárgyát képező másodikban még többé-kevésbé a pályájuk elején járó szopránokra várt a feladat. Ebben az eltérésben jól megérthető gyakorlati szempontok is közrejátszhattak, hiszen szerencsés eset, ha egy színház rendelkezik olyan kiváló és sokoldalú művésszel, aki alkalmas mind a négy női főszerepet megszólaltatni, ám ha valaki képes ezt a bravúrt végrehajtani, kár lenne megtagadni tőle a lehetőséget.

Az így létrejövő áthallások, összekapcsolódások természetesen gazdagíthatják az előadás jelentésszerkezetét, ugyanakkor a rendezés enélkül is képes utalni rá, hogy a különböző jelenetekben ugyanarra a témára látunk variációkat.

Székely Kriszta rendezésében jórészt a hagyományos történetmesélés eszközeinek jutott szerep, csak azért nem nevezhetjük realistának a koncepciót, mert maga a történet sem az, de néhány bizarr, látomásos elemen kívül nem szerepelt benne semmi meglepő, ami túlmutatna az eredeti opera világán. Kisebb változtatások ugyan történtek a cselekményben, de ezek mind inkább külsőségek voltak, és éppen az eredeti hatásokat szolgálták, így lett például Spalanzani háza egy a robotikára specializálódott, hipermodern laboratórium. Az opera kerettörténete egy vasútállomáson játszódott (Pallós Nelli díszletében), és a köztes színekben is történtek egyértelmű utalások arra, hogy

igazából sosem hagytuk el a helyszínt, Hoffmann elbeszélését, illetve egyfajta önreflexióját, számvetését látjuk.

Az utazás az egyik legrégibb toposz, igen sok történetre gond nélkül ráilleszthető, még az sem érezhető különösebben erőltetettnek, hogy a rajongók itt várják Stellát az előadás után – a körülrajongott művésznő nyilván egy következő előadása helyszínére siet tovább.

Van azonban a pályaudvarnak egy másik eleme, ami közvetlenebb módon vesz részt a történésekben. Egy nagy kijelzőtábla az, melyen nem csupán az induló vonatok láthatóak (már itt is jó néhány célzás történik a cselekményre, például egyes járatok a hölgyek nevét viselik), de időről-időre reklámok is futnak, egyfajta vizuális kommentárt biztosítva a történésekhez. Az áthallások egy része elképesztően mulatságos, és a sokat utazók számára igen ismerős, de gyakran meg is előlegeznek bizonyos eseményeket (a Kleinzach-ária előtt már elindul egy Eisenachot népszerűsítő spot) vagy ironikus fényben tüntetik fel a szereplők lelkesedését (a Primadonna nevet egy macskaeledel viseli). A reklámok a prológusban és az első felvonásban tűnnek elő a leggyakrabban,

az Antonia-jelenetből pedig teljesen hiányoznak, a fiatal lány valódi érzései és mély tragédiája a felszínes, csak a külsőségekért rajongó világ felett állnak,

egy olyan világ felett, amelyben minden csak a pillanatnyi szükségletek kielégítését szolgálja, ahol bele lehet szeretni egy babába, és egyik hódoló egy pillanat alatt lecserélhető egy másikra. Hoffmann naiv módon nem látja, milyen önmagáért való körülötte minden, és mennyire a maga hasznát keresi mindenki, még Múzsa-barátja is csak kihasználja.

266739775_10158721414778181_5255804860723887522_n2-160848.jpg

Hoffmann meséi (Fotó/Forrás: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)

A Hoffmannt alakító Nyári Zoltán t régen lehetett utoljára Budapesten előadásban látni, az utóbbi években leginkább a Wagner-napokon bukkant fel. Pedig a Kleinzach-ária jól bevált slágere, 2009-ben, az Armel Operaverseny későbbi győzteseként ezzel indult a válogatón. Öröm volt hallani, hogy tenorján nem fogtak az évek és a súlyos szerepek, nem mintha vokális produkciója hibátlan lett volna (mindig is jellemző volt rá, hogy bizonyos részeket túlságosan torokból énekel, ez időnként némi feszítettséget ad hangjának), ugyanakkor

képes érzékenyen megszólaltatni a finomabb, lírai részeket, és ami talán még fontosabb, tökéletes összhangban van az éneke és a színészi játéka.

A december 15-i előadáson egy térdsérülés miatt nem hajtott végre minden színpadi mozgást – tudtuk meg a kezdés előtt –, ugyanakkor így is teljesen komplex, élményt nyújtó alakítást láthattunk tőle.

A három női főszereplőtől különböző színvonalú szólamformálást hallhattunk. Hiába rendelkezik Jónás Réka Piroska szinte korlátlan magasságokkal, ha ezeket nem tudja úgy megszólaltatni, hogy kellemes legyen hallgatni, az idők során már jó néhány énekes bebizonyította, hogy az ária nehézsége ellenére sem lehetetlent várunk tőle. Bár a fiatal énekesnőnek még nyilvánvalóan sokat kell tanulnia, a tempóbeli megingások és a koloratúrák kisebb hibái sem pozitív irányba billentették a mérleget. Horti Lilla viszont ragyogóan énekelt Antoniaként, az egész est legkiválóbb hangi produkcióját hallhattuk tőle – ráadásul nem ez az első eset, hogy ennyire kiemelkedett egy előadásból. Bár a középső fekvésben szopránjának még mindig maradt egy kis éle, az énekesnő ezt képes volt egészen jól belesimítani a hangszínébe, mindehhez pedig fényes, kompakt magasságok társultak. Ádám Zsuzsannát se érheti rossz szó, mondhatni, tisztességgel elénekelte a szólamát, de mintha hangja veszített volna valamit szépségéből, érdekességéből, ami néhány éve még megvolt benne. Remélhetőleg csak pillanatnyi megingásnak lehettünk tanúi.

267438542_10158721414803181_7350575676795282393_n2-160901.jpg

Hoffmann meséi (Fotó/Forrás: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)

A Múzsa és Nicklausse összefonódó alakját Mester Viktória formálta meg, mégpedig parádésan. Az énekesnő eleven színpadi jelenléte és hangjának kifejezőereje remekül illett a szálakat a háttérből mozgató figurához. Kálmán Péter mintha minden operában ugyanazt az ördögi karaktert formálná meg, még a jelmezei is hasonlóak szoktak lenni.

Talán a Sátán nem csupán helyek és idősíkok, de művek között is képes utazni?

Mindenesetre a basszistának ezúttal is jól állt az elegáns és intelligens Gonosz alakja. Bernáth Éva Stella aprócska szerepében leginkább a kisugárzását tudta megmutatni. Bár Németh Juditnak fontos énekelnivalója volt az Antonia-felvonásban, már ennél jóval korábban hozzájárult a jelenet komor, szinte túlvilági hangulatához, amikor még csak mintegy emlékként volt jelen a színpadon. A kiváló karakterformálásért tudjuk kiemelni a további közreműködőket: Szappanos Tibort, Gábor Gézát, Pataki Bencét és Kőrösi Andrást is. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát Kesselyák Gergely vezényelte, és bár sok értékes pillanatot szereztek, nehéz elfelejteni, hogy az előadás első részében bőven akadtak pontatlanságok is, főleg a nagy tuttikban.

Színháztörténeti áttörést ugyan nem hozott az Opera új, Hoffmann meséi-bemutatója, de a mű igényes és élvezetes előadásban került színre. Persze nem kell mindig radikálisan átértelmezni a szóban forgó darabot, és ha egy-két szokatlan vizuális elemmel megbarátkoznak, akkor akár a hagyományos produkciók hívei is örömet találhatnak ennek a régen látott operának a legújabb interpretációjában.

Fejléckép: Hoffmann meséi (fotó/forrás: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

„Egy hallgató azt írta, ha nem lett volna a Notturno, végzett volna magával” – Interjú Némethy Attilával

Némethy Attila zongoraművésszel, a Zeneakadémia tanárával a Bartók Rádiónál vezetett műsorairól, a közönség érdeklődéséről és a hagyományok átadásáról beszélgettünk.
Vizuál

Túl a barátságon – kritika A sziget szellemeiről

Martin McDonagh új filmje a tisztességről szól. Arról, hogy bárhogy is viseljük a ránk mért sorsot, egymással szemben nem szabad kegyetlennek lennünk. A sziget szellemei joggal érdemelte ki a kilenc Oscar-jelölést.
Zenés színház

„Minden színésznő álma egy igazi nadrágszerep” – interjú Lévai Enikővel a Mária főhadnagy bemutatója kapcsán

Lévai Enikő századik születésnapját ünneplő színháza centenáriumi gálaestjén lép színpadra február közepén, egy hónappal később pedig a Mária főhadnagy címszerepében mutatkozik be.
Vizuál

Kern András előtt tiszteleg a FILMIO

A Nemzeti Filmintézet streaming platformján négy napig ingyenesen láthatunk három, Kern András főszereplésével készült magyar filmet.
Klasszikus

A 82 éves Kobajasi Kenicsiró vezényelte a Nemzeti Filharmonikusokat Japánban

Beethoven, Bruch, Dvořák és Csajkovszkij műveit adta elő a magyar együttes tizenkét napos turnéja során. A japán közönség szívélyesen fogadta a zenekart, valamennyi koncert teltház előtt zajlott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

„Minden színésznő álma egy igazi nadrágszerep” – interjú Lévai Enikővel a Mária főhadnagy bemutatója kapcsán

Lévai Enikő századik születésnapját ünneplő színháza centenáriumi gálaestjén lép színpadra február közepén, egy hónappal később pedig a Mária főhadnagy címszerepében mutatkozik be.
Zenés színház ajánló

Közeleg az Operaház Prokofjev-bemutatója, a Háború & béke

Január 28-án mutatja be a Magyar Állami Operaház Prokofjev monumentális operáját, a Háború & békét. A Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban készült előadást a katalán rendező, Calixto Bieito állította színre.
Zenés színház magazin

Ahol a legnagyobbaknak is remegett a lába – Felfedezőúton a milánói Scalában

Új sorozatunkban a világ leghíresebb operaházaiba kalauzoljuk el olvasóinkat, megismerhetik a helyek történetét, építészeti sajátosságait, de azt is elmeséljük, nekünk milyen tapasztalataink voltak ott, és mire számítson, aki felkeresné az operajátszás ezen nevezetességeit.
Zenés színház interjú

Dinamikus, modern és mai – Beszélgetés Berzsenyi Krisztina jelmeztervezővel és Túri Erzsébet díszlettervezővel

Huszka Jenő Mária főhadnagy című operettje a 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt is tiszteleg. A Budapesti Operettszínház készülő előadásáról Berzsenyi Krisztina jelmeztervezővel és Túri Erzsébet díszlettervezővel beszélgettünk.
Zenés színház ajánló

Az Operettszínház eredeti verzióban mutatja be a Mária főhadnagyot

A férfiruhába bújt női forradalmár történetét a Magyar Operett Éve és az 1848-as események 175. évfordulója alkalmából állítják színpadra.