Zenés színház

A beteg gyermekekért koncerteznek

2015.09.29. 16:22
Ajánlom
Jótékonysági hangversenyt tartanak a Magyar Állami Operaházban a daganatos és leukémiás gyermekekért október 19-én.

A koncerten a fiatal, de már jelentős nemzetközi versenysikereket maga mögött tudó orosz zongoraművész, Gyenyisz Kozsukin mutatkozik be Magyarországon, a hangverseny énekes szólistája pedig az Operaház 2015/16-os évadának kamaraénekese, Sümegi Eszter szoprán lesz - mondta el Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója a fővárosi Tűzoltó utcai gyermekklinikán tartott szeptember 29-ei sajtótájékoztatón.

A Zongoraáriák estet negyedik alkalommal rendezi meg az Operaház és a gyermekklinika hivatalos alapítványa, az Őrzők Alapítvány. A jótékonysági koncertet minden évben Liszt Ferenc születésnapjához közel rendezik meg, emlékezve a komponista nagylelkű jótékonyságára. Gyenyisz Kozsukin 2010-ben robbant be a zenei életbe, amikor első díjat nyert a brüsszeli Erzsébet Királyné Zenei Versenyen. Azóta megfordult a világ jelentős koncertteremiben, lemezfelvételein Prokofjev és Haydn műveit játssza. Október 19-én este Budapesten Brahms- és Liszt-műveket ad elő, míg Sümegi Eszter Wagner Csarnok-áriáját énekli. Az est fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

A Tűzoltó utcai gyermekklinika igazgatója, Szabó András elmondta: több éve ápolnak kapcsolatot az Operaházzal, és külön nagy öröm, hogy a sajtótájékoztató keretében a dalszínház gyermekkara rövid előadást is tartott a kórházban. "A zene áthangolja az itt lévő gyerekeket, szüleiket és az orvosokat is" - fogalmazott.

Az Őrzők Alapítvány legfontosabb célja a klinikán ápolt súlyosan beteg gyerekek gyógyulási feltételeinek és kórházi körülményeinek javítása. Az alapítvány orvosi műszerek vásárlásával segíti a gyermekek hatékony gyógyítását, támogatja a szülők folyamatos kórházi vagy kórházközeli tartózkodását, hozzájárul a tudományos kutatásokhoz és segíti a beteg gyerekek rehabilitációját. Schuler Dezső, az Őrzők Alapítvány kuratóriumának elnöke úgy vélte, hogy a gyerekek gyógyulása két részből áll. "Nagyon fontos, hogy az akár évekig is eltartó kezelés alatt ne szenvedjen kárt a gyerekek lelke. Ezért az egyes beavatkozások között kreatív elfoglaltságokkal - gyurmázás, festés, rajzolás, játékok - próbáljuk elterelni figyelmüket a betegségről, az alapítvány ebben is segít" - fogalmazott. Ókovács Szilveszter kiemelte a zene gyógyító hatását. Mint felidézte, a világhírű operaénekes, José Carreras leukémiával való kezelése idején Rahmanyinov 2. zongoraversenyének lassú tételét hallgatta, és utóbb azt vallotta, hogy ennek nagy szerepe volt a gyógyulásában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Otthon egy távoli földrészen – A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-kiállításáról

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.
Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Zenés színház hír

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Zenés színház ajánló

Donizetti-vígoperát láthatnak az iskolások az Eiffel Műhelyházban

A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
Zenés színház ajánló

A kard vagy a toll szolgálja jobban a hazát? – Koncerthangulatú előadáson elevenedik meg Petőfi Sándor és Szendrey Júlia élete

A szabadakarat>>>> című pop-up produkció alkotói arra tesznek kísérletet, hogy kiterjesszék a magyar zenés színház műfaji kereteit.
Zenés színház gyász

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.