Zenés színház

A bregenzi fesztiválon mutatják be Eötvös Péter új operáját

2015.08.15. 14:40
Ajánlom
A Bregenzi Ünnepi Játékokon mutatják be a zeneszerző Az aranysárkány című operáját augusztus 19-én és 21-én.

Az egyfelvonásos, körülbelül másfél órás opera Roland Schimmelpfennig azonos című prózai darabján alapul, amelyet a bécsi Burgtheaterben mutattak be 2009-ben. Mint Eötvös Péter elmondta, bár a burgtheaterbeli előadást is látta, igazán Gothár Péter Katona József Színházban futó rendezése fogta meg. Ekkor döntötte el, hogy ezt a művet választja az Ensemble Modernnek már régóta szánt új operája alapjául.

Az aranysárkány egy kínai kisfiúról szól, aki egy német városba érkezik nővérét keresve, és mivel nem talál más helyet, végül egy kínai konyhában köt ki. Fáj a foga, de nincs egészségbiztosítása, így a négy szakács próbál segíteni rajta. Végül egy harapófogóval kihúzzák a fogát, de a fiú elvérzik, és meghal. A nővérét már nem találja meg, pedig csak egy szobával feljebb lakott. A tetemet becsavarják egy szőnyegbe, és a közeli patakba dobják: a fiú így szürreális úton, hosszas hányódás után holtában hazajut Kínába. Az erről szóló, 9 perces áriával zárul a darab - magyarázta a komponista, aki szerint "gyönyörű lírája, komikuma és aktualitása" van a történetnek. Mint megjegyezte, a záróáriát egy külön koncerten is előadják majd Bregenzben, a főszereplő fiút alakító kislány előadásában, saját zongorakíséretével.

Eötvös Péter elmondása szerint egy "utazó operáról" van szó, ami meghatározza a zenei és énekesi apparátust is: mindössze 15 fős zenekar és 5 énekes adja elő a darabot, igaz, az énekesek nem kevesebb, mint 18 szerepet formálnak meg. Zeneileg a komponista előző, Paradise reloaded (Lilith) című operájánál egyszerűbb, dallamosabb, könnyebben befogadható a mű, igazi Volksoper, azaz népopera - mondta Eötvös Péter.

"A történetet változatlanul hagytam, csak az operánál elkerülhetetlen szövegredukciót végeztük el, ezenkívül a 21 jelenet sorrendjén is változtattam, hogy egyszerűbben érthetővé tegyem a történetet. A követhetőség nagyon fontos számomra, nem szeretem a rébuszokat. Az életben is, ha feltesznek nekem egy találós kérdést, azt mondom: hagyj engem ezzel, kérdezd mástól."

 Az aranysárkányt az Ensemble Modern és a Frankfurti Operaház koprodukciójában, ausztriai bemutatóként állítják színpadra Bregenzben, a tavalyi frankfurti ősbemutató után ez lesz az opera első, változatlan előadása. Helyszíne nem a nagy fesztiválszínpad, hanem egy, a városban működő színház lesz, de az előadás így is a fesztivál részét képezi. Elisabeth Stöppler rendezését Hartmut Keil vezényli, alkotótársuk a Frankfurti Operaház dramaturgja, Horpácsy Zsolt.

A darabot legközelebb egy év múlva, Angliában mutatják be, ezúttal teljesen új produkcióban. Az angol szövegfordítást és a prozódiai hozzáigazítást Vajda Gergely végezte el, és nagyon jól sikerült - mondta Eötvös Péter. Néhány héttel később a németországi Bremerhavenben is színpadra állítanak egy új produkciót. "A magyarországi bemutatóról egyelőre nincsenek konkrét tervek, de szeretném, ha mielőbb megvalósulhatna" - emelte ki a zeneszerző.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Vizuál

A kozmikus leheletet jeleníti meg a következő Velencei Biennálé magyar pavilonjának installációja

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Julia idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a következő Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonja kurátorát és kiállítását.
Színház

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Klasszikus

Egy kézfogás múlt és jövő között

Snétberger Ferenc és Tehetség Programjának négy növendéke adott koncertet január 26-án a berlini Collegium Hungaricumban az auschwitzi haláltábor felszabadításának nyolcvanadik évfordulója alkalmából, a holokauszt szinti és roma áldozataira emlékezve.
Vizuál

Egy kutyát is perbe fognak a 15. Frankofón Filmnapokon

Február 27. és március 9. között rendezik meg a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben huszonhárom kortárs frankofón alkotást nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

1100. előadásához érkezik A padlás a Vígszínházban vasárnap

Újabb színháztörténeti pillanathoz, az 1100. előadásához érkezik A padlás február 9-én a Vígszínházban. Minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét Marton László rendezésében mutatták be 1988. január 29-én. A premier hosszú vastapssal zárult, és azóta is folyamatosan telt házzal futnak az előadások.
Zenés színház interjú

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.
Zenés színház interjú

Megtalálni az emberit – három fiatal karmester a Magyar Állami Operaházban

Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Zenés színház ajánló

Egy disztópikus Skóciába utazhatunk Verdi Macbethjének operaházi előadásán

A New York-i Metropolitan sztárja, George Gagnidze és Kálmándy Mihály címszereplésével, Boross Csilla és Rálik Szilvia női főszereplésével mutatja be Verdi Macbethjét február 22-én a Magyar Állami Operaház.
Zenés színház ajánló

Újra az Operaházban látható Anna Netrebko és Yusif Eyvazov

A Bohémélet, a Manon Lescaut, a Pillangókisasszony, a Tosca és a Turandot közkedvelt részletei is elhangoznak Anna Netrebko és Yusif Eyvazov áriaestjén március 23-án az Operaházban.