Zenés színház

"A Broadway olyan, mint egy véget nem érő esküvő"

2016.11.22. 10:46
Ajánlom
Gaston Rivero uruguayi születésű tenor december 15-én lép fel a Miskolci Bartók Plusz Operafesztivál adventi gálaestjén a Zeneakadémián. A művész élete minden irónia nélkül egy dél-amerikai szappanoperára hasonlít. A nélkülözéssel, diktatúrával, Broadwayjel, egy különleges Stradivari-hangszer történetével és kemény munkával fűszerezett sikertörténetet azonban az élet írta. A művésszel készült első interjúnkban gyermekkoráról, álmairól és első felkéréséről beszélgettünk.

- Montevideóban született 1978-ban, de úgy tudom családja ekkor már hosszú évek óta Argentínában élt. Mi történet?

- Igen, édesapám operaénekes volt a Buenos Aires-i Teatro Colónban, ezért a szüleim, akik egyébként uruguayiak, valóban ott éltek, annak ellenére, hogy a hetvenes évek végén nagyon rossz volt Argentínában a közbiztonság és az életkörülmények. Több mint harmincezer ember, köztük újszülött csecsemők tűntek el nyomtalanul azokban az években.

Gaston Rivero

Gaston Rivero

A szüleim úgy döntöttek, hogy nekem, és több testvéremnek is a szomszédos Uruguayban kell a világra jönnünk. Ennek köszönhető, hogy vannak argentin és uruguayi családtagjaink is, akikkel, mivel a két ország kultúrája igen hasonló, és a nyelv is ugyanaz, nagyon jól kijövünk az élet minden területén, kivéve ha a nemzeti focicsapatnak kell szurkolni. (Nevet)

- Édesapján kívül a család több kiváló zenésszel is büszkélkedhet. Milyen emlékei vannak?

- Édesapám révén, aki a hatvanas évek óta énekelt a Buenos Aires-i dalszínháznál, rengeteg olyan archív felvétel van a család birtokában, ahol még ő énekel például A trubadúrban, a Pillangókisasszonyban, vagy az Álarcosbálban. Van egy Beethoven IX. szimfónia lemezem is, ahol még Piero Gamba dirigálta a zenekart. Ezekre nagyon büszke vagyok.

Gaston Rivero

Gaston Rivero

A zene része volt az életünknek, a bátyám trombitásként kezdte, az egyik nővérem pedig évekig tanult zongorázni, de a legismertebb zenészek egyike a családban a nagybátyám volt. Michelangelo Veltri karmesterként működött és olyan énekesekkel készített felvételt mint Alfredo Kraus, de közeli barátja volt annak az Eugene Kohnnak is, aki később az én tanárom lett New Yorkban. Személyesen sosem ismerhettem, de az apámmal nagyon sokat dolgoztak együtt Buenos Airesben. A másik nagyszerű muzsikus a nagyapám volt, Ramon Olivera, aki Dél-Amerika számos zenekarában játszott koncertmesteri poszton a 30-as évektől egészen a 70-es évekig, köztük a montevideói Teatro Solisban. A karrierjében a II. világháború miatt kellett néhány év szünetet tartania, amikor francia közvetítéssel az európai frontra hívták. Amikor visszatért, a nagybátyjától örökölt egy valódi Stradivari-hangszert, aki korábban német zongorista felesége révén jutott a hegedűhöz. Őszintén szólva soha nem láttam senkit, aki olyan magas szinten művelte volna a hangszerét mint ő. Élete végén újra megnősült, ami miatt a családnak sajnos le kellett mondani a hangszerről. Ez egy hatalmas veszteség volt, ami a hangszer eszmei értékét illeti. Úgy, gondolom, hogy ennek a hegedűnek a családban kellett volna maradni addig, amíg nem születik egy családtag, aki megérdemelten ki tudta volna használni a hangszer adottságait.

- Ilyen családi háttérrel a kezdetektől egyértelmű volt, hogy zenész, sőt énekes lesz?

- Mindenképpen. Az egyetlen időszak, amikor máshogy képzeltem el az életemet hatéves koromban volt, akkor detektív, vagy kriminológus szerettem volna lenni, de ezt a gondolati kalandozást leszámítva mindig is az opera volt életem és még ma is az. Tizenegy éves korom óta érzek különleges vonzódást Puccini operáihoz, ettől kezdve naponta legalább egy órát hallgattam operafelvételeket, tizennégy évesen pedig zenei középiskolába mentem. Soha nem bizonytalanodtam el egyetlen pillanatra sem. Tudtam, hogy tenor énekes akarok lenni és operákat énekelni, mindent megtettem annak érdekében, hogy ez az álom valóra váljon. Sok mindennel meg kellett küzdenem, köztük a párom szüleivel is, akik úgy gondolták, hogy ez csak egy hobbi, és különben is, ki látott még olyat, hogy az éneklésből meg lehet élni?

Berlinben Anna Nyetrebkóval

Kapcsolódó

Berlinben Anna Nyetrebkóval

A Miskolci Bartók Plusz Operafesztivál december 15-i adventi hangversenyének sztárja, Gaston Rivero olyan énekes partnerekkel is színpadra állt, mint Anna Nyetrebko.

- Karrierje nehezen indult be, ideje és energiája nagy részét a megélhetésre kellett fordítania. Hogyan alakult az első igazi felkérése?

- Tizennyolc évesen hagytam ott a szülői házat, minden tartalékomat arra fordítottam, hogy egy lakást vegyek magamnak, aminek az lett az eredménye, hogy el kellett kezdenem fizetni a jelzáloghitelt, ami a bevételeim több mint kétharmadát elvitte. Négy éven keresztül dolgoztam egy ügyvédi irodában asszisztensként. Minden nap reggel nyolctól este nyolcig az ügyvédek munkáját segítettem, papírokat hurcoltam, bíróságokra mentem és könyvelőről könyvelőre jártam. Egyetlen szerencsém volt, hogy közel volt a zeneiskola így esténként be tudtam menni gyakorolni és a tanulmányaimmal foglalkozni. Hétvégenként operettszerepeket vállaltam egy kis, pár száz fős Buenos Aires-i színházban. Nagyon keveset kerestem, de legalább gyakorolhattam a színpadi, előadóművészi hivatást. A lehetőségeim akkor kezdtek kitárulkozni, amikor New Yorkba érkeztem. A Broadwayen kezdtem dolgozni, amivel már kerestem annyit, hogy fedezni tudjam a kiadásaimat, rendezzem a lakáshitelem és még énekórákat is tudtam venni. Nagyon hálás vagyok Baz Luhrmann filmrendezőnek, aki beválogatott egy Bohémélet produkcióba. Azt hiszem innen tudott elindulni a karrierem.

rivero

rivero (Fotó/Forrás: Gaston Rivero)

- A Broadway szinte minden előnyét és hátrányát megtapasztalta. Többet szeretett volna elérni?

- Belépni a Broadwayre olyan, mint részt venni egy esküvőn. Nagyon sok különböző emberrel lehet találkozni, olyanokkal, akik egytől egyig máshonnan érkeztek, eltérőek a tapasztalataik és mind mást szeretnének. Vannak, akik csak azért mennek, hogy megnézzék a ruhakölteményeket, és megtudják, hogy kik voltak ott az eseményen. Van olyan, aki azért megy, mert úgy gondolja, hogy tényleg ez a legboldogabb nap a fiatal pár életében, és vannak, akik csak magukat mennek megmutatni, mert fontosabbnak érzik magukat az ifjú párnál. És végül olyan is van, aki egy jó partynak fogja fel az egészet, és azt mondja, gyerünk, vágjunk bele, jól fogok szórakozni, aztán ki tudja mi lesz belőle. Én valami hasonló megfontolásból mentem a Broadwayre, és el lehet képzelni a mosolyt az arcomon, egy kis Buenos Aires-i színház után. Nyugodt szívvel vágtam bele, mert nem féltem a kihívásoktól. Tudtam, hogy nem feltétlenül a minőség lesz a döntő, de a mennyiség. Minden szerepbe be kellett tudni ugrani, Rodolfótól egészen az újságkihordó fiúig, vagy a dzsigolótól a rendőrig. Egy héten átlagosan kilenc előadást kellett teljesíteni, itt nincs helye díváknak, vagy hőstenoroknak. Mindenkinek csinálnia kell mindent, különben nem működik a show. Huszonhárom évesen nagyon élveztem ezt a környezetet, de ma már nem csinálnám újra.

- Operaénekesként jól körülhatárolható repertoárja van. Nem szereti a kísérletezést?

- Első látásra valóban érdekesnek tűnhet, hogy nem énekeltem például Mozartot, de nem arról van szó, hogy nem szeretem, sőt, az egyik kedvenc zeneszerzőm, de sosem volt olyan rugalmas a hangom, hogy tudtam volna énekelni. Nagyon tisztelem és irigylem például Placido Domingót a bátorságáért, aki amellett, hogy Puccini operákban és a verista kompozíciókban érzi a legjobban otthon magát, énekelt már Don Giovannit, Idomeneót, Varázsfuvolát és még Wagner-szerepekben is kipróbálta magát. Én mindig is úgy gondolkodtam, hogy ismerem a határaimat és sosem volt még merszem, hogy kilépjek a komfortzónámból. Emiatt egyébként nagyon sok felkérést utasítottam már vissza, és okoztam csalódást a menedzsmentemnek is, de úgy gondolom, hogy operaénekesnek lenni olyan, mint háborúzni. Rendelkezésre kell állnia a megfelelő felszerelésnek, stratégiának és magának a hadseregnek ahhoz, csatát lehessen nyerni. Ha valami ezek közül nincs kéznél, az ember csak kockára teszi az eddig megszerzett hírnevét, és nem csak a sajátját, de a mögötte álló csapatét is. Ezeket a tényezőket szem előtt tartom akkor is, amikor aláírok egy szerződést, csak akkor vállalok el valamit, ha 90%-ban biztos vagyok a sikerben. A maradék tíz százalékot pedig úgysem lehet irányítani.

A mennyei Aidáról

Kapcsolódó

A mennyei Aidáról

Gaston Rivero uruguayi tenor december 15-én érkezik a Zeneakadémia nagytermébe. Az olasz operarepertoár szakavatott tolmácsolója egy Broadway-darabban kezdte karrierjét, azóta pedig a Amerika és Nyugat-Európa dalszínházainak ünnepelt sztárja.

- Mielőtt áttérnék a legemlékezetesebb szerepeire, úgy tudom van egy régóta dédelgetett álma.

- Nos, nincs kedvenc operaházam, és nem tudnám megmondani, hogy melyik dalszínházban szeretnék még énekelni, de egy biztos, minden vágyam, hogy egy sportcsarnokban több tízezer ember előtt szerepelhessek egy Aida produkcióban, amit maga Placido Domingo irányít. 

Interjúnk Gaston Riveróval hamarosan folytatódik.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház operett

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház interjú

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Zenés színház kritika

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Zenés színház interjú

„A Marica grófnőnek minden száma sláger”

A Fertő-tó partján, Mörbischben láthatja a közönség Kálmán Imre örökzöld alkotását, a Marica grófnőt, amely zeneileg és látványosságában is lenyűgözőnek ígérkezik. A produkcióról a Seefestspiele Mörbisch művészeti vezetőjét, Peter Edelmannt kérdeztük.
Zenés színház interjú

"Szeretni kell és pont" – A nő kétszer

Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjének kétestés, margitszigeti bemutatójának primadonna szerepében július 20-án Dobó Enikő, 21-én pedig Eperjesi Erika látható majd. A két „Fedórát” szerepükről és az előadásról kérdeztük.