Zenés színház

A Budavári Palotakoncertek műsorával köszöntik az új évet Szolnokon

2018.12.09. 13:45
Ajánlom
A Szolnoki Szimfonikus Zenekar január 12-én a Budavári Palotakoncertek műsorával szórakoztatja a szolnoki publikumot.

Az újévköszöntő produkció nem csupán azért kivételes, mert a műfaj legjobbjai lépnek fel, hanem mert a Budavári Palotakoncertek produkció – bár több külföldi fellépésen van már túl – hazánkban első alkalommal mutatkozik be a fővároson kívül, mondta Ignácz Ervin, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetője. Az újévköszöntő koncertre eddig már több mint hétszáznegyven jegy elkelt, ezért a szokásos módon a délutáni főpróbára is lehetőség lesz jegyet vásárolni.

A szimfonikus zenekar nagy adventi koncertet ad december 13-án. December 20-án huszonöt résztvevővel indulnak Kínába, ahol tizenkét koncertet adnak tíz kínai nagyvárosban. A zenekar másik fele pedig készül a színházi szilveszteri gálára.

FischlMonika1_GordonEszter-152007.jpg

Jelenet a Palotakoncertek műsorából (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Budapesti Operettszínház)

Vadász Dániel, a Budavári Palotakoncertek producere elmondta: a január 12-én Szolnokon bemutatandó újévköszöntő produkciót január 13-án a pécsi Kodály Központban is láthatja a közönség. Úgy véli, az operettet szükséges átmenteni a következő generációnak és minél szélesebb körben elérhetővé tenni a közönség számára. Az újévi előadáson a Szolnoki Szimfonikus Zenekar lép fel Izaki Maszahiro és Cser Ádám vezényletével, a színpadon az Operettszínház sztárjai – Kalocsai Zsuzsa, Bordás Barbara, Lévai Enikő, Szendy Szilvi, Kardffy Aisha, Dolhai Attila, Boncsér Gergely, Kocsis Dénes, Kerényi Miklós Máté –láthatók. Az esten közreműködik a Budapesti Operettszínház balettkara.

Az újévi zenés forgatagban sokszínű válogatást hallhatnak a világ zenés színpadainak legnagyobb sikereiből. Részletek csendülnek fel a legkiválóbb operett- és musicalszerzők műveiből, többek között Kálmán Imre, Lehár Ferenc, ifj. Johann Strauss, Huszka Jenő, Szirmai Albert, Jacques Offenbach szerzeményeiből. Az est háziasszonya Szulák Andrea lesz.

Aztamindenit! A bécsi Musikvereinban játszik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Kapcsolódó

Aztamindenit! A bécsi Musikvereinban játszik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

A bécsi Musikvereinban ad koncertet október 13-án, szombaton a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, a hangverseny révén megnyílhatnak Európa kapui a zenekar előtt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Vásáry Tamás

Életének 93. évében, csütörtökön éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Vizuál

Elhunyt Keleti Éva

Nevéhez fűződik számos jelentős, de elfeledett fotóművész munkásságának újrafelfedezése, 1955 óta fotózott, színházi fényképezésben iskolát teremtett. Keleti Éva, a magyar fotóművészet ikonikus alakja 94 éves volt.
Klasszikus

Kurtág György a Zeneakadémia díszdoktora lett

A hamarosan századik születésnapját ünneplő zeneszerzőnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori növendékének február 6-án este adta át az elismerést az intézmény vezetősége.
Klasszikus

A külföldi magyar közösségekhez is szól a Concerto Budapest Mozart Planet-sorozata

Ötven hazai település mellett nyolc európai fővárosba is eljut a Concerto Budapest művészeinek Mozart Planet elnevezésű koncertkörútja, melynek során hazai közösségekbe és külföldi városokba viszik el a klasszikus zene harmóniateremtő üzenetét.
Vizuál

KÉP-regény: Flame Game

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal betartja ígéretét, és bemutat minket egy különleges, tűzről pattant társaságnak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

Főnix a hóesésben

Nomen est omen – tartja a régi mondás, amelyre keresve sem találhatunk jobb példát, mint Velence operaháza. A Teatro La Fenice színpadára, azaz a Főnix névre keresztelt, és szó szerint hamvaiból – nem is egyszer – újjáépült dalszínházba érkezik 2026 elején a Magyar Nemzeti Balett, hogy A diótörő című produkcióval kápráztassa el a kifinomult közönséget.
Zenés színház ajánló

Sztárvendégek érkeznek az operaházi Tosca-előadásokba

Először lép színpadra az Operaházban Ailyn Pérez, a New York-i Metropolitan csillaga, valamint Vladislav Sulimsky, a szentpétervári Mariinszkij Színház vezető énekese a Tosca 2026. február 7. és 24. között látható sorozatában.
Zenés színház ajánló

Csillagok találkozása – közös gálát rendez a Fővárosi Nagycirkusz és a Budapesti Operettszínház

Február 10-én kedden 19 órától egyetlen alkalommal látható a Csillagok találkozása, a Fővárosi Nagycirkusz és a Budapesti Operettszínház különleges gálaestje a Fővárosi Nagycirkuszban.
Zenés színház magazin

Hegedűs D. Géza A dzsungel könyve jubileumáról: „Magyar zenés színházi mű még soha nem ért el ilyen nagy szériát”

A Nemzet Színészét annak apropóján kérdezte a Hír13 portál, hogy január 28-án ünneplik A dzsungel könyve musical bemutatásának 30. évfordulóját, a jubileum pedig egyben az 1500. előadás is lesz, amelyet – rendhagyó módon – a Vígszínházban tartanak.
Zenés színház interjú

Sándor Szabolcs: „A nemzetközi operaigazgatók nem tekintik embernek az énekest”

A Zeneakadémia opera szakosainak próbatermében ültünk le beszélgetni az intézmény oktatójával, Sándor Szabolccsal, nem sokkal a hallgatók félévi vizsgaelőadása előtt. A zongoraművész-korrepetitor-karmester tizenöt éve a képzés zenei vezetője.