Zenés színház

A Champs-Élysées Mozartja – 200 éve született Offenbach

2019.06.20. 15:25
Ajánlom
A kánkánok mestere korának szórakoztatóipari nagyvállalkozója volt, aki élete vége felé egy „komoly” operát is írt, a Hoffmann meséit.

Apja, a helyi zsidó közösség kántora a Frankfurt melletti Offenbachból származott, innen ered a család neve. A könyvkötői szakmát zeneire cserélő férfi hegedült, gitározott, egyházi és világi zenét szerzett, jövedelmét zenetanítással egészítette ki. A kis Jakob hatévesen apjától tanult meg hegedülni, nyolcévesen már komponált, kilencévesen gordonkázott, tizenévesen mulatókban és kávéházakban muzsikált testvéreivel trióban. Tizennégy éves korában a helyi zenebarátok támogatásával iratkozhatott be a párizsi Conservatoire gordonka szakára. A híres zeneszerző Luigi Cherubini – aki néhány évvel korábban életkorára és külföldi állampolgárságára hivatkozva elutasította a tizenkét éves Liszt Ferencet – vele sem akart kivételt tenni, de amikor Offenbach játszani kezdett, azonnal felvette. Nevét ekkor kezdte a francia Jacques formában használni.

jacques_offenbach-133433.jpg

Jacques Offenbach

A francia nagyopera mesterénél, Halévynél komponálást is tanult, és nagy hatással volt rá Bizet is. Virtuóz csellósként Liszt Ferenc és Anton Rubinstein társaságában is zenélt, végzése után az Opéra Comique zenekarában gordonkázott. Szalonzenét és keringőket kezdett komponálni, és új műfajt teremtett, a zenei paródiát. A szalonok kedvelt alakja lett, 1844-ben áttért a katolikus hitre, és elvette egy spanyol tábornok lányát, akitől öt gyermeke született. Szülőföldjére csak az 1848-as forradalmak idején tért vissza néhány hónapra.

1850-ben a Théatre Francais karmestere lett, és a színdarabokhoz komponált zenéivel alaposan felforgatta a zenekart, amivel a szakmát maga ellen fordította, de elnyerte a közönség kegyeit.

Első saját operettje csak 1853-ban került színre, majd gyors egymásutánban még két művét mutatták be.

Az elsöprő sikerre alapozva 1855. július 5-én, a párizsi világkiállítással egy időben megnyitotta saját színházát Bouffes-Parisiens néven, ahol tizenegy éven át volt színigazgató, karmester és zeneszerző egy személyben.

Már első egyfelvonásos, néhány szereplős darabja négyszáz előadást élt meg. 1858-ban mutatták be egész estés vígoperáját, legnépszerűbb művét, és az Orfeusz az alvilágban megszakítás nélkül nyolc hónapig volt műsoron. Az operett utolsó, az alvilágban játszódó jelenetének fénypontja a híres-hírhedt kánkán (eredeti címén Pokoli galopp), az erotikus, virtuózan akrobatikus táncszám a maga korában hatalmas botrányt kavart. További érdekesség, hogy a lázongó istenek jellemzésére a franciák nemzeti himnuszát, a Marseillaise-t idézte. Ezután egymást követték népszerű operettjei: Eljegyzés lámpafénynél, Szép Heléna, Párizsi élet. Kevésbé volt sikeres A rajnai sellők, amelyet 1864-ben mutattak be a bécsi Hofoperben, de két előadás után lekerült a műsorról, majd teljesen feledésbe merült, és csak a 2000-es évek elején fedezték fel újra.

A szórakoztatóipar „nagyvállalkozójaként” néhány év alatt megalapozta hírnevét és vagyonát, megkapta a francia állampolgárságot és a Becsületrendet. Előadásaira mindig vonzó és ismert „sztárokat” szerződtetett, a Gerolsteini nagyhercegnő a korban igen népszerű címszereplőjének például habozás nélkül fizette ki a busás fellépti díjat.

Felix-Nadar-photographs-5-133530.jpg

Jacques Offenbach (Fotó/Forrás: Felix Nadar)

Tündöklésének az 1870-1871-es porosz-francia háború vetett véget. A vesztes franciák Bismarck kémének, a győztes poroszok hazaárulónak minősítették, a párizsi közvélemény az összeomlás egyik felelősének tette meg, a bonapartisták azért, mert gúnyt űzött az uralkodóból és a hadseregből, a liberálisok azért, mert túl lojalista volt. 1875 tavaszán csődbe jutott, adósságait a következő évi amerikai hangversenykörút jövedelméből egyenlítette ki, ennek történetét az Egy muzsikus útinaplója című könyvében örökítette meg.

A tengerentúlról betegen tért haza, maradék erejét egyetlen „igazi” operája, a Hoffmann meséi komponálására összpontosította,

de az Ernst Theodor Amadeus Hoffmann művei ihlette művét 1880. október 5-én bekövetkezett haláláig nem sikerült befejeznie. A hangszerelést Ernest Guiraud végezte be, aki Bizet hátrahagyott műveit is gondozta, és ő illesztette be a híres Barcarolát is a megbukott A rajnai sellőkből. A darab utóélete is sorscsapások sorozata: a szerző halála után néhány hónappal tartott ősbemutatón tűz ütött ki, és mintegy négyszázan lelték halálukat a lángokban, később lapok tűntek el az eredeti partitúrából. 1993-ban előbb kottatöredékei kerültek elő, majd 2004-ben Párizsban megkerült az eredeti partitúra is.

Offenbach hamvai a párizsi Montmartre-i temetőben nyugosznak. Százkét színpadi művének egy része ma is szerepel a színházak repertoárján, az ő példája és biztatása késztette színpadi művek írására a "valcerkirály" ifjabb Johann Strausst, és nagy hatással volt a legnépszerűbb angol operettszerzőre, Arthur Sullivanre is. Magyarországon az Eljegyzés lámpafénynél című operettjének 1860. szeptember 22-i, a Nemzeti Színházban tartott magyar nyelvű premierjével indult hódító útjára a műfaj, az intézmény a következő évben a komponistát és társulatát is vendégül látta. Egyik legszórakoztatóbb operettjét, a Kékszakállt Magyarországon először 1866-ban mutatták be. A darabot a Budapesti Operettszínház 2018-ban tűzte először műsorára, és szintén tavaly debütált A rajnai sellők az Erkel Színházban. A komponista életét dolgozta fel a többi közt az Offenbach titkai című koprodukciós tévéfilm (1996) Szabó István rendezésében, amelyben a címszerepet Jordán Tamás alakította.

Offenbach szülővárosában, ahol a híres dóm közelében tér viseli nevét, az évforduló alkalmából emlékévet tartanak.

Az ifjabb Johann Strauss, aki a vendéglőből a koncertterembe hozta a keringőt

Kapcsolódó

Az ifjabb Johann Strauss, aki a vendéglőből a koncertterembe hozta a keringőt

Apja akarata ellenére lett zenész, majd családi vállalkozást csinált a zenekarából. Keringőiért cserében a bécsi udvarnál még azt is megbocsátották neki, hogy 1848-ban a forradalmat támogatta. Százhúsz éve, 1899. június 3-án halt meg ifjabb Johann Strauss. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Negyven százalékkal csökkenti kórusa létszámát a Bayreuthi Ünnepi Játékok

A neves Wagner-fesztivál anyagi nehézségekkel indokolta, hogy százharmincnégy fős énekkarát mindössze nyolcvan főre csökkenti. A Német Opera- és Táncegyüttesek Szövetsége azt javasolta az Ünnepi Játékok vezetőségének, fontolják meg a döntést.
Zenés színház ajánló

Eötvös Péter-ősbemutatóra készül az Opera

A zeneszerző Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből írt Valuska címmel operát, amelyet december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.
Zenés színház kritika

A nevetés védelme – Ligeti-bemutató Bécsben

A Ligeti-évforduló alkalmából újabb darabbal gyarapodott a magyar művek (egyébként nem túl nagy) száma a nemzetközi operarepertoáron. A Le Grand Macabre november 17-i előadásán jártunk.
Zenés színház interjú

„A művészet mindig arra késztet, hogy változtassunk a nézőpontunkon” – interjú Stefan Herheim operarendezővel

Stefan Herheim, napjaink egyik legelismertebb rendezője, az elmúlt évad óta Bécs „második operaházának” a MusikTheater an der Wiennek az igazgatója. Händel Theodorájából kiindulva vallásról, intézményesülésről és az operai önreflexióról beszélgettünk vele.
Zenés színház kritika

Megváltástörténet a kávézóban – Händel Theodorája a MusikTheater an der Wienben

Öt ember egy kávéházban – öt történet arról, mi történhet, ha az embert megérinti a természetfeletti. Händel Theodorája nem is játszódhatott volna térben és időben közelebb a közönségéhez, mint ahogyan a bécsi MusikTheater an der Wienben színre kerül.