Zenés színház

A Csárdáskirálynő áll a Budavári Palotakoncert középpontjában

2015.05.27. 12:18
Ajánlom
Az immár nyári fesztivállá bővült Budavári Palotakoncert idén sem marad el: augusztus 7-én és 8-án ismét dalba és fényárba borul a Budai Vár Oroszlános udvara.

A nyár exkluzív operettrendezvénye mi mást állíthatna ezúttal a középpontba, mint Kálmán Imre legnépszerűbb művét. Az operett-statisztikusok szerint nincs egyetlen perc, amikor a Föld valamelyik pontján föl ne csendülne - színházban, koncerten, filmen, tévében vagy rádióban - Kálmán Imre valamelyik népszerű melódiája. A kétrészes program felvonultatja Kálmán Imre főművének legsikeresebb dalait, lesznek feldolgozások, meglepetések, felhangzanak Kálmán más, kevésbé ismert műveinek melódiái. Színpadra kerül a cseh származású zeneszerző, Ralph Benatzky A három testőr című művéből kerül színpadra több részlet, a két gálaműsor között, augusztus 8-án délután pedig sor kerül egy nemzetközi szimpóziumra is, amelyen magyar és külföldi szakemberek beszélgetnek a Csárdáskirálynőről.

Az idei Palotakoncerten is az Operett sztárjai lépnek színpadra: Fischl Mónika, Frankó Tünde, Boncsér Gergely, Vadász Dániel, Vadász Zsolt, Dancs Annamari, Oszvald Marika, Vágó Zsuzsi, Kerényi Miklós Máté, Peller Károly és két fiatal tehetség, Gömöri András Máté és Laki Péter. A művészeket a Budapesti Operettszínház 50 fős szimfonikus zenekara kíséri, Makláry László és Szabó Mónika dirigálásában, valamint a 20 fős Balettkar is közreműködik.

A Budavári Palotakoncert két producere, Vadász Dániel és Nacsa Olivér 2013-ban azzal az a céllal hozta létre az első operett-gálát az Oroszlános udvarban, hogy a színházi évad nyári csöndjét megtörjék, és az impozáns környezetben a lehető legtöbb emberhez eljuttassák a ma már hungarikumként jegyzett magyar operett műfaját. Tavaly fesztivállá bővült az esemény, immár két nagyszabású gálát tekinthetett meg több ezer néző, ám nemcsak a helyszínen, de a televíziós közvetítésnek köszönhetően több millióan a képernyők előtt ülve is részesei lehettek a műsornak.

"Meggyőződésünk, hogy úgy kell klasszikusokat játszanunk, hogy közben fejlesztünk, és használjuk a 21. század vívmányait. Tavaly az élő internetes közvetítésnek köszönhetően több mint 15 ország - az Arab-térség, Észak-Amerika és Ázsia - operett-kedvelő közönsége nézte végig a Palotakoncertet. Ráadásul a rendezvényből egy egész éven átívelő projekt lett, hiszen a gála első felét a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án, majd a második részt január 2-án közvetítette az MTVA" - mondta dr. Vadász Dániel producer. Az MTVA-val kötött együttműködést idén is meghosszabbítják, így a Duna Televízió közvetítésének köszönhetően még több ország nézőihez jut el a magyar operett nyári ünnepe. Ráadásul a gála szervezői újabb innovációval készülnek: hamarosan 3D-s nézőtéren mutatják meg a jegyvásárlóknak, hová váltanak belépőt az Oroszlános udvaron felállított tribünön.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

„Na, Kisdajka, gyerünk!” – kiállítás nyílt Dajka Margit életéből

A Kisdajka. Dajka Margit (1907-1986) pályaképe című tárlaton a színésznő gazdag, fordulatos és országokon átívelő életútja elevenedik meg fotókon, videókon, nyilatkozatokon és önvallomásokon keresztül.
Vizuál

Két új Almodóvar-filmmel jön a Spanyol Filmhét

A válogatásban erős hangsúlyt kap Pedro Almodóvar művészete. Október 26-án debütál új filmje, a Párhuzamos anyasorsok, és két további alkotás is a nevéhez kötődik: az Emberi hang című kisfilmnek rendezője, míg a Benidormban havazik című Isabel Coixet-filmnek producere volt. 
Plusz

Elhunyt Csíkszentmihályi Mihály

A „flow”-elmélet atyja 87 éves volt.
Színház

Átadták az eSzínház Fesztivál díjait

Október 20-án ünnepélyes keretek között adták át az ország első online térben rendezett színházi fesztiváljának szakmai és közönségdíjait a Radnóti Színházban, de kihirdették az Alapítvány a Magyar Színházakért 2020-as szakmai kitüntetéseit is.
Klasszikus

Az 1956-os forradalom zenéi

Akár a történelem kötötte össze őket október 23-a eseményeivel, akár a szerző akart ily módon emléket állítani a forradalomnak, sok zenemű létezik, mely mára elválaszthatatlanná vált 1956-tól. Egy csokorra valót gyűjtöttünk belőlük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

Minden részlet a helyére kerül

Célegyenesbe ért az Eiffel Műhelyház ünnepélyes átadása. A látványosan megújult egykori mozdonyjavító műhelyben kialakított játszóhelyeket hivatalosan október 25-én veheti birtokba a publikum, ám az elmúlt időszakban az Opera csapata már belakta a komplexum tereit, ahol több nyilvános előadást is tartottak. A munkálatok a járványhelyzet miatti kényszerű bezárás alatt is folyamatosan zajlottak, az utolsó simításokról Józsa Ankát, a Magyar Állami Operaház beruházó építészét kérdeztük.
Zenés színház ajánló

21. századi összművészet – újra műsoron Az úrhatnám polgár

Az elmúlt évad végének izgalmas összművészeti produkciója volt a Molière és Lully közös alkotásából, Az úrhatnám polgárból készített, modern környezetbe helyezett előadás, melyet idén három alkalommal láthat a közönség.
Zenés színház kritika

A művészet lázadása

Hargitai Iván legújabb rendezésével egy örök érvényű történethez nyúl, fiatalok útkeresésén, sikerein és bukásain keresztül beszél az életről. A székesfehérvári Vörösmarty Színház Fame-előadása eltávolodik a hagyományos színházi keretektől, már-már cirkuszi poronddá változtatva a teret.
Zenés színház interjú

„Körül szeretnék nézni a világban” – Interjú Fürjes Anna Csengével

Egyetlen magyarként került a IV. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny döntőjébe Fürjes Anna Csenge, aki fiatal kora ellenére több kisebb-nagyobb szerepet énekelt már a Magyar Állami Operaház produkcióiban is. A mindössze huszonöt éves mezzoszopránnal beszélgettünk.
Zenés színház ajánló

Isten, haza, család – és ami mögötte van

Alföldi Róbert legújabb rendezésében a kortárs néptánc formanyelvét arra használja, hogy tükröt tartson a valóságunknak, miközben vizsgálat tárgyává teszi a népikultúra egykori berendezkedését, hagyományaink visszásságait.