Zenés színház

A díva, akit a grúz szegénységből a világ tetejére segített az énekhangja

2020.02.21. 13:20
Ajánlom
Tbilisziben született, Milánóban él, szerte a világon ünneplik. 2020-ban Japán és Kína mellett a Keresztény farsang sztárvendégeként Magyarországon is fellép „az operavilág Angelina Jolie”-jaként emlegetett szoprán, Nino Machaidze, aki magazinunknak karrierje lépcsőfokairól, múltjáról, jelenéről és jövőjéről is mesélt.

A kezdetekről – Tbiliszitől Milánóig

2005-ig Tbiliszi volt az otthona, ott énekelt életében először operaházban. Azóta a világ számos pontját érintő fellépéseivel népszerűsíti hazáját. „Meglehet, valaki korábban nem is tudta, hogy Grúzia (angolul: Georgia – a szerk.) létezik, és nem azonos az amerikai Georgia állammal. Azáltal, hogy megismernek engem vagy más zenész honfitársaimat, tudomást szereznek a gyönyörű országunkról is.

A grúz zenei hagyományok nagyon jelentősek. Az emberek az asztalnál ülve is énekelnek, méghozzá kifejezetten szépen!”

– nyilatkozta lapunknak a világhírű szoprán. Bár családjában nemzedékek óta ő az első énekes, náluk egész nap szólt a zene. „Hatéves koromtól tanultam zongorázni, de a szüleim két évvel később felismerték, hogy az énekléshez van igazán tehetségem, és zeneiskolába írattak. Szerencsémre csodás volt az első hangképzéstanárom: egy fiatal szoprán, akinek én voltam az első tanítványa. Most, harminchat évesen is a tőle tanult technikát alkalmazom, semmin nem változtattam” – árulta el.

A cikk eredetileg az Opera Magazin 2019. téli számában jelent meg.

Nino Machaidze február 22-én lép fel az Erkel Színházban. Jegyeket itt válthat az eseményre!

Tizenhat éves volt, amikor az első komoly fellépésére sor került. Rettentő szegénységben éltek, nagyon rossz idők jártak Grúziában, sokszor nem volt mit enniük, nem volt sem áramuk, sem vizük.

„Én ekkortájt láttam meg egy gyönyörű ruhát a kirakatban, és azt mondtam édesanyámnak, milyen csodálatos volna, ha azt viselhetném a koncerten. Ő egy szót sem szólt, másnap viszont elvitt az üzletbe, és megvette az álomruhát. Kiderült, hogy az egyetemen, ahol tanított, az összes barátjától kölcsönkért, így tudta kifizetni. Azt mondta: »Tudom, hogy ebben jól fogod érezni magad a színpadon, és ha boldog vagy, szépen is fogsz énekelni.« Ez pontosan így történt, pedig nehéz operarészleteket adtam elő. Édesanyám volt a legnagyobb támogatóm. Most édesapám és a testvérem töltik be ezt a szerepet. A családomnak köszönhetem, hogy ott tartok, ahol.”

machaidze_foto_anna_barbera-114516.jpeg

Nino Machaidze (Fotó/Forrás: Anna Barbera)

Karrierjében a Scala Akadémiája jelentette az első nagy lépést. Kis kora óta arról ábrándozott, hogy a milánói Scalában énekelhet. 2005-ben hatszázan felvételiztek, többségében szopránok, és összesen kilencüket vették föl. Nino Machaidze ekkorra már címszerepeket kapott a grúz operaházban, több énekversenyt megnyert, tehát hangtechnikailag készen állt, amit a tanárai is megerősítettek. A biztos technikai tudás azonban még kevés. „Leyla Gencer, aki szerepértelmezést tanított nekünk a Scalában, az egyik legfontosabb személy volt a szakmai életemben. Első találkozásunkkor azt mondta: »Nino, csodás vagy, hiszek benned, még nagy dolgokat fogsz véghez vinni.« Tőle tanultam meg, hogy az énekes és a művész közti különbség abban áll, hogy hogyan interpretálunk egy művet, hogyan adunk át egy áriát, hogy libabőrös lesz-e a hallgatóság. Az ő segítségével vált belőlem jó énekesből művész. Mert pusztán énekelni nem elég. Meg kell érinteni az emberek szívét.”

Nino-105126.jpg

Nino Machaidze (Fotó/Forrás: InArtManagement)

Egy nemzetközi sztár születéséről

A grúz szoprán pályája legfontosabb momentumának azt tartja, amikor Salzburgban be kellett ugrania Júliaként. „Éreztem, hogy ez az én pillanatom, amit meg kell ragadnom. Sosem voltam lámpalázas, hiszen nyolc évesen már közönség előtt énekeltem Oscar áriáját Az álarcosbálból.

De ez annak is köszönhető volt, hogy soha nem vállaltam olyan szerepet, amely ne illene hozzám, így nem érhettek meglepetések. Fontos számomra, hogy boldogságot jelentsen színpadra állni.

Amikor felajánlották Júlia szólamát, még ismeretlen volt a feladat, de éreztem, hogy ez lehet az esélyem a vágyott nemzetközi karrierre. Nem híres akartam lenni, csak minél több helyen szerettem volna énekelni a világban. Amint megvettem a Rómeó és Júlia kottáját, az első hangnál tudtam, hogy ez tökéletesen nekem való szerep. Egyetlen hét alatt tanultam meg az operát, boldogan és motiváltan érkeztem Salzburgba. Azt mondtam magamnak: »Nino, eljött a te időd, hozd ki magadból a legjobbat, hiszen egész életedben erről álmodtál.« Így is tettem. Ezután pedig valóban egyik napról a másikra megismerték a nevem.”

Tudatosságról és érzelmekről

Nagyon gondosan állítja össze a repertoárját, és sokszor mond nemet. Úgy véli, csak így tudja megvédeni a hangszálait és meghosszabbítani a karrierjét. Idén ünnepli az első címszerepe húszéves jubileumát, és ez csak azért lehetséges, mert nem fogad el minden felkérést. „Nemrég visszautasítottam a Toscát is, mert úgy éreztem, még nem időszerű.

Tizenöt évig bel cantót énekeltem, öt-hat éve vállalok lírai karaktereket.

A következő évadban debütálok például a Faustban, a Così fan tuttéban, a Simon Boccanegrában és az Otellóban. Óvatosan haladok, de így is sok új szerepet veszek fel a repertoáromra. Jelenlegi kedvenceim Thaïs, Mimì, Luisa Miller és Manon.”

Van, hogy a zene annyira magával ragadja, hogy vigyáznia kell, nehogy teljesen elvesszen benne, de ez néha mégis megtörténik. Őszintén elmondta, hogy rettentően nehéz volt Antoniát alakítania a Hoffmann meséiben, mert édesanyja már tizenhét éve nincs velük, Antoniát pedig megszólítja a halott mamája. „Érzelmes pillanat volt értelmezve átadni a lány szerepét, aki ugyanolyan fiatalon veszítette el az édesanyját, mint én. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne éljem bele magam túlságosan a zenébe és a szövegbe, de bármennyire próbálunk uralkodni magunkon, emberek vagyunk. Ennél a résznél elérzékenyültem, kicsordultak a könnyeim.”

Közeli és távoli jövőről

„Boldogan jövök Budapestre. Nem énekeltem, és nem is jártam még ebben a csodálatos városban, izgatottan várom. Többek közt Puccini, Dvořák, Gounod, Rossini, Verdi áriáit adom majd elő, de a kereszténység témájához kapcsolódva úgy döntöttem, eléneklem az Ave Mariát is, méghozzá első alkalommal.” Családjáról, és hat éves kisfiáról is mesélt nekünk:

Alessandro hatéves, imádja az operát, gyönyörű hangja van. Nem fogjuk erőltetni, rajta múlik, mit szeretne csinálni, de a férjemmel úgy látjuk, nagy operaénekes lehetne belőle!

Modern művészként abszolút hisz abban, hogy a közösségi média révén változást lehet előidézni az opera világában, és közelebb lehet kerülni a közönséghez. Az a kép, hogy az operában elérhetetlen istenségek vagy dívák énekelnek, mára változóban van. „Mi pontosan ugyanolyan emberek vagyunk, mint a nézőtéren ülők. A közösségi oldalak segítenek eltüntetni a szakadékot, ami idáig köztünk tátongott. Ez jót tesz a műfajnak, mert bevonzza a fiatalokat is, márpedig az opera mindenkié!”

A fejlécképen a művésznő a Rómeó és Júlia egyik előadásán a Salzburgi Fesztiválon. Fotó:  Ralph Orlowski/Getty Images

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

A magyar származású festő, akinek a képe a francia elnök dolgozószobájában lóg – Kamaratárlat nyílt Hantai Simon munkáiból

A Hantai, Klee és más absztrakciók című kiállítás a világhírű, magyar származású festő munkái mellett az őt inspiráló alkotók műveit is bemutatja a Szépművészeti Múzeum.
Vizuál

Elhunyt Jan Nowicki, A temetetlen halott című Nagy Imre-film főszereplője

A nyolcvanhárom éves korában elhunyt lengyel színész több évtizeden keresztül Mészáros Márta magyar rendező élettársa volt.
Színház

Bosch világát idézi a Vígszínház új bemutatója – jön a Szeget szeggel Rudolf Péter rendezésében

Shakespeare utolsó, cseppet sem felhőtlen vígjátékát tűzi műsorra a Vígszínház Rudolf Péter rendezésében. A főbb szerepekben Kőszegi Ákos, Stohl András, Seress Zoltán, Balázsovits Edit, Wunderlich József és Márkus Luca lép színpadra.
Színház

Újramesélt Találkozás – Fullajtár Andreával a főszerepben érkezik Nádas darabja az eSzínházra

December 8-ától láthatjuk az eSzínház felületén a Katona új előadását, amely Nádas Péter és Vidovszky László Találkozás című darabjából született. A készítők a film nyelvén mutatják be az ötvenes évek diktatúrájában játszódó történetet, amelyben a zene és a dráma elválaszthatatlan egységet alkot.
Tánc

Lábujjhegyen – az ország három pontján is látható lesz Megyeri Léna és Bősze Ádám zene- és tánctörténeti sorozata

Az idei évadban a Nemzeti Táncszínház ad otthont Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész, műsorvezető közös előadás-sorozatának, amely most vidékre is ellátogat.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Monumentális regényből grandiózus opera – Háború és béke az Operaházban

A világhírű operarendező, Calixto Bieito sodró lendületű színrevitelében, a Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban először mutatja be Magyarországon Prokofjev Háború és béke című operáját 2023. január 28-án a Magyar Állami Operaház.
Zenés színház hír

Nézze vissza Mundruczó Kornél müncheni Lohengrin-rendezését!

December 3-án mutatta be a Bajor Állami Opera Wagner Lohengrinjét Mundruczó Kornél rendezésében. Az előadást a színház saját streamingfelülete és a BR-Klassik is közvetítette, ahol vissza is nézhető a produkció.
Zenés színház hír

Új pályázatot írnak ki az Operaház főigazgatói tisztségére

A Kulturális és Innovációs Minisztérium csütörtökön tette közzé, hogy a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségére kiírt előző pályázat érvénytelenül zárult, ezért új pályázatot írnak ki.
Zenés színház kritika

Történelmi naivitás

Schubert, az operakomponista, alighanem azok számára is kevésbé ismerős, akik egyébként otthon vannak a zeneszerző életművében, pedig a szerző színpadi művei a dalaihoz hasonlóan lebilincselő zenével rendelkeznek. A Helsinki Barokk Zenekar előadásában az Alfonso és Estrella szólalt meg a Müpában, november 17-én.
Zenés színház lapszemle

Mikor derül ki a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázatának eredménye?

Augusztus 8-án írta ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Magyar Állami Operaház 2023. február 15-étől kezdődő ciklusára vonatkozó főigazgatói pályázatot, ám annak eredményét még mindig nem hozták nyilvánosságra.