Zenés színház

A fantasy ihlette A varázsfuvolát a debreceni Csokonaiban

2017.04.24. 13:52
Ajánlom
Ez lesz Rusznyák Gábor első operarendezése, de máris olyan énekesekkel dolgozhat együtt, mint Kovács István, Kolonits Klára és Balczó Péter.

Rusznyák Gábortól nem áll távol a zene világa, rövid ideig zeneszerzést tanult, írt már színpadi kísérőzenét és rendezett vígoperettet. A debreceni Csokonai Színházban most a fantasy világába helyezi Mozart Varázsfuvoláját.

Számomra – koromnál fogva is talán – a Stalker zónája, ez a „varázsfuvola-valóság”, ahová vágyunk

– mondta a rendező Tarkovszkij filmjére utalva –, mert ott mindenféle dolgok történnek, történhetnek velünk. Ez a logika az, amelyben érteni, értelmezni tudom A varázsfuvolát.”

A varázsfuvola próbáján a debreceni Csokonai Színházban

A varázsfuvola próbáján a debreceni Csokonai Színházban (Fotó/Forrás: Máthé András)

A varázsfuvola Mozart egyik legnépszerűbb műve, egyszerre mese, játék és filozófiai mű, melyet rendkívül izgalmassá tesz a szabadkőműves szimbolika. Mozart zenéje zseniális, a librettó viszont már-már zavaros. De talán pont ez az ellentmondásosság, a létezés ellentmondásossága áll ennek a műnek a középpontjában – vallják az alkotók. –

Senki és semmi nem az, aminek elsőre látszik, talán csak a szerelem és a szeretet.

A varázsfuvola próbáján a debreceni Csokonai Színházban

A varázsfuvola próbáján a debreceni Csokonai Színházban (Fotó/Forrás: Máthé András)

Kialakulatlan, éretlen személyiségek, gyermekek futnak kígyók elől, és keresik, kergetik egymást, a boldogságot, kutatják az élet értelmét, miközben lehet, hogy az élete értelme maga a keresés. Ez a sokrétegű, egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató mű minden korosztály számára tartogat mondanivalót.

A főbb szerepekben Kovács István (Sarastro), Kolonits Klára/Varga Viktória (Éj Királynője), Molnár Ágnes (Pamina), Balczó Péter/Turpinszky Gippert Béla (Tamino), Donkó Imre (Papageno), Zábrádi Annamária (Papagena) és Böjte Sándor (Monostatos) látható. A bemutatóra április 28-án kerül sor.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Lenyűgöző és groteszk életképeken elevenedik meg a szocializmus Budapestje

Ezernyolcszáz fotó került fel a Fortepan archívumába, amiket Kereki Sándor fotós, újságíró készített a hatvan-hetvenes években. Nézze meg galériánkat!
Vizuál

Stork Natasa: „Eddig három olyan nemzetközi díjat kaptam, amit postán küldtek el”

Szerdán kezdetét vette a 71. Berlinale a European Shooting Stars 2021 Kick Off rendezvénnyel, amely azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az adott év legtehetségesebb fiatal színészeit és színésznőit a filmvilág nagyjainak. Köztük van Stork Natasa is, aki budapesti otthonában ülve fogadja három napot át a világsajtót és a legnevesebb casting ügynökségeket.
Vizuál

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Vizuál

Meryl Streep nyáron visszatér a Broadwayre

A kulisszák mögé enged betekintést legújabb filmjében Meryl Streep, aki Places, please-el a Broadway előtt is tiszteleg – írja a Deadline.
Plusz

Megújult az Art is Business honlapja

Második születésnapját ünnepli az Art is Business, az évfordulóra teljesen új megjelenést kapott a magazin honlapja, amelyen a jövőben rendszeresen olvashatunk híreket a forprofit szektor és a művészet világából.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Az autósmozik mintájára autósszínházat terveznek Manchesterben

Musical koncertekkel indulna a nyári színházi szezon Manchesterben, ahol mindenki élőben, de biztonságban, a saját autójában ülve élvezhetné az előadásokat.
Zenés színház ajánló

Börtöndráma az Operaházban

A megrázó erejű Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című Jake Heggie-operával folytatódik az Opera Otthonra fizetős streamsorozata. Az Almási-Tóth András rendezte produkció szombaton Meláth Andrea és Sólyom-Nagy Máté főszereplésével látható.
Zenés színház magazin

Óda a magyarokhoz – 240 éve mutatták be Joseph Haydn A hűség jutalma című operáját

1779-ben leégett a fertődi Esterházy kastélyhoz tartozó színház. E sajnálatos esemény nyomán azonban egy igazán különleges zenemű született: Haydn új nagyoperája, A hűség jutalma csendült fel először az újranyitott teátrumban.
Zenés színház interjú

„Az egyetemes Bóni-életérzést kerestem” – interjú Erdős Attilával

Erdős Attila operaénekesi feladatai mellett a Budapesti Operettszínházban táncoskomikusként is bemutatkozhatott, a Kékszakáll Popolanija után többek között a Vidnyánszky Attila rendezte Csárdáskirálynő Bónijaként láthatta őt a közönség. Az indulásról, zenei kalandozásokról és az operett műfajának sokszínűségéről beszélgettünk.
Zenés színház hír

Először neveztek ki női zeneigazgatót Szentpétervár történelmi színházában

A szentpétervári Mihajlovszkij Színház zeneigazgatója lett Alevtina Ioffe, aki több rangos német színházban is bemutatkozott már. Ilyen magas pozíciót még nem kapott női dirigens Oroszországban.