- Közel két évig játszotta a Miss Saigonban Chris szerepét Stuttgartban. Akkor azt mondta, kint máshogy játsszák a musicalt, mint nálunk, kevesebb lélekkel. Körülbelül 60 százalékát tudta kiadni annak, ami önben volt. Azzal, hogy ön lett a fantom, a kinti igények települtek át itthonra, vagy lehet úgy musicalt játszani, ahogy nálunk szokás?
- Nagyon remélem, hogy úgy játszom majd az Operaház fantomját, ahogy általában a magyar színészek. Kint fontos a technika, emiatt a fényből nem volt szabad kilépni. Egy nagyobb mozdulatnál vagy lépésnél vissza kellett fognom magam, ami sajnos visszahatott a játék dinamikájára is. Kint tényleg az a bizonyos 60 százalék érvényesült. A Madách Színház azonban az úgynevezett non replica jogot kapta meg, ami azt jelenti, hogy nem kell lekoppintani a külföldi produkciókat. Ezért bízom abban, hogy szabadon szárnyalhatunk és hozhatjuk a magyar szívből fakadó, kicsit romantikusabb, energikusabb színjátszást. A németek és az angolok is visszafogottabbak, mint a magyarok. Kint semmiféle beleszólásom nem volt a rendezésbe. Ha jobbnak éreztem volna egy adott pillanatban a színpadon leülni, azt mondták, ezt azért nem lehet, mert az eredeti előadásban állt a főszereplő. Remélem, Szirtes Tamás rendezővel meg tudunk egyezni, hogy mi is alakíthatjuk majd a szerepet.
- A három szereposztás Fantomjai eltérhetnek egymástól?
- Azért kicsit lélekölő az a fajta színjátszás, amikor milliméterre beosztva, minden este ugyanazokkal a szereplőkkel ugyanazt kell csinálni. Remélem, mind a három fantom kicsit mást csinálhat, természetesen az adott rendezésen, koreográfián belül. Ha esetleg valaki megnézi velem, akkor szeretné látni, hogy a másik vagy a harmadik fantom milyen, ez akár a nézőszámot is gyarapíthatja, és színesebb színjátszást is hozhat.
- Először egy évre szerződött Stuttgartba, aztán még egyre. De a második esztendőt nem töltötte ki, mert elment a hangja. Ebben szerepe lehetett annak is, hogy már nem bírta a gyűrődést?
Volt egy orrsövényferdülésem, és ettől egyre nehezebb lett az éneklés, műtétre volt szükség. Olyan volt, mintha állandó náthával, dugult orral énekeltem volna.
- Hosszú ideig nem volt színpadon, virágboltot is nyitott.
- Jólesett pihenni, az ember lelkének kell egy kis feltöltődés.
- Az utóbbi időben vidéken sok főszerepet játszott, de Pesten inkább csak föl-fölbukkant... Szinte eltűnt a nézők szeme elől a médiából. Próbálkozott pesti színházaknál, de nem tartottak önre igényt, vagy arra vágyott, hogy elvonuljon?
- Játszottam az István, a királyt a Magyar Színházban...
- De azt is második szereposztásban...
- A színházi tagok, így ebben az esetben Tóth Sándor, elsőbbséget élveznek. A Nyomorultakba akkor kerültem be, amikor Homonnay Zsolt kiment Németországba. Ami lehetőség jött, kihasználtam, és úgy érzem, helyt is álltam. A Víg özvegy felújításába kilenc nap alatt álltam be, mert akire eredetileg osztották a szerepet, az lemondta. Tavalyelőtt hét bemutatóm volt. Az, hogy nem folyok a rádióból, a tévéből, nem hiszem, hogy engem minősít. Olyan világot élünk, amikor valóságshow-kat néznek az emberek, és sztárok lesznek azok, akik éldegélnek egy házban mindenféle tehetség és kvalitás nélkül. Nagyon remélem, hogy Az operaház fantomja bizonyíték arra – mivel Magyarországon és az angol jogtulajdonosok előtt is meg kellett felelnem –, hogy vannak még olyan darabok és színházak, ahol számít, hogy mennyire képes az ember hangban és színészetben.
- Mennyire derülnek ki a képességek a meghallgatásokon?
- Rengetegen indultak, és meg lehet nézni, kik azok, akik az utolsó fordulóra bekerültek. Mondhatjuk, hogy csodák nincsenek. Van az a tizenöt-húsz ember, aki ma Magyarországon magas "bariton-tenor” hangfajban ütőképes. Lehet, hogy a meghallgatásokon egy-egy különleges hang, különleges fazon bekerül, de azért a szakma tudja, kik azok, akikből válogatni lehet.
- Azért fölmerül, hogy a meghallgatások esetleg formálisak, sok minden előre eldőlhet.
- Igen. De talán a fantom esetében azért nem volt formális a meghallgatás, mert nem egy-egy beénekelt áriát – ami esetleg jól megy valakinek –, hanem kifejezetten a szerepből kértek ízelítőt. Az biztos, hogy itthon nem lehetett "hozott anyagból” dolgozni, nem énekelhettem olyasmit, ami tíz-tizenkét éve benne van a torkomban. A fantomra Bagó Gizella énekmesteremmel az első forduló előtt körülbelül tíz nappal kezdtünk készülni.
- Több helyütt már le is futott a Fantom, így nyilván vannak tapasztalatok, hogy ez a szerep tényleg különleges képességeket igényel-e?
- Úgy tudom, hogy Nyugaton a meghallgatást a Fantommal úgy kezdik, milyen operát hozott. Vagyis ez a darab feltételez egyfajta klasszikus képzést. Ha esetleg Jézust vagy Júdást elénekli valaki rockos torokkal, az ide már nem elég puha. Ilyen szempontból a Fantomnak több arca van. A lágy, szinte operai klasszikus énekléstől egészen az üvöltözésig minden színt meg kell mutatni. Lehet, hogy valakinek van egy igen szép, rockos magassága, de lehet, hogy a piano és a nagy átkötött ívek nem mennek neki. Nehézség még, hogy ez a szerep tenornak viszonylag mély, egy átlagbaritonnak azonban magas. A darab arról szól, hogy a fantom hangjába szeret bele Christine, tehát kell hogy varázsa legyen a hangjának.
- Színészi szempontból mit igényel a szerep?
- Egy álarc takarja a fantom fél arcát. Nem láttam még Az operaház fantomját, de azt tervezem, hogy majd kiutazunk Londonba a feleségemmel, és megnézem. Mesélik, hogy a fantom sokat játszik a testével. Tehát a testbeszéd ebben az esetben fontosabb lehet, mint az arcjáték.
hírlevél
