Zenés színház

A felszín alatt

2015.05.23. 06:58
Ajánlom
A világirodalom mai napig legmeghatározóbb műve, Goethe Faustja idén 225 éve, hogy nyomtatásba került. A jeles évforduló alkalmából a Magyar Állami Operaház májusban saját fesztivált indított, amelynek középpontjában az ördög és az ember viszonya áll. A programsorozat nyitódarabja Gounod Faust c. operája volt. KRITIKA

Már maga az ördöggel való lepaktálás témája is szinte kimeríthetetlen a művészetekben (és az operairodalomban is gyakran előkerül), de magának a Faust-témának a feldolgozása is többféle értelmezést kínál. Hogy nagyon ne menjünk messzire, elég, ha csak megnézzük, hogy míg Goethe filozofikus mélységű drámája az emberi élet célját és értelmét feszegeti elsődlegesen, addig a szóban forgó Gounod-opera, amelynek librettóját Jules Barbier és Michel Carré írták, a dolgok ösztönökön alapuló, emberi oldalát kívánják megvilágítani: ezt a Faustot nem a mindentudás motiválja, hanem a fiatalság iránti nosztalgia, a szerelem és a szexualitás újbóli megélése, az élet nagy kanállal való habzsolása. Das ewig weibliche, vagyis az örök asszonyi az, amely megmentheti a férfit az elkárhozástól, ahogyan Liszt Faust-szimfóniájának végén is megfogalmazódik a gondolat, csak éppen Gounod operájában a hangsúly kevésbé az örökre esik, mint inkább az asszonyira. Így magától értődik, hogy a lengyel Michał Znaniecki rendezése is ezt az emberi oldalt húzza alá. A színrevitel ugyan modern, de csak abban az értelemben, hogy nem historizál, hiszen eszközhasználata mára már szinte mainstream-nek mondható. Motívumai sok esetben könnyen értelmezhetők, ugyanakkor határozottak, az előadás látványvilága magával ragad, amelynek fontos elemei a fények és a színek (az ízlésesen visszafogott, sőt helyenként humoros és jelentéssel megtöltött vetítéssel együtt Bogumił Palewicz munkáját dicsérik). 

A meglehetősen puritán térben (díszlettervező: Luigi Scoglio, asszisztense Alejandro Contreras Cortés) csak az zavar leginkább, hogy minden nagyon hátul van, ami az énekesek hangjának terjedését figyelembe vevő praktikus szempontból sem előnyös. A már említett fények szinte wilsoni hangulatot sugároznak, a legnagyobb kontrasztok is így alakulnak ki. Az opera első felvonásában Mefisztó fiatalító varázslatát a kivetítőn a Matrixból ismert nagy sebességgel aláhulló betűk-számok jelzik, ami álvalóságot, virtuális párhuzamos világot sejtet. A második felvonásban a városi fogadót a Bacchus Disco helyettesíti, ahol nők és tolószékes veteránok búcsúztatják a harcba induló katonákat: Mefisztó tornacipős, sportzakós hipszterként jelenik meg (az ötletes, ám túlnyomórészt egyszerű jelmezeket Ana Ramos Aguayo tervezte), aki kokaint kínál Faustnak, és gúnyosan szelfizik a felé megrövidült kardjából és partvisból keresztet tartó Valentinnel. A filmszerű elem, amikor megáll az idő, és mindenki megdermedve áll a színpadon, miközben Faust meglátja Margitot, egyszerre megható és megmosolyogtató. És ha már a filmes motívumoknál tartunk: mintha Tim Burton-i világot idézne a harmadik felvonás kertje, amelyben szintén az idő megállításaként mintegy csoda motívum módjára tűnnek elő felülről óriási méretű kálák. Ez szintén nagyon szép, de a felvonás végén a forgó ágy, amelyen a Margitot jelképező táncosnő várja Faustot, ötletszegénynek bizonyult. Szórakoztató és látványos, de tulajdonképpen a rendezői színház mára már jól bevált eszközei - ez persze nem baj.

„Mindig valami miatt választok egy operát. Gounod Faustjában ez a »valami« a Keringő, amit nagyon szeretek, és amit igyekszem a megszokottól kicsit eltérően megrendezni. Ez a keringő nem csupán holmi kedves, könnyed tánc. Arról énekelnek benne, hogy az életet élvezni kell, amíg lehet - amíg meg nem halunk. A szép zene csak a felszín; alatta azonban valami nagyon erős dolog rejlik" - nyilatkozta a rendező, aki a szóban forgó részletet szinte kaotikus orgiaként mutatja be, keringő helyett modern diszkótánc elemekkel, amellyel szintén nem mond újat (a koreográfiát Venekei Marianna készítette). A szereplők nem válnak igazán hús-vér figurákká a kezei alatt, a színészi alakítást mintha nem irányítaná, a legnagyobb rutinnal és természetességgel leginkább a Mefisztót alakító Bretz Gábor mozog a színpadon. A karakterek kidolgozásában is főképp egyetlen elem látszik, amit a rendező a műsorfüzet számára adott interjújában is hangsúlyozott: Margitot zavarják a társadalmi különbségek, nem mer közelíteni Fausthoz, éppen ezért a mostani előadásban a hősnő egy takarító. 

A kontrasztokat olyan - már-már blaszfémikusnak ható - erős motívumok hangsúlyozzák, mint a kuka tetején elhelyezett Mária-szobor, a negyedik felvonásának templomát már szinte csak épphogy felidéző romok, a harcból diadalmasan visszatérő katonák mögött előkerülő hullazsákok, valamint a sokkoló zárókép: a tulajdonképpen zavarodott elméjű Margitot nem az Istent dicsőítő mennyei kar várja, hanem a bolondokháza őrültjei, amely meglehetősen emlékeztetett Bartók Kékszakállúja befejezésének szó szerinti értelmezésére. Felsejlik a felszín alatti világ, bármilyen örömteli vagy szép is legyen az a felszín. A vallásos pátosz lerombolásán kívül Znaniecki egymás után hozza a fallikus szimbólumokat is, szintén az emberi ösztönoldalt erősítve: a második felvonás kertje egy golfpálya, ami talán nem szorul magyarázatra, a kereszt is félreérthetően ereszkedik alá a negyedik felvonásban, a virág pedig minden esetben kála, amelynek fallikus bibéje mellett szirmai a női nemi szervre emlékeztethetik a nézőt, nem mellesleg szimbolikus is, hiszen a legenda szerint a Paradicsomból való kiűzetéskor Éva könnyei nyomán nyíltak ilyen virágok először.  

A Walpurgis-éj balettzenéje sikerült talán a legszebbre minden szempontból, hiszen a hullaház tálcáiról feléledt lányok Faust karjai között sorra összecsuklottak (Venekei koreográfiája itt hatott leginkább), amely motívum arra a sorsszerűségre mutatott rá, amiről H. G. Wells futurisztikus regényének, Az Időgépnek a befejezésére is asszociálhatunk: bármit is csinálunk, az idő kerekeit bárhogyan is forgatjuk vissza, nem tudjuk elkerülni sorsunkat, az álomvilág egyszer véget ér.

A Magyar Állami Operaház Zenekara az olasz karmester, Maurizio Benini irányítása alatt nagyot domborított mind precizitás, mind színgazdagság tekintetében, az előadás lendületéhez nagy mértékben hozzájárultak a hajlékony dallamok és a bombasztikus katonazenék. Az énekesek közül is a legjobbakat hallhattuk. Az est főhősei a Margitot alakító Rost Andrea és a Mefisztó szerepét magára öltő Bretz Gábor voltak. Rost franciás líraisággal, gyönyörű színeket előidézve formálta szerepét, bájos naivája színészi és énekesi szempontból is igazán szerethetőre sikerült. Bretznél a lenyűgöző magabiztosság és az intenzív színpadi jelenlét volt magával ragadó, nem véletlen, hogy az előadás egyik legenergikusabb pontja az itthon csak „Eladó az egész világ" fordításban ismert híres ária. Hasonló energiák mozogtak a Valentint megszemélyesítő Haja Zsolt jeleneteiben is, az ő fiatalos lendülete szerepe szerint nem olyan higgadt, mint Mefisztóé, talán ezért is fényes, megformált hangja időnként megbicsaklott a magasabb lágéban - ennek ellenére a másik legszebben szóló áriát köszönhetjük neki. Dario Schmunk Faustja nem éppen egy Adonis, mozgása kicsit tohonya, hangja időnként kevés, mintha dobozból szólna a már említett távolságok miatt is, nem is értjük, mit eszik rajta Margit, de gesztusaival és hangszíneivel igazából jól bánt keretei között, de semmiképp sem fogott meg. Geiger Lajos hadirokkant Wagnere a helyén volt énekesi és színészi szempontból is, Wiedemann Bernadett hitelesen hozta Mártát, Margittal való kapcsolatában egy korábbi, Rosttal közös előadásuk jutott eszembe: a 2013-as margitszigeti Pillangókisasszony, amelyben Cso-cso-szánt és Szuzukit alakította a két művésznő kiválóan. Vörös Szilviához igazán passzolt a nadrágszerep, ügyesen fiúsra formált Siebele mellé telt, szeretetteljes hang párosult, hol erőteljesebben, hol gyengédebben, ahogyan szerepe megkívánta. A kórusnak igen nehéz rendezői elvárásokkal kellett találkozniuk, az akadályokat rendesen vették: fetrengtek, paráználkodtak, rohangáltak, kintről énekeltek, a hangszórón megszólaló kórushangokért viszont kár volt.

Bár lehet, hogy elsőre nem úgy tűnhet, de összességében az újdonság tulajdonképpeni hiányától eltekintve a rendezés kifejezetten szórakoztató és szemnek jóleső volt, a zenei megvalósítás pedig az általam az idei évadban látott különösen jó előadások után csak még magasabbra helyezte a mércét. Az Operának és magunknak is kívánjuk, hogy sikerüljön tartani!  

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

„Egy hallgató azt írta, ha nem lett volna a Notturno, végzett volna magával” – Interjú Némethy Attilával

Némethy Attila zongoraművésszel, a Zeneakadémia tanárával a Bartók Rádiónál vezetett műsorairól, a közönség érdeklődéséről és a hagyományok átadásáról beszélgettünk.
Vizuál

Kern András előtt tiszteleg a FILMIO

A Nemzeti Filmintézet streaming platformján négy napig ingyenesen láthatunk három, Kern András főszereplésével készült magyar filmet.
Színház

Játszani kell, nem belehalni – Esztergályos Cecília 80

A Kossuth-díjas színésznő január 26-án ünnepli a 80. születésnapját. Noha legtöbben a Família Kft. című tévéfilmsorozatból ismerik, mindmáig aktív színészi pályáján szép számmal fordultak elő jelentős filmes és színházi alakítások is.
Színház

Csiby Gergely egy keményen eldurvuló válást állít színpadra az Art-Színtérben

A Rózsák háborúja című előadás lesz az első produkció, amely kifejezetten az Art-Színtér idén birtokba vett terébe készül. Az előadást február 20-án mutatják be. A rendezőt társulati létről, szabadúszásról és a készülő előadásról kérdeztük.
Klasszikus

Egész napos zenepedagógiai programmal emlékeznek Lukácsházi Győzőre a Magyar Zene Házában

Fél évvel ezelőtt hatalmas veszteség érte a hazai életet, a tavaly elhunyt Lukácsházi Győzőre most koncerttel és szakmai programokkal emlékezik a Magyar Zene Háza február 4-én.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

„Minden színésznő álma egy igazi nadrágszerep” – interjú Lévai Enikővel a Mária főhadnagy bemutatója kapcsán

Lévai Enikő századik születésnapját ünneplő színháza centenáriumi gálaestjén lép színpadra február közepén, egy hónappal később pedig a Mária főhadnagy címszerepében mutatkozik be.
Zenés színház ajánló

Közeleg az Operaház Prokofjev-bemutatója, a Háború & béke

Január 28-án mutatja be a Magyar Állami Operaház Prokofjev monumentális operáját, a Háború & békét. A Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban készült előadást a katalán rendező, Calixto Bieito állította színre.
Zenés színház magazin

Ahol a legnagyobbaknak is remegett a lába – Felfedezőúton a milánói Scalában

Új sorozatunkban a világ leghíresebb operaházaiba kalauzoljuk el olvasóinkat, megismerhetik a helyek történetét, építészeti sajátosságait, de azt is elmeséljük, nekünk milyen tapasztalataink voltak ott, és mire számítson, aki felkeresné az operajátszás ezen nevezetességeit.
Zenés színház interjú

Dinamikus, modern és mai – Beszélgetés Berzsenyi Krisztina jelmeztervezővel és Túri Erzsébet díszlettervezővel

Huszka Jenő Mária főhadnagy című operettje a 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt is tiszteleg. A Budapesti Operettszínház készülő előadásáról Berzsenyi Krisztina jelmeztervezővel és Túri Erzsébet díszlettervezővel beszélgettünk.
Zenés színház ajánló

Az Operettszínház eredeti verzióban mutatja be a Mária főhadnagyot

A férfiruhába bújt női forradalmár történetét a Magyar Operett Éve és az 1848-as események 175. évfordulója alkalmából állítják színpadra.