Zenés színház

A felszín alatt

2015.05.23. 06:58
Ajánlom
A világirodalom mai napig legmeghatározóbb műve, Goethe Faustja idén 225 éve, hogy nyomtatásba került. A jeles évforduló alkalmából a Magyar Állami Operaház májusban saját fesztivált indított, amelynek középpontjában az ördög és az ember viszonya áll. A programsorozat nyitódarabja Gounod Faust c. operája volt. KRITIKA

Már maga az ördöggel való lepaktálás témája is szinte kimeríthetetlen a művészetekben (és az operairodalomban is gyakran előkerül), de magának a Faust-témának a feldolgozása is többféle értelmezést kínál. Hogy nagyon ne menjünk messzire, elég, ha csak megnézzük, hogy míg Goethe filozofikus mélységű drámája az emberi élet célját és értelmét feszegeti elsődlegesen, addig a szóban forgó Gounod-opera, amelynek librettóját Jules Barbier és Michel Carré írták, a dolgok ösztönökön alapuló, emberi oldalát kívánják megvilágítani: ezt a Faustot nem a mindentudás motiválja, hanem a fiatalság iránti nosztalgia, a szerelem és a szexualitás újbóli megélése, az élet nagy kanállal való habzsolása. Das ewig weibliche, vagyis az örök asszonyi az, amely megmentheti a férfit az elkárhozástól, ahogyan Liszt Faust-szimfóniájának végén is megfogalmazódik a gondolat, csak éppen Gounod operájában a hangsúly kevésbé az örökre esik, mint inkább az asszonyira. Így magától értődik, hogy a lengyel Michał Znaniecki rendezése is ezt az emberi oldalt húzza alá. A színrevitel ugyan modern, de csak abban az értelemben, hogy nem historizál, hiszen eszközhasználata mára már szinte mainstream-nek mondható. Motívumai sok esetben könnyen értelmezhetők, ugyanakkor határozottak, az előadás látványvilága magával ragad, amelynek fontos elemei a fények és a színek (az ízlésesen visszafogott, sőt helyenként humoros és jelentéssel megtöltött vetítéssel együtt Bogumił Palewicz munkáját dicsérik). 

A meglehetősen puritán térben (díszlettervező: Luigi Scoglio, asszisztense Alejandro Contreras Cortés) csak az zavar leginkább, hogy minden nagyon hátul van, ami az énekesek hangjának terjedését figyelembe vevő praktikus szempontból sem előnyös. A már említett fények szinte wilsoni hangulatot sugároznak, a legnagyobb kontrasztok is így alakulnak ki. Az opera első felvonásában Mefisztó fiatalító varázslatát a kivetítőn a Matrixból ismert nagy sebességgel aláhulló betűk-számok jelzik, ami álvalóságot, virtuális párhuzamos világot sejtet. A második felvonásban a városi fogadót a Bacchus Disco helyettesíti, ahol nők és tolószékes veteránok búcsúztatják a harcba induló katonákat: Mefisztó tornacipős, sportzakós hipszterként jelenik meg (az ötletes, ám túlnyomórészt egyszerű jelmezeket Ana Ramos Aguayo tervezte), aki kokaint kínál Faustnak, és gúnyosan szelfizik a felé megrövidült kardjából és partvisból keresztet tartó Valentinnel. A filmszerű elem, amikor megáll az idő, és mindenki megdermedve áll a színpadon, miközben Faust meglátja Margitot, egyszerre megható és megmosolyogtató. És ha már a filmes motívumoknál tartunk: mintha Tim Burton-i világot idézne a harmadik felvonás kertje, amelyben szintén az idő megállításaként mintegy csoda motívum módjára tűnnek elő felülről óriási méretű kálák. Ez szintén nagyon szép, de a felvonás végén a forgó ágy, amelyen a Margitot jelképező táncosnő várja Faustot, ötletszegénynek bizonyult. Szórakoztató és látványos, de tulajdonképpen a rendezői színház mára már jól bevált eszközei - ez persze nem baj.

„Mindig valami miatt választok egy operát. Gounod Faustjában ez a »valami« a Keringő, amit nagyon szeretek, és amit igyekszem a megszokottól kicsit eltérően megrendezni. Ez a keringő nem csupán holmi kedves, könnyed tánc. Arról énekelnek benne, hogy az életet élvezni kell, amíg lehet - amíg meg nem halunk. A szép zene csak a felszín; alatta azonban valami nagyon erős dolog rejlik" - nyilatkozta a rendező, aki a szóban forgó részletet szinte kaotikus orgiaként mutatja be, keringő helyett modern diszkótánc elemekkel, amellyel szintén nem mond újat (a koreográfiát Venekei Marianna készítette). A szereplők nem válnak igazán hús-vér figurákká a kezei alatt, a színészi alakítást mintha nem irányítaná, a legnagyobb rutinnal és természetességgel leginkább a Mefisztót alakító Bretz Gábor mozog a színpadon. A karakterek kidolgozásában is főképp egyetlen elem látszik, amit a rendező a műsorfüzet számára adott interjújában is hangsúlyozott: Margitot zavarják a társadalmi különbségek, nem mer közelíteni Fausthoz, éppen ezért a mostani előadásban a hősnő egy takarító. 

A kontrasztokat olyan - már-már blaszfémikusnak ható - erős motívumok hangsúlyozzák, mint a kuka tetején elhelyezett Mária-szobor, a negyedik felvonásának templomát már szinte csak épphogy felidéző romok, a harcból diadalmasan visszatérő katonák mögött előkerülő hullazsákok, valamint a sokkoló zárókép: a tulajdonképpen zavarodott elméjű Margitot nem az Istent dicsőítő mennyei kar várja, hanem a bolondokháza őrültjei, amely meglehetősen emlékeztetett Bartók Kékszakállúja befejezésének szó szerinti értelmezésére. Felsejlik a felszín alatti világ, bármilyen örömteli vagy szép is legyen az a felszín. A vallásos pátosz lerombolásán kívül Znaniecki egymás után hozza a fallikus szimbólumokat is, szintén az emberi ösztönoldalt erősítve: a második felvonás kertje egy golfpálya, ami talán nem szorul magyarázatra, a kereszt is félreérthetően ereszkedik alá a negyedik felvonásban, a virág pedig minden esetben kála, amelynek fallikus bibéje mellett szirmai a női nemi szervre emlékeztethetik a nézőt, nem mellesleg szimbolikus is, hiszen a legenda szerint a Paradicsomból való kiűzetéskor Éva könnyei nyomán nyíltak ilyen virágok először.  

A Walpurgis-éj balettzenéje sikerült talán a legszebbre minden szempontból, hiszen a hullaház tálcáiról feléledt lányok Faust karjai között sorra összecsuklottak (Venekei koreográfiája itt hatott leginkább), amely motívum arra a sorsszerűségre mutatott rá, amiről H. G. Wells futurisztikus regényének, Az Időgépnek a befejezésére is asszociálhatunk: bármit is csinálunk, az idő kerekeit bárhogyan is forgatjuk vissza, nem tudjuk elkerülni sorsunkat, az álomvilág egyszer véget ér.

A Magyar Állami Operaház Zenekara az olasz karmester, Maurizio Benini irányítása alatt nagyot domborított mind precizitás, mind színgazdagság tekintetében, az előadás lendületéhez nagy mértékben hozzájárultak a hajlékony dallamok és a bombasztikus katonazenék. Az énekesek közül is a legjobbakat hallhattuk. Az est főhősei a Margitot alakító Rost Andrea és a Mefisztó szerepét magára öltő Bretz Gábor voltak. Rost franciás líraisággal, gyönyörű színeket előidézve formálta szerepét, bájos naivája színészi és énekesi szempontból is igazán szerethetőre sikerült. Bretznél a lenyűgöző magabiztosság és az intenzív színpadi jelenlét volt magával ragadó, nem véletlen, hogy az előadás egyik legenergikusabb pontja az itthon csak „Eladó az egész világ" fordításban ismert híres ária. Hasonló energiák mozogtak a Valentint megszemélyesítő Haja Zsolt jeleneteiben is, az ő fiatalos lendülete szerepe szerint nem olyan higgadt, mint Mefisztóé, talán ezért is fényes, megformált hangja időnként megbicsaklott a magasabb lágéban - ennek ellenére a másik legszebben szóló áriát köszönhetjük neki. Dario Schmunk Faustja nem éppen egy Adonis, mozgása kicsit tohonya, hangja időnként kevés, mintha dobozból szólna a már említett távolságok miatt is, nem is értjük, mit eszik rajta Margit, de gesztusaival és hangszíneivel igazából jól bánt keretei között, de semmiképp sem fogott meg. Geiger Lajos hadirokkant Wagnere a helyén volt énekesi és színészi szempontból is, Wiedemann Bernadett hitelesen hozta Mártát, Margittal való kapcsolatában egy korábbi, Rosttal közös előadásuk jutott eszembe: a 2013-as margitszigeti Pillangókisasszony, amelyben Cso-cso-szánt és Szuzukit alakította a két művésznő kiválóan. Vörös Szilviához igazán passzolt a nadrágszerep, ügyesen fiúsra formált Siebele mellé telt, szeretetteljes hang párosult, hol erőteljesebben, hol gyengédebben, ahogyan szerepe megkívánta. A kórusnak igen nehéz rendezői elvárásokkal kellett találkozniuk, az akadályokat rendesen vették: fetrengtek, paráználkodtak, rohangáltak, kintről énekeltek, a hangszórón megszólaló kórushangokért viszont kár volt.

Bár lehet, hogy elsőre nem úgy tűnhet, de összességében az újdonság tulajdonképpeni hiányától eltekintve a rendezés kifejezetten szórakoztató és szemnek jóleső volt, a zenei megvalósítás pedig az általam az idei évadban látott különösen jó előadások után csak még magasabbra helyezte a mércét. Az Operának és magunknak is kívánjuk, hogy sikerüljön tartani!  

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Az operavilág Angelina Jolie-ja az Erkel Színház színpadán

Először lép fel Magyarországon a világhírű grúz szoprán 2020. február 22-én, az Opera ünnepi műsorának sztárvendégeként. Az est programjában, amely több műrészlettel is utal az intézmény aktuális Keresztény Évadának tematikájára, az Opera együttesei és szólistái is közreműködnek.
Klasszikus

Zaklatási botrány rázza meg a finn Sibelius Akadémiát

Egy finn lap szerint a helsinki zeneművészeti akadémia működéséhez tartozik a szexuális zaklatás és a növendékek megalázása.
Vizuál

A végzet asszonya élete végéig díva maradt

A magyar femme fatale emigráns éveiben ritkán mutatkozott, nem járt társaságba - saját, régi filmjei viszont hipnotikus erővel hatottak rá.
Plusz

Megalakult a Nemzeti Kulturális Tanács

Megtartotta alakuló ülését az Országgyűlés által tavaly decemberben kihirdetett törvény alapján életre hívott testület.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Mozart zenéje kíséri az apokalipszist a k2 Színház új előadásán

A k2 Színház új, abszurd és melankolikus bemutatója Mozart Dies irae-szekvenciájából indul ki, hogy a Requiem hangjain keresztül rákérdezzen, miért akarja megúszni az európai ember újra és újra a poklok poklát.
Zenés színház árvíz

Még egy árvíz, és nem menekül meg a velencei La Fenice operaház

Túlélte az árvizet Velence operaháza, de szakértők arra figyelmeztetnek, jelen állapotában az épület nem állna ellen még egy áradásnak.
Zenés színház ajánló

Az operavilág Angelina Jolie-ja az Erkel Színház színpadán

Először lép fel Magyarországon a világhírű grúz szoprán 2020. február 22-én, az Opera ünnepi műsorának sztárvendégeként. Az est programjában, amely több műrészlettel is utal az intézmény aktuális Keresztény Évadának tematikájára, az Opera együttesei és szólistái is közreműködnek.
Zenés színház gyász

Elhunyt Franco Bordoni olasz operaénekes

A nemzetközi hírű baritonénekest 88 éves korában, február 13-án érte a halál.
Zenés színház ajánló

Vitray Tamás Händel-operában lép színpadra

Nem mindennapi operabemutatóval készül idei évadára a Szegedi Szabadtéri. Händel vígoperai jellegű művében, az Agrippinában Mester Viktória és Ludovik Kendi mellett Vitray Tamás is színpadra lép.