Zenés színház

A Föld forog tovább, és ezek a csodák újra és újra megtörténnek

2024.04.17. 16:25
Ajánlom
Kocsis Dénes a Budapesti Operettszínház vezető művésze, a musicalirodalom legnagyobb szerepeit tudhatja maga mögött, Rómeótól Mozarton és Dorian Grayen át István királyig. Sőt játszotta már Frank Wildhorn Rudolf című darabjának címszerepét is. Ezúttal a szerző egy másik művében, a Carmenben mutatkozik be április 19-én a Nagymező utcai teátrumban. A magyarországi ősbemutatón José Rivera rendőrhadnagyként lép színpadra.

Jól ismered Frank Wildhorn munkásságát, hiszen játszottál a Rudolfban annak idején Pécsett, az Operettszínházban pedig jelenleg is fut a szerző egy másik musicalje, a Jekyll és Hyde. A Carmenről hallottál már korábban?

Egyáltalán nem tudtam, hogy létezik a népszerű Bizet-opera mellett egy musicalverzió is, úgyhogy nagy izgalommal vártam, amikor kiderült, hogy bemutatjuk a színházban. Kíváncsi voltam, milyen a muzsika, mennyiben tér el a szerző a mindenki által jól ismert alaptörténettől. Azt gondolom, remekül ráérzett a stílusra, a spanyolos zenei világ tele van érzelmekkel, tökéletesen alkalmas arra, hogy ezt a túlfűtött, szenvedélyekkel teli sztorit elmesélje. Frank néhány napja az Operettszínházban járt, akkor mesélte, hogy eredetileg a darabot hat gitárra írta. Nyilván ez kibővült már akkor, amikor a kamaraszínházi változatot bemutatták, nálunk viszont Tassonyi Zsolt elképesztően jó hangszerelésében, szimfonikus zenekarral és sok ütőhangszeressel szólal meg.

Amikor Frank bejött az ülőpróbára, ahol a zenekarral összeénekeltük a számokat, el volt ájulva attól, amit hallott.

Nagyon magával ragadó a zene, reméljük, hogy a közönség is szeretni fogja.

Milyen volt találkozni a szerzővel? 

A Jekyll és Hyde az egyik kedvenc musicalem. Ha mondanom kellene álomszerepet a negyvenes éveimre, mindenképp ez lenne az egyik. Nagy vágyam még a Nyomorultakból Jean Valjean, illetve a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepe. Klassz, hogy a színház és Wildhorn között együttműködés van, és most már a második darabját mutatjuk be. Bízom benne, hogy ez is siker lesz. A Rudolf volt Pécsett az első nagyszínpadi főszerepem, fontos alapköve a pályámnak.

Szóval őrületesen boldog voltam, hogy Franket személyesen is megismerhettem.

Amikor találkoztunk, meséltem neki ezekről, végtelenül kedves és nyitott volt, sajnálta, hogy annak idején nem látott Rudolfként, de nagyon remélem, hogy Joséként bemutatkozhatom neki.

3G8A4977-161605.jpg

Kocsis Dénes és Frank Wildhorn (Fotó/Forrás: Janus Erika)

Milyenek a dalaid?

Mivel José két nő között őrlődik, mindkettővel van duettem. Katarinával egy szép szerelmes dal, Carmennel pedig egy veszekedős, amiben még harcolok az ellen, amit iránta érzek. A második felvonásban van egy vívódós, érzelmileg eléggé fűtött szólóm, ami arról szól, hogyan kerültem abba a helyzetbe, hogy választanom kellett, de közben meg jó, hogy ezt megtettem, mert csak úgy lehetek önmagam, ha vállalom az érzéseimet. A korábbi énem már idegen, mert valójában az vagyok, akivé Carmen mellett váltam, és ez még akkor is jó döntés, ha tudom, hogy ennek következményei vannak.

Ki ez a José?

José egy rendőrhadnagy, aki épp esküvőre készül a polgármester lányával, amikor megérkezik a városukba egy cirkuszi csapat és velük Carmen. Az, hogy ez a két ember megtalálja egymást, azért is izgalmas, mert teljesen különböző világból érkeznek, és bár személy szerint azt gondolom, hogy nem az ellentétek vonzzák egymást, hanem inkább a hasonlóságok miatt találunk egymásra, itt pont ez teszi olyan különlegessé a kapcsolatot. Már a legelső találkozásukkor eldől minden, és elindul a cunamiáradat. José nem tud ellenállni a csábításnak, a vágynak, mert magával sodorja Carmen szenvedélyessége, nőisége, szabadsága. Kötődik Katarinához, talán szereti is, de ez össze sem hasonlítható azzal az őrületes vonzalommal, amit Carmen iránt érez.

Van olyan szerelem, amit nem lehet megmagyarázni, egyszerűen csak magával viszi az embert.

És ha elég bátor, hogy ezt vállalja, és azt tudja mondani, ez az utam, erre megyek tovább, akkor képes mindent eldobni: a menyasszonyát, a barátait, a korábbi életét. Ez a döntés teljesen felforgatja José életét, de azt gondolom, jól döntött, mert így találhatott igazán önmagára.

3G8A9729-161606.jpg

Kocsis Dénes (Fotó/Forrás: Janus Erika)

Neked is van ilyen sorsfordító élményed?

Fiatal koromban sokszor voltam kapcsolatban, nem töltöttem huzamosabb időt pár nélkül, és szerettem volna kicsit egyedül lenni, hogy megtaláljam saját magam. Na, épp akkor ismertem meg a későbbi feleségemet, aki ezt a szépen elképzelt tervet teljesen felborította. Az első találkozásunk után nem volt kérdés, hogy köztünk egy nagyon is létező, valóságos dolog lehetne, de én ragaszkodtam az elhatározásomhoz, és nem akartam megadni magam az érzésnek. Még össze sem jöttünk igazán, amikor azt mondtam neki, ne találkozzunk többet. Eltelt egy hónap. És egyszer csak ott volt a színházban. Kiderült, hogy még azelőtt, hogy megismertük volna egymást, kapott ajándékba egy színházjegyet a családjától, ami épp aznap estére szólt, amikor – a sors különös játéka folytán – az én szereposztásom játszott. Akkor, négy hét után találkoztunk újra és azóta együtt vagyunk. Nem annyira felnagyítva, mint ahogy ezt színpadra szokták állítani, de azért ez egy elég hasonló történet.

Bátor lesz José ebben a kapcsolatban?

Ezt a fajta hősszerelmes karaktert leginkább sodorja magával az ár, nem ő irányítja a történéseket, hanem azok irányítják őt. De azt gondolom, ha akarna, ellene tudna menni.

Szerintem ahhoz, hogy valaki felvállalja az érzéseit, már eleve bátorság kell – különösen a mai világban.

José nem futamodik meg, nem menekül el, hanem odaáll, és azt mondja: itt vagyok, és tisztázni akarom magam, mert így tisztességes. Mint ahogy ahhoz is nagy bátorság kell, hogy valaki egy biztosnak tűnő jövőből kiszálljon a bizonytalanért cserébe. Lehet, hogy a városi közösség, a társai és a menyasszonya szemében nem tűnik helyesnek a viselkedése, de pont attól lesz ő igaz és jó ember, hogy a szerelméért még ezt is vállalja.

3G8A9489-161606.jpg

Kocsis Dénes (Fotó/Forrás: Janus Erika)

Gondolkoztál már azon, mi lesz Joséval, miután lement a függöny?

Igen, Zsolttal (Homonnay Zsolt, a produkció rendezője – a szerk.) is beszélgettünk erről. Szerintem otthagyja ezt a várost, ahonnan valószínűleg amúgy is kiutálnák. Elmenne máshová, és próbálná megtalálni önmagát. Habár egy ilyen veszteség után nehéz talpra állni, én hiszem, hogy idővel újra tudja építeni az életét, mert az, amit kapott ettől a kapcsolattól, erőssé, bátorrá és szabaddá teszi őt.

A rendező mit akar elmesélni ezzel a történettel?

Zsolt számára José és Carmen története a mindent elsöprő szerelem és vágy szimbóluma. Jön egy nő, aki megbolondítja a férfiakat, aki izgalmas és szexi, és a másik mindent képes eldobni miatta – ilyesmi mindig is létezett a világban, sok száz vagy épp ezer éve éppúgy, mint ma. Férfi-női harcok, játszmák, sztereotípiák, de a maszkok lemállanak, és mögöttük két meztelen ember áll egymás előtt, akik azt mondják egymásnak: igen, téged akarlak. A mi esetünkben ez egy tragikus végkifejlethez vezet, de hiszem és tudom, hogy lehet happy end is. Az viszont biztos, hogy a Föld forog tovább, és ezek a csodák, ezek a sorsszerű találkozások újra és újra megtörténnek. Zsolt erről akar mesélni ezzel az előadással.

Támogatott tartalom

Fejléckép: Kocsis Dénes (Fotó/Forrás: Janus Erika)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Vidéken is dobban a szív – koncertturnéra indul az Erkel Színház

Hello Erkel! – dobbanaszív címmel koncertturnéra indul az újonnan alakult Erkel Színház. Az ősztől színpadra kerülő darabok legismertebb részleteiből összeállított koncertshow júniusban és júliusban Debrecenben, Tokajban és Siófokon lesz majd látható.
Zenés színház kritika

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Zenés színház interjú

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Zenés színház hír

Már lehet jelentkezni Miklósa Erika Mesteriskolájába – a Pécsi Tudományegyetemen tanulhatnak a KvintEsszencia növendékei

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje tavaly indította el KvintEsszencia Mesteriskoláját, az új tanévre a jelentkezések a napokban kezdődtek el, és május 31-ig tartanak.
Zenés színház ajánló

Georg Zeppenfeld és Joyce DiDonato koncertje következik az Opera Sztárestek zongorával-sorozatában

A daléneklés két elhivatott világszínvonalú előadóját látja vendégül májusban az OPERA: május 12-én Georg Zeppenfeld német basszista az Eiffel Műhelyházban, május 28-án pedig Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán az Operaházban lép fel.