Zenés színház

A hatalomvágyra épült világ – Wagner: A Nibelung gyűrűje 1.

A Rajna kincse
2022.06.02. 17:00
Ajánlom
Idén újra élőben hallhatja a közönség a Wagner-napokon A nibelung gyűrűje monumentális tetralógiáját. Sokan évek óta visszajáró vendégei a fesztiválnak, de mindig akadnak olyanok, akik először találkoznak a német zeneszerző-óriás műveivel. Nekik szeretnénk most segíteni.

Óriások, törpék, istenek, sellők, bonyolult családi kapcsolatok… Biztosan akad, aki első látásra nehezen követhetőnek érzi Wagner A nibelung gyűrűje című, több mint tizenöt óra hosszú tetralógiájának cselekményét. Ám ezek a szereplők nagyon is emberi tulajdonságokkal rendelkeznek, így könnyen megszerethetjük őket, együttérezhetünk sorsukkal, vagy később könnyet ejthetünk bukásukon. Wagnernél még a negatív szereplőknek is megvan a maguk igazsága, így a negyedik este,

Az istenek alkonya végén elcsigázottan úgy érezhetjük, nem csupán egy világ létrejöttét és pusztulását követhettük végig, hanem sokkal mélyebben megismerhettük önmagunkat is.

A Rajna kincse bevezetőzenéje egészen lenyűgöző: a zenekar egy Esz-dúr akkordot játszik, mely mintha mindörökké szólna. Szinte magunkban érezzük a világ ősállapotát, állandóságát, milyenek voltak a végtelen vizek, mielőtt az első élőlény megmozdult. Aztán egyszer csak történik valami, a víztömeg áramlani kezd, a felszíne hullámot vet, megcsillan rajta a napfény. Megkezdődik az élet, mindenféle kis lények nyüzsögnek, a világ egyszerre csak alakot ölt. A szemünk előtt egy fenséges folyam hömpölyög: a Rajna.

Nem is kell sokáig várnunk, hogy az első, emberre emlékeztető lénnyel találkozzunk: három sellő fürdőzik a habokban. Afféle ősi lények ők, akik még harmóniában élnek a természettel, egyetlen dolguk, hogy a folyó varázserejű aranykincsét őrizzék. Ez az arany ugyanis, mintha maga is élőlény volna, képes a világ urává tenni, aki gyűrűt kovácsol belőle.

A harmonikus kép nem tart sokáig, egyszer csak azt vesszük észre, hogy megjelent valaki, aki korántsem olyan tetszetős, mint a sellőlányok. Egy sötét kis törpe bújt elő az egyik barlangból, és ámulattal figyel a szeme elé táruló látványra: minden ragyogó, színes, napfényben fürdik, ráadásul gyönyörű lányok emelkednek ki a vízből.

Alberich alighanem többre vágyik, mint a föld alatt fémeket kalapáló testvérei, szépséget, szerelmet akar.

A sellők persze elszörnyednek új udvarlójuktól, de ahelyett, hogy egyszerűen faképnél hagynák, gonosz játékba kezdenek, azt hazudják, hogy nekik is tetszik a törpe, hogy aztán gúnyt űzzenek belőle. Az első kettő, Woglinde és Wellgunde hamar megunja ezt a mókát, ám a legokosabb, Flosshilde egészen sokáig szédíti a szerelmes Alberichet. „Butának, csúfnak tekintem őket, bájos és bölcs te vagy csak” – fordul az teljes figyelmével a harmadik sellőlány felé. Minden korábbinál nagyobb fájdalmat él hát át, amikor rájön, Flosshilde is becsapta. Átjárja a düh és a frusztráció, pusztítani, birtokolni, uralkodni akar. És mintha csak a sors avatkozna közbe, a mélyben váratlanul felizzik a Rajna aranya.

Miközben a törpe megbabonázva nézi a különös fényt, az egyik sellő hanyagul elszólja magát arról, milyen rendkívüli erejű kincs van a birtokukban. Társai figyelmeztetik, hogy ne árulja el titkukat, ám ő nevetve válaszol: hiszen tudjátok, ki az egyetlen, aki képes gyűrűvé kovácsolni az aranyat!

Ahhoz az embernek mindörökké le kell mondania a szerelemről, erre pedig senki nem lenne hajlandó!

Alberich csendben hallgatja a sellők beszélgetését, és közben egyre szilárdabb lesz benne az elhatározás: ha úgysem kaphatja meg a lányok szerelmét, akkor inkább erőszakkal hajt majd mindenkit uralma alá. Átkot mond a szerelemre, és mielőtt a sellők bármit tudnának tenni, elragadja az aranyat, és eltűnik vele a mélyben. A zenekar a Ring egyik legszomorúbb motívumát játssza, a szerelemről való lemondás dallamát. Aztán egy újabb, tapogatózó-nyugtalanító motívum jelenik meg: a gyűrűé.

Mintha sűrű, áthatolhatatlan ködben járnánk, közben fafúvósokon újra és újra megszólaló, rövid dallam apránként alakulni kezd.

És egyszer csak emelkedni kezdünk, és a felhők fölé érünk, egészen elvakít a napsütés. Óriási hegyek merednek, a kék ég pedig csak úgy ragyog. Az egyik csúcson dicső vár magasodik: az istenek otthona, a Walhalla.

Az istenek egy másik hegy tetején alszanak, még nem foglalták el az éppen csak elkészült várat. Elsőként nem is a főisten, Wotan ébred fel, akinek fejében az egész konstrukció megszületett, hanem a felesége, Fricka. Az áradó dallamok után csupasz és földhözragadt zene szólal meg. A kevésbé nagyra törő terveket dédelgető asszony félelmet érez, ezért gyorsan felrázza férjét.

Az azonban még mindig álmai között lebeg, látja magát, amint meghódítja a nagyságához és hatalmához illő erődítményt.

Fricka azonban leforrázza: térj észhez, ember – mondja –, arra nem is gondolsz, hogy ki kellene fizetned az óriásokat, akik a várat építették! Azt ígérted, hogy cserébe megkapják húgomat, Freiát, a szépség, az ifjúság és a szerelem istennőjét, de csak nem fogsz egy közülünk valót azoknak a bárdolatlan alakoknak a kezére adni!

Wotan kissé komorabbá válik, de végül kiböki, semmi ok az aggodalomra, valóban Freiát ígérte az óriásoknak, de csak azért, hogy megnyerje őket. Az a szándéka, hogy más fizetséget adjon. Valamilyen módon muszáj meggyőznie azokat, hiszen éppen annak köszönhetően lett a világ ura, hogy szerződésekkel és szabályokkal rendet teremtett (ezeket kőrisfa dárdájának nyelébe vésve őrzi), nem szegheti hát meg adott szavát.

Freia sikolya jelzi, hogy az óriások közelednek, a leány nővérénél és sógoránál keres menedéket. Az istennő két bátyja, a viharisten Donner és Froh, a tavasz és a fény ura is megérkezik, hogy húgukat védelmezzék, de

sokat ők sem tehetnek, a szerződések rájuk is érvényesek, hiába lóbálja Donner a kalapácsát.

Pont erre számít az idősebbik óriás, Fafner, az isteneknek muszáj lesz átadniuk Freiát, nélküle pedig elvesztik halhatatlanságukat. Senki más nem képes ugyanis gondoskodni az aranyalmákról, amelyek örök ifjúsággal ajándékozzák meg azt, aki nap mint nap fogyaszt belőlük. A fiatalabb óriás, Fasolt nem gondolkodik ilyen trükkökön, őt Freia szépsége ejtette rabul, a bumfordi óriás, szinte hihetetlen módon, gyöngéden udvarol az istennőnek.

Úgy tűnik, patthelyzet alakul ki, az óriások nem engednek, a szerződés felbonthatatlan, csak Wotan tekinget jobbra-balra, mintha várna valakit. A föld repedéseiből egyszer csak füst csap ki, majd lángok bukkannak fel, és egy fura kis ember lép színre. Ő Loge, a tűz istene, egészen pontosan félistene, így a rokonság nem is fogadja szívesen, Freia sem szokott neki adni az aranyalmákból. Csak Wotan tanácskozik vele állandóan, hiszen a furfangos kis fickó jó tanácsokat ad neki, amivel kifoghat ellenségei eszén. A főisten most is sürgeti őt: azt ígérte, szerez valamit, amivel Freia helyett ki lehet fizetni az óriásokat.

Loge hosszas mesébe kezd: ő igazán megpróbálta, bejárta a nagyvilágot, és mindenkit megkérdezett, ugyan mi volna nagyobb az asszonyok szerelménél.

De minden lény csak nevetett rajta, hiszen a szerelem minden kincsnél többet ér.

A zenekar közben lefesti nekünk a virágzó, élettől duzzadó természetet, amiben mindenki a párjához igyekszik. Az istenek láthatóan elbúsulnak.

„Csak egyet leltem, lemondott a nőkről ez, és kincseket rabolt szerelem helyett” – folytatja egy jól megválasztott hatásszünet után Loge, és beszámol Alberichről és a Rajna kincsének elrablásáról.

Wotan izgatott lesz, már nem is Freia aggasztja, hanem az, hogy a törpe képes lehet a hatalmára törni.

Úgy dönt, a rendkívüli erejű aranygyűrűt meg kell szerezni, bármi is legyen az ára. Az óriások addig túszként magukkal viszik Freiát, és az istenek azonnal érezni kezdik távollétét, már néhány perc alatt is öregebbek és gyengébbek lesznek.

Wotan és Loge egy kénköves barlangon keresztül száll alá a törpék, a nibelungok birodalmába, mindenfelé a bányászok és a fémművesek kopácsolása hallatszik. Alberich a gyűrű hatalmát arra használta, hogy uralma alá hajtsa fajtársait, azok pedig rabszolgaként, szünet nélkül gyűjtik neki a kincseket. Erről már Mime, a törpe-király testvére számol be a két különös idegennek. Egykor neki is jobb sorsa volt, ahogy a társai, csupán saját örömére dolgozott a mélység kincsein, most pedig bátyja arra kényszeríti, hogy egy különleges eszközt készítsen el a számára. A gyenge és rettegő törpe nem is tudja, mire való az alkotása, ám

hamarosan a saját szemével tapasztalja, hogy a ködsüveg által Alberich képes láthatatlanná válni, vagy bármilyen alakot magára ölteni.

Wotan és Loge is megcsodálja a mutatványt, és a tűzisten ravasz tervet eszel ki, megkérdezi a törpétől, vajon arra is képes-e, hogy egészen apróvá váljon, mint egy kis béka, aki a kövek alatt bujkál. Alberich nem érzi a csapdát, hencegve mutatja be, mire képes a varázseszköze. A békát azonban Wotan elkapja, és fogolyként szállítja vissza a felsőbb világra.

A rabságban senyvedő Alberich már nem képes használni varázseszközeit, azok csak szabad embernek engedelmeskednek. Wotan csupán az egyik kezéről veszi le a béklyókat, hogy ezzel a csekély erejével képes legyen utasítani a nibelungokat, hozzák fel az összegyűjtött kincset a föld alól. Az istenek ura azonban ezzel sem éri be: a ködsüveget és a gyűrűt is magának akarja. Alberich sír, rimánkodik, az életét is szívesebben odaadná, mint a rendkívüli kincsét, Wotan azonban erőszakkal megfosztja tőlük. Utána félvállról utasítja Logét, hogy engedje szabadon foglyukat, többé nincs rá többé szüksége.

Alábecsülte azonban ellenfelét, Alberich szabadsága első szavaival átkot mond az elveszített gyűrűre.

Bárki is hordja majd, ne találjon boldogságot, hanem korai haláláig sanyargassa őt a bűvös erejű karika – festi az istenek elé a fenyegető képet.

Wotan nem nagyon veszi komolyan a távozó Alberich szitkozódását. Teljesen a gyűrű hatása alá kerül, csodálja a bűvös erejű aranyat. Közben újra megjelennek az istenek, és nagy örömmel fogadják a visszaérkezőket. Az óriások is megjelennek Freiával, és a szerelmes Fasolt fájó szívvel veszi tudomásul, hogy Wotan megszerezte a nibelung kincsét, le kell hát mondania szerelméről.

Csak úgy egyezik bele a válásba, ha annyi aranyat kapnak, ami teljesen eltakarja a szeme elől a lány gyönyörű alakját.

Az istenek hordják a kincset, Wotan nem segít, ő még mindig a gyűrűvel van elfoglalva. Mikor már mindent összegyűjtöttek, Fasoltnak még a szemébe tűnik a csillogó, szőke haj, le kell hát mondani a ködsüvegről is, hogy magasabb legyen a halom. Az óriás tovább szemléli az aranykupacot, már kezdi elfogadni, hogy soha többé nem látja kedvesét, ám egyszer csak meglátja annak szemsugarát, így újfent képtelennek érzi hát magát, hogy elszakadjon a lánytól. Kellene még valami, hogy betömjék a lyukat, de az egyetlen arany, amit közel és távol látni, a nibelung gyűrűje Wotan kezén.

A főisten azonban hajthatatlan: inkább vigyék el Freiát, de ő nem mond le kincséről. Szavai hatására valami egészen különös dolog történik,

az egyik sziklahasadékból kék fény tör elő, és egy nemes termetű, fekete hajú, kortalan asszony lép a felszínre.

Ő Erda, a földanya, aki a sors fonalának őreit, a nornákat a világra hozta. Nem szokott beleavatkozni a világ menetébe, most azonban úgy érzi, muszáj az istenek tudtára hoznia, amit ősbölcsessége súgott neki. Figyelmezteti Wotant, hogy mondjon le a gyűrűről, mert az fogja elhozni az istenek alkonyát. Többet nem mond, félelemre inti a főistent, majd visszatér a mélybe.

Wotan megadja magát, a gyűrűt is az óriásoknak adja. Azok osztozkodni kezdenek a kincsen, ám a mohó Fafner jóval többet töm a zsákjába, mint ami jogosan járna neki. Mikor Fasolt panaszkodna, Loge tanácsot súg a fülébe: hagyjon mindent testvérének, csak a gyűrűhöz ragaszkodjon.

A két óriás összevész a gyűrűn, és az átok máris hatni kezd, Fafner agyonüti a testvérét.

Az istenek lesújtva figyelik, ahogy az óriás, testvére holttestét hátrahagyva, magával cipeli a kincseket. Wotan különösen magába roskad, Erda elültette a szívében a kétely magját, tennie kell valamit, kikutatnia az asszony titkait. Pillantása egy kardra esik, amit az óriás ottfelejtett, hirtelen ötlete támad, harcosokat teremt magának, akik majd segítenek neki megvívni a harcot a sötétség erőivel.

Az istenek már türelmetlenek, szeretnének beköltözni a frissen birtokukba került, csodálatos várba. Donner vihart kavar, és az utána megjelenő szivárvány hídján mindannyian átsétálnak a kapuhoz. Loge hátramarad, ennyi csalás és tisztességtelenség már neki is sok.

Úgy dönt, újra visszaalakul lobbanó lánggá, így kíséri az istenek sorsát, egy napon pedig talán el is pusztítja őket.

A mélyből az aranyukat sirató sellők jajszava hallatszik, a tűzisten pedig odaszól nekik: „Wotan azt üzeni: ha a régi kincs odalett, majd az istenek ragyogják rátok fentről a fényt!”

Szereplők:

Az istenek:

Wotan – Az istenek ura
Fricka – Wotan felesége, a házasság őrzője
Freia – Fricka testvére, a szépség és a szerelem istennője
Froh – Fricka és Freia testvére
Donner – Fricka és Freia testvére, viharisten

Erda – a földanya
Loge – a tűz (fél)istene

Az óriások:

Fasolt
Fafner

A nibelungok:

Alberich
Mime

A rajnai sellők:

Woglinde
Wellgunde
Flosshilde

Az idézetek (Blum Tamás fordításában) és a motívumok elnevezése az alábbi kötetet követi:

Richard WAGNER, A Nibelung gyűrűje. Színpadi ünnepi játék. Szövegkönyv a motívumok feltüntetésével, Budapest 2003.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Súlyosan megsérült a Budapesti Operettszínház egyik táncosa a terézvárosi házomlásnál

Június 27-én, a reggeli órákban leomlott egy ház tetőszerkezete a 6. kerületi az Aradi utca és Jókai utca sarkán. A leeső szerkezeti elemek a Jókai utcára zuhantak, maguk alá temetve a Budapesti Operettszínház egyik táncművészét, aki éppen próbára tartott.
Színház

„Kételyek és kétségek visznek előre” – Beszélgetés Blaskó Péterrel

Hamarosan a Nemzeti Színházban is látható lesz Blaskó Péter „családi előadása”, a GRANE – Képzelgések a Peer Gynt nyomán, amelyet lánya, Blaskó Borbála rendezett, és fia is szerepel a Bethlen Téri Színház produkciójában. A színművésszel ősztől Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című drámájában is találkozhatunk, Udvaros Dorottya oldalán.
Klasszikus

Új vizekre hajózhatunk a Nemzeti Filharmonikusok új évadában

Régi és új zene, különleges hangszeres művek és egész estés operaprodukciók, beavatókoncertek és kórushangversenyek várják a közönséget a 2022/23-as évadában a Nemzeti Filharmonikusok koncertjein.
Vizuál

Itt születik a zseni – Megnéztük Baz Luhrmann Elvis-filmjét

Ki volt Elvis? És miért lehet fontos nekünk, itt és most? Egyáltalán mit tudunk a Királyról – teszi fel a kérdést Baz Luhrmann rendező, aki hollywoodi szuperprodukcióban dolgozta fel Elvis Presley életét. A vibráló, feszítő, eksztatikus alkotást a nyár egyik legjobb filmjének tartjuk.
Vizuál

Last Minute kiállítások június utolsó hetére

Ezúttal olyan ritkaságszámba menő csoportos és egyéni tárlatokra hívjuk fel a figyelmet, amelyek ezen a héten még megnézhetők. A válogatásban szerepel vadonatúj kiállítótér rég nem látott művésszel, jól ismert galéria 24 kortárs művész munkáját bemutató tárlattal, valamint digitális művészeti triennálé.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Súlyosan megsérült a Budapesti Operettszínház egyik táncosa a terézvárosi házomlásnál

Június 27-én, a reggeli órákban leomlott egy ház tetőszerkezete a 6. kerületi az Aradi utca és Jókai utca sarkán. A leeső szerkezeti elemek a Jókai utcára zuhantak, maguk alá temetve a Budapesti Operettszínház egyik táncművészét, aki éppen próbára tartott.
Zenés színház interjú

„A lelkem mélyén musicaltáncos vagyok” – interjú Kapitány Dorottyával

A balettkar oszlopos tagjaként Kapitány Dorottya az elmúlt években a Budapesti Operettszínház csaknem összes darabjában látható volt, tavasszal pedig egészen új szerepben próbálhatta ki magát: a Jekyll és Hyde koreográfus-asszisztensi feladatait látta el. Az indulásról, a háttérben zajló folyamatokról és az új feladatkörről is beszélgettünk.
Zenés színház hír

Cser Krisztián, Szántó Andrea, Rácz Rita és Balázsi Gergő Ármin is a Magyar Állami Operaház kamaraművésze

Bár július folyamán még tartanak előadásokat, a Magyar Állami Operaház hagyományos évadzáró Csillagóra-gáláján kamaraművészi és más rangos díjakkal tüntette ki munkatársait.
Zenés színház ajánló

Julien király színpadra lép a Pesti Magyar Színházban

A Pesti Magyar Színház új évadának első premierjét, a Madagaszkárt Gémes Antos rendezi, zenei vezetője pedig Szemenyei János.
Zenés színház interjú

„Ez lesz a mi Képzelt riportunk” – Csorba Lóránt, a 80 nap alatt a Föld körül zenei munkálatairól

Verne Gyula klasszikusából, a 80 nap alatt a Föld körül című regényből készül a TRIP legújabb koncertszínházi előadása, melynek premierjét a Városmajori Szabadtéri Színpadon augusztus 18-án tartják. Csorba Lóránttal a színházi zeneszerzés kihívásairól és a „Make Love, Not War” eszményéről is beszélgettünk.