Zenés színház

A hatalomvágyra épült világ – Wagner: A Nibelung gyűrűje 3.

Siegfried
2022.06.07. 17:45
Ajánlom
Idén újra élőben hallhatja a közönség a Wagner-napokon A nibelung gyűrűje monumentális tetralógiáját. Sokan évek óta visszajáró vendégei a fesztiválnak, de mindig akadnak olyanok, akik először találkoznak a német zeneszerző-óriás műveivel. Nekik szeretnénk most segíteni.

Sieglinde hosszasan bolyongott az erdőben. Bármilyen nehézséggel kellett is megküzdenie, szótlanul tűrte azt, semmi más nem lebegett a szeme előtt, mint hogy születendő gyermekét megóvhassa. Amikor eljött az ideje, hogy világra hozza fiát, az asszony kétségbeesve keresett menedéket. Az erdőben egy házra bukkant, ahol Mime, a gyűrűkovács Alberich öccse lakott. A rabszolgasorból csak az isteni közbeavatkozásnak köszönhetően megmenekülő törpe azóta szüntelenül töprengett, hogyan tudná a helyzetet előnyére fordítani.

Kémkedett Wotan, Alberich és Fafner után, és azt vette a fejébe, hogy csellel megszerezhetné a világuralmat jelentő gyűrűt.

Amikor Sieglinde a házába jött, rögtön meglátta a kínálkozó lehetőséget, hiszen a születendő gyermek Wotan leszármazottja lesz, és ha igazat mondanak a jóslatok, rendkívüli erőt fog birtokolni. Barátilag fogadta hát az asszonyt, és mindent megtett, hogy segítse a szülés lefolyását. De hiába, a végsőkig legyengült Sieglindének épp csak annyi ereje maradt, hogy világra hozza gyermekét, aztán

utolsó leheletével az idegenre bízta őt és egyetlen örökségét, a rendkívüli erejű kard, a Nothung szilánkjait.

Mimének főhetett a feje, arra mégsem számított, hogy egy csecsemőről kell gondoskodnia. De a gyűrű iránti reményei mégis erősebbnek bizonyultak, úgy döntött, felneveli a gyermeket, hogy egy napon majd eszközként használja Fafner ellen.

Amikor a síró-rívó kisbaba szép szál legénnyé serdült, Mimének máson sem járt az esze, mint hogy miként tudná eggyé kovácsolni a Nothungot. Volt némi jártassága a fémmunkában, ám ezzel a különleges pengével rendre kudarcot vallott. Pedig hát anélkül hogyan is tudná Siegfried legyőzni a sárkányt? Azon a napon is ezen tűnődött, amikor a fiú gonosz tréfából egy medvét hozott haza. Nevelőapjával ugyanis nem szívelték egymást, hát előszeretettel bosszantotta ilyen csínyekkel.

A törpe fel is rótta neki a rossz bánásmódot, mondván, ő gondosan nevelte a gyermeket.

Az ifjú azonban gyanút fogott, látta a természetben, mondta, hogy minden állat kicsinye hasonlít a szüleire – én pedig nem hasonlítok rád egyáltalán! „Te kőszívű, galád gyerek, most halljad, miért gyűlölsz engem! Nem vagyok én rokonod neked, de mindent nekem köszönhetsz csak” – felelte a törpe, majd az ifjú faggatására elmesélte, hogy is került hozzá egykor, ám a származásával kapcsolatban a többi részletet igyekezett homályban hagyni. Amikor végül a Nothungról is szót kellett ejtenie, azt hazudta, hogy azt Sieglinde nekiadta, fizetségképpen, hogy gondoskodjon a gyermekről. A pengéket látva Siegfried földerült, erre a fegyverre van szüksége, hogy nekiindulhasson a nagyvilágnak!

Kovácsolja csak össze Mime a pengét neki, és azonnal útnak indul, nem gyötrik egymást tovább!

– kiáltotta, majd sebtiben elrohant. 

Na, most légy okos! - tűnődött Mime. – Hiszen már eddig is összekovácsoltam volna a kardot, ha tudnám! – Észre sem vette, hogy valaki időközben belépett a kunyhójába. Egy ősz agg volt, hosszú úti köpönyegben, a fél szemét takaró kalappal. A vándor azért jött, hogy menedéket kérjen a törpétől, az azonban inkább szeretett volna megszabadulni a hívatlan látogatótól. Szó szót követett, míg végül az idegen alkut ajánlott:

Mime feltehet neki három kérdést, és ha ő nem képes válaszolni rá, fejével fizet.

A törpe nem látta meg a helyzetben rejlő lehetőséget, hogy végre megtudhatná, ami régóta foglalkoztatja, csak az járt a fejében, hogy olyat kérdezzen, amivel megfogja a vándort. Így sorra tudakolózott a föld alatt, a föld felszínén és az egekben lakó lényekről, abban a reményben, hogy az valamelyikre nem tud majd felelni. Ám kiderült, hogy az idegen alaposan kiismeri magát a világ minden tartományában, válaszaiban pedig hallhatjuk a nibelungok, az óriások és a Walhalla motívumát – ez utóbbi hallhatóan közel áll a titokzatos látogatóhoz…

A három kérdés után a vándor még mindig nem akart távozni, azt követelte, most Mime feleljen az ő kérdéseire – hasonló alkuval, tehát fejét zálogba téve. A törpe megrémült, de az első két kérdés igen könnyűnek bizonyult, a vándor a Wälsung-testvérekről, Siegmundról és Sieglindéről, valamint a Nothungról érdeklődött, melyekről ő már mindent kikémlelt. A harmadik kérdést azonban inkább neki kellett volna feltennie: ki lesz képes a Nothungot újrakovácsolni? Mime azt se tudta, hova kapjon, mit csináljon, ám a fejét végül megtarthatta, sőt, még homályos választ is kapott a kérdésre:

Csak az, ki félni nem tud még, annak lesz Nothung egy!

– intette a vándor, majd távozott, zálogban lévő fejét erre a bizonyos félni nem tudó illetőre bízva. A törpe megrettent, rájött, hogy csak Siegfriedről lehet szó. A visszatérő ifjút leültette, és a félelemről kezdett neki magyarázni. „Fafner megtanít félni, jöjj a barlangjához csak!” – ajánlotta neki. Az ifjú kíváncsi lett a sárkányra, csak hát a találkozóhoz mégiscsak kellene egy jó kard! Mivel látta, hogy Mimétől sokat nem várhat, maga ment a kovácsműhelybe, és

rendkívüli erejének köszönhetően apja fegyverét sikerült eggyé forrasztani.

A törpe rémülten figyelte a műveletet, világossá vált előtte, hogy ő csak rosszul jöhet ki ebből a helyzetből. Ha Siegfried nem győzi le a sárkányt, nem szerzi meg a gyűrűt. Ha legyőzi, megtartja magának a kincset. Egyetlen megoldás maradt: a harc után álomitallal ejti bódulatba, és amikor az ifjú megpihen, lenyisszantja a fejét. Így övé lesz a gyűrű, a kard és a világuralom. A Nothungot magasba emelő Siegfried örömkiáltásába a törpe álnok kacaja is belevegyült.

Nem Mime volt azonban az egyetlen, akinek a sárkány kincsére fájt a foga. A gyűrűjétől megfosztott törpekirály, Alberich is szüntelenül a barlangja körül járt-kelt, abban a reményben, hogy valaki egyszer csak végez a szörnyeteggel. Egyszer azonban nem várt látogatója érkezett, a már Mimét is felkereső vándor, akiben egykori ellenségét, Wotant ismerte fel.

A törpe vadul fenyegette a főistent: ha egyszer visszaszerzi a gyűrűt, az egész mennyei világot, varázslatos asszonyaival együtt megszerzi magának.

Tudta, hogy Wotan nem szállhat nyíltan szembe Fafnerrel, hiszen egykor egyezséget kötött vele, úgy érezte hát, most ő került helyzeti előnybe. A főisten azonban biztosította, már nem avatkozik a világ folyásába csak figyeli az eseményeket. Biztatta Alberichet, kérje el szép szóval a gyűrűt a sárkánytól, de mikor az valóban megtette ezt, a sárkány pedig alig egy mordulással válaszolt, kikacagta a törpét. Akkor hát a testvérével, Mimével, és az általa nevelt fiúval kell majd megküzdenie a gyűrűért, vetette oda búcsúzóul, majd lóra pattant, és szélsebesen eltűnt magasban.

Megérkezett Mime és Siegfried is, az ifjú mindenáron magára akart maradni a veszély előtt, de alig tudott megszabadulni gyűlölt nevelőapja társaságától. Mikor Mime végül mégis beleegyezett, hogy távolabbról figyelje a harcot, boldogan hevert el a fűben. „Mily jó, hogy ő nem apám!” – sóhajtott fel.

Csendben szemlélte az erdő lombján átsütő fénysugarakat, és azon tűnődött, milyen lehetett az édesapja és az édesanyja.

Mivel földi nőt még soha életében nem látott, utóbbit el sem tudta képzelni. Gondolataiból egy kismadár csodás dala térítette magához. Milyen jó is volna beszélni a madarakkal, ők talán mondanának valamit anyámról! – gondolta az ifjú. Megpróbált egy nádból sípot faragni, hogy ő maga is hasonló dalt szólaltasson meg. De ügyetlennek bizonyult, a kellemetlen hangra pedig a kismadár riadtan arrébb rebbent.

Hogyan is szólhatnék hozzá – töprengett tovább az ifjú, majd tekintete az övéből lógó kürtre esett.

Hiszen ez az ő igazi hangszere!

Ajkához emelte, és virtuóz dallamot játszott rajta, amelybe – mintegy első öntudatra ébredéseként – saját nevét, a Siegfried-motívumot is belefűzte.

De nem a madárka bújt elő a szép hangokra, hanem egy sokkal nagyobb állat: a sárkány épp inni készült a közeli forráshoz. Örömmel nyugtázta, hogy úgy látszik, ebéd is kínálkozik, jó nagyra tátotta a száját az ifjú felé. Ám az se hagyta magát, felemelte kardját, és Fafner hamarosan halálra sebzetten hevert a földön. Utolsó leheletével elmondta,

valójában óriás volt, nemzetségéből az utolsó, megölte testvérét az átkos gyűrűért, ami most neki is a vesztét okozza.

Figyelmeztette az ifjút, hogy rá is ez a sors vár, de azt az intésnél jobban érdekelte, hogy a bölcs öreg esetleg tudhat valamit róla és a családjáról. De késő! Fafner egy utolsót sóhajtás után végleg kilehelte lelkét. Amikor Siegfried ki akarta szabadítani a kardját, kezére csöppent az égetően forró sárkányvér, felszisszent, ujját ajkához kapta, és ekkor csoda történt: hirtelen megértette a madarak énekét. A közeli ágon ülő kismadár azt tanácsolta neki, a kincsek közül a gyűrűt és a ködsüveget vegye magához, azokkal rendkívüli hatalomra tehet szert.

Míg az ifjú eltűnt a barlangban, odakinn a két törpetestvér találkozott, azonnal civakodni kezdtek, kit is illet meg Siegfried zsákmánya. Amikor az ifjú visszatért, Alberich meghúzódott a sűrűben, Mime viszont édes szavakkal próbálta megkörnyékezni nevelt fiát. Ám a madárka ismét szólt,

a sárkányvérnek köszönhetően Siegfried nem azt hallja, amit Mime mondani akar, hanem a valódi szándékai is feltárulnak előtte.

Így jött rá az ifjú, hogy a törpe valójában az életére tör, felháborodásában pedig lesújtott rá a Nothunggal. Öröme azonban nem tartott sokáig, mert bármilyen gyűlölködés is volt közte és a törpe között, rajta kívül senkije nem volt a világon. Talán a kismadár erre is tudna megoldást? Kérve fordult hozzá: „Adj nekem választ, te kedves madár. Hol találok végre társat én?” És már jött is a válasz:

kőszirten álmodik fenn, ég körülötte a tűz, ki áthatol rajt, s felkelti őt, Brünnhildét elnyeri az!

– s a tollas kis barát már röpült is, hogy mutassa az utat.

Wotan azonban ismét előrébb járt, ő is felkereste Brünnhilde szikláját. Nem az volt azonban a célja, hogy alvó leányát lássa újra, hanem egy barlangból Erdát, a földanyát hívta elő. Tudni akarta, Siegfried a gyűrű birtokában képes lehet-e elhárítani az istenek feje felett lebegő veszélyt. A földanya hosszú álomból ébredt.

Szavai homályosan szóltak, mint egykor, szendergése közben a világmindenség titkait fürkészi, nem törődik a hétköznapi eseményekkel. Wotant előbb a nornákhoz, majd Brünnhildéhez küldte, és csak ekkor értesült róla, hogy lánya kitaszítottá vált. Rémülten eszmélt rá, mivé lett a világ, míg ő aludt, a főisten pedig lenézően közölte vele: bölcsességének már vége,

a világot többé nem az ő népük irányítja, az Siegfried és Brünnhilde szerelmének lesz az öröksége.

A földanya mindörökké elsüllyedt, Wotan pedig várta, hogy késői utódja megérkezzen. Nem is kellett sok idő, hogy találkozzanak, a főisten azonnal faggatni kezdte az ifjút, hogy megtudja, valóban teljesen szabad-e, semmit nem tud isteni ősatyjától, akitől a kezében tartott kard származik. Siegfried  azonban türelmetlenül válaszolgatott, dühítette, hogy egy öregember áll az útjában. Wotan felháborodott a szemtelenségen, szívében még nem mondott le teljesen egykori nagyságáról, így durván helyreutasította a fiút, és a dárdájával akarta jobb belátásra bírni: „e dárda volt az, min összetört e kard, most újra csak e dárdán porladjon szét!” Siegfried még mindig nem értette, kivel áll szemben, arra azonban rájött, hogy apja gyilkosa fenyegeti, felkapta hát a Nothungot,

ám csodálatos módon ezúttal más lett az összecsapás vége, mint egykor: a világ rendjét őrző dárda tört szilánkokra.

„Csak menj! Nincs hatalmam rajtad!” – horgasztotta le a fejét a főisten, az ifjú pedig nekivágott a lángoknak.

A sziklacsúcson ragyogott a napfény, tündöklő fegyverek csillogtak, a fák árnyai alatt pedig egy ló pihent, békés álomba merülve. A pajzs mögött egy páncélos hős nyugodott, mellkasa finoman emelkedett. Mikor Siegfried levette a fejéről a sisakot, hosszú aranyhaj omlott le, az ifjú ebből ébredt rá, hogy egy nő fekszik előtte. Milyen szép! De hogyan is tudná felébreszteni?

Most először érezte, mi az a félelem, annyira erős hatást gyakorolt rá az alvó szépség.

Végül utolsó erejéből, félájultan az ajkára borult, és hosszú csókot adott neki. A leány pedig kinyitotta a szemét, és boldogan vette szemügyre az őt körülvevő világot. Hálás mosollyal köszöntötte Siegfriedet is, de amikor ráébredt, hogy az ifjú milyen türelmetlen vágyakkal szeretné meghódítani, megrémült. Neki sem sikerült könnyebben megválnia isteni lététől, mint apjának, szíve még a mennyek érinthetetlen lányai között járt. Ám az édes szavak és a szívében már régóta ébredő szerelem végül rajta is erőt vett, és a két fiatal, kikacagva a világ árnyait, a tündöklő napfényben egymás karjába borult.

Szereplők:

Siegfried – Siegmund és Sieglinde fia

A nibelungok:
Alberich
Mime – Alberich testvére, Siegfried nevelőapja

Fafner – óriás. Megölte testvérét, Fasoltot a gyűrűért, most sárkányalakban őrzi azt.

Az istenek:
Wotan – a főisten
Erda – jóstehetségű földanya

Brünnhilde – walkür, Wotan és Erda lánya, varázserejű álmot alszik egy sziklabércen

Az erdei madár

Az idézetek (Blum Tamás fordításában) és a motívumok elnevezése az alábbi kötetet követi:
Richard WAGNER, A Nibelung gyűrűje. Színpadi ünnepi játék. Szövegkönyv a motívumok feltüntetésével, Budapest 2003.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

„Ha az ember idős, már sokkal szabadabb” – születésnapi interjú a 80 éves Vidovszky Lászlóval

Nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, március 2-án pedig a Zeneakadémia is koncerttel köszönti Vidovszky László Kossuth-díjas zeneszerzőt. A jeles alkalom apropóján pályája indulásairól, zeneszerzői motivációiról és alapelveiről kérdeztük a komponistát.
Színház

Átadták a Kortárs Magyar Dráma-díjat: Pintér Béla és Horváth János Antal az idei kitüntetettek

A Radnóti Zsuzsa dramaturg alapította elismerést idén Pintér Béla érdemelte ki több évtizedes munkásságáért és színpadi szövegeiért. Különdíjat kapott Horváth János Antal, a Loupe Színházi Társulás alapítótagja.
Színház

Miért kell eljutni a tragédiáig? – Budaörsön rendezi meg a Hamletet Alföldi Róbert

Megtartották a h.ml.t. című előadás próbáját. Shakespeare drámáját április 20-án mutatják be a Budaörsi Latinovits Színházban, de a premiert még megelőzi egy nyílt próba márciusban, a Színházak Éjszakáján.
Klasszikus

„Egy álmom válik valóra” – interjú Mohai Bálint fagottművésszel

A Concerto Budapest szimfonikus zenekar március 3-i Mozart-napjának nyitókoncertjén csendül fel az örök érvényű mester Esz-dúr sinfonia concertantéja oboára, klarinétra, kürtre és fagottra (K. 297b). Ennek apropóján beszélgettünk az együttes szólamvezetőjével.
Zenés színház

Párkapcsolati dráma színes háttér előtt – A víg özvegy Zürichben

Az operettműfaj megújítójaként is emlegetett ausztrál rendező, Barrie Kosky ezúttal Lehár-műhöz nyúlt. Produkciójában ezúttal sem alkalmazott túl radikális eszközöket, már amennyiben nem tekintjük annak az emberi lélek mélységeit feltáró elemzést.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Párkapcsolati dráma színes háttér előtt – A víg özvegy Zürichben

Az operettműfaj megújítójaként is emlegetett ausztrál rendező, Barrie Kosky ezúttal Lehár-műhöz nyúlt. Produkciójában ezúttal sem alkalmazott túl radikális eszközöket, már amennyiben nem tekintjük annak az emberi lélek mélységeit feltáró elemzést.
Zenés színház ajánló

A Manon Lescaut-t adja elő a Nemzeti Filharmonikusok a Müpában

Puccini operája hangzik el a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar következő koncertjén, a Manon Lescaut-t Vashegyi György vezényli és Káel Csaba rendezi.
Zenés színház hír

Miklósa Erika alapítványával együttműködve indít posztgraduális képzést a Pécsi Tudományegyetem

Együttműködési megállapodást kötött a Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes által alapított KvintEsszencia Mesteriskola Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara. Az együttműködés keretében posztgraduális képzést indít az egyetem.
Zenés színház ajánló

Világhírű rendező Don Giovanni-produkciója látható az Operaházban

Salzburg, Berlin, Amszterdam, Madrid és Párizs után Budapesten is bemutatkozik Claus Guth 2008-as világhírű Don Giovanni-rendezése. A címszerepet kettős szereposztásban Bretz Gábor és Szemerédy Károly alakítja.
Zenés színház hír

Komlósi Ildikó Bartók-mesterkurzust tart

Az énekesnő, aki maga is számtalanszor formálta meg Judit szerepét A kékszakállú herceg várában, február végén négy napon át dolgozik a kurzuson részt vevő fiatal művészekkel.