Zenés színház

A hét portréja: Barbra Streisand

2006.04.24. 00:00
Ajánlom
Énekesnő, színésznő, 1942. április 24-én született Brooklynban (New York). Az 1960-as évek elején színésznőként és bárénekeskén kezdte pályáját.

Barbra Streisand

1962-ben szerepelt először Broadway-show-ban, az "I Can Get It for You Wholesale"-ben. 1963-ban a Columbia Records-nál megjelent első lemeze "The Barbra Streisand Album" címmel, amely nemsokára aranylemez lett.

A nagy távlatokkal kecsegtető koncertező életmódot azonban Streisand alárendelte színészi karrierjének: a Broadway újabb produkciójában, a "Funny Girl"-ben lépett fel a következő két évben. A darab People című száma nagy sláger lett. 1965-ben televíziós műsort készített "My Name Is Barbra" címmel. 1967-ben Omar Sharif partnereként eljátszotta a főszerepet a "Funny Girl" filmváltozatában, amiért Oscar-díjat kapott.

Az 1970-es években több zenés filmet forgatott: "The Way We Were", "A Star Is Born". Ekkoriban már minden kiadott albuma milliós példányszámban kelt el. Az 1983-ban készült "Yentl" című filmet nemcsak színésznőként, hanem rendezőként is jegyezte. 1991-ben újabb filmet rendezett "The Prince of Tides" címmel. 1994-ben Streisand visszatért a koncertpódiumra, "The Concert" című lemeze nagy siker lett. További filmjei: "The Mirror Has Two Faces", "A Love Like Ours".

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.
Színház

Lázár Katinak ítélték a színikritikusok az idei életműdíjat

A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ismer el életműdíjjal a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művészt.
Vizuál

Így látják a madarak az osztrák fővárost - VIDEÓ

Négy sas segítségével készítettek 360 fokos videót Bécsről. A madarak a Duna-toronyból és egy hőlégballonból indulva filmezték a várost.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Fischl Mónika: „Vidám, színes kavalkád, sok humorral fűszerezve”

„A hazai operettjátszás koronázatlan királynője” – így mutatja be a Kult50 című kiadvány Fischl Mónikát – az emlékezetes Szilviát, Marica grófnőt, Glavári Hannát. Igazi primadonna alkat: hűvös, elérhetetlen és gyönyörűen énekel – a Palotakoncerteken is.
Zenés színház interjú

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Zenés színház interjú

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Zenés színház interjú

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház ajánló

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.