A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

Ha jól tudom, Wagner és az ön esetében viszonylag kései találkozásról beszélhetünk: 2001-ben Chicagóban a Parsifalból Klingsort énekelte először. Akkor jött csak el Wagner ideje?

Valójában annyi történt, hogy a pályám első húsz évében főként olasz, francia és orosz repertoárt ajánlottak nekem, különösen Bécsben, én pedig egyáltalán nem gondoltam Wagnerre. A chicagói felkérés igazi meglepetés volt. A szereposztásért felelős igazgató hallott egy olasz operában a Staatsoperben, és ezután ajánlotta fel Klingsor szerepét. Úgy véltem, igazi kihívás lesz, és elfogadtam... Ez volt a Wagnerrel közös hosszú utam kezdete.

Egy interjúban mondta, hogy Wagnert énekelni mindig komoly teher, míg más szerzők művei, például az olasz repertoár, valójában felszabadítja önt. Miféle szabadságra gondolt? 

Ennyi Wagnerrel töltött év után már nem érzem ezt tehernek, de eleinte valóban úgy gondoltam, hogy másokat is kell énekelnem ahhoz, hogy megőrizzem a hangom hajlékonyságát. Ma már úgy vélem, Wagner zenéje természetesen illik a hangszínemhez, és nem formálom meg másként, mint a repertoár többi darabját. A technikám ugyanaz, a legato is ugyanaz, de természetesen nagyon figyelek a szöveg kiejtésére és hangsúlyozására. A szabadság számomra azt jelenti, hogy jó akusztikájú térben énekelhetek, és a karmesternek köszönhetően az egyensúly is megfelelő a zenekarral. Csak így tudom megfelelően közvetíteni Wagner dinamikáját, követni a szerző akaratát, és hű maradni a zenéjéhez. Ahhoz, hogy Wagnert tudjon előadni, fontos, hogy az ember jó fizikai állapotban legyen, mértékkel sportoljon, és egészséges maradjon.

Mentálisan is mindig „ott kell lenni”: fókuszálni, mérni és kontrollálni az erőtartalékokat, nem beszélni túl sokat, különösen előadásnapokon, és kerülni a környezet befolyásoló tényezőit. Egy balti ország szülötteként „hidegvér” csörgedezik az ereimben, így nem olyan nehéz ezt a hozzáállást fenntartani.

Beszéljünk Wagner és a közönség viszonyáról! Más országokhoz hasonlóan nálunk is viszonylag szűk a Wagner-rajongók tábora, de például az ön 2018-as akciója, amikor a hollandi áriáját egy aluljáróban énekelte, egyértelműen szélesebb kört kívánt megszólítani. Miért fontos ez önnek?

Mindig azt mondom, hogy Wagnert élőben kell hallani ahhoz, hogy megértsük és megtapasztaljuk azt a rengeteg részletet és finomságot, amit a hangszerelésbe rejtett. A 2018-as akció célja nem csak az volt, hogy közönséget vonzzon, hanem hogy meggyőzzük a lett kormányt: engedélyezze és támogassa egy rigai színház felújítását, ahol Wagner évekig dolgozott. Mindig készen állok, hogy terjesszem Wagner zenéjét szerte a világon.

Egils Siliņš a Siegfriedben (Fotó/Forrás: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)

Többször is volt szerencsénk önt Budapesten köszönteni: hallottuk a Siegfried bemutatóján az Operaházban, valamint a Müpa Wagner-napjain. Nagyszámú nemzetközi tapasztalata birtokában hogyan látja a magyarok és Wagner viszonyát?

Mindig örömmel lépek fel önöknél: az Operaház és a Müpa fantasztikus helyszínek, és a magyar zenészek feltétlenül rendelkeznek a megfelelő szakértelemmel és képességekkel Wagner előadásához. Fantasztikus muzsikusok vannak az országban, akik technikailag nagyon magas szinten tudják megszólaltatni ezt a nehéz repertoárt. Eddigi tapasztalataim a magyar közönséggel szintén kiválóak voltak. A hallgatóság jól érti és értékeli Wagner zenéjét. És persze Budapest közel van Bécshez, a muzsika fővárosához: a zene iránti érzékenység innen is kisugárzik, és nagyon is jelen van a magyar levegőben.

Novemberben az OPERA új Lohengrin-produkciójában hallhatjuk. Az elmúlt években Friedrich von Telramund szerepét olyan neves rendezőknél énekelte, mint Katharina Wagner, Mundruczó Kornél, Claus Guth, Andreas Homoki vagy Kasper Holten. Énekesként mi a véleménye a markáns rendezői koncepciókról?

A bécsi Staatsoper Homoki-féle produkciójában tudtam leginkább kibontakoztatni a szerep karakterét. Claus Guth Lohengrin-rendezése szintén nagyon szép és intenzív volt. Nyitott vagyok mindenféle rendezői koncepcióra, legyen az modern vagy klasszikus, amíg azok intelligensek, illetve logikus ötleteket tartalmaznak és hűek Wagner műveinek értelméhez és szellemiségéhez.

A számos találkozás után hogyan változott meg a véleménye Telramundról, a Lohengrin negatív szereplőjéről? Mit lát benne ma másként, mint amikor először énekelte? 

A negatív karaktereket mindig könnyebb eljátszani és megformálni, mint a pozitív hősöket. Telramund szerepe technikailag nagyon összetett: ezt az igazán nehéz szólamot csak kiváló vokális formában lehet elénekelni. Ennyi év tapasztalattal már tudom, hogyan koncentráljak és uraljam a szólam nehézségeit. Fontos, hogy soha ne erőltessem feleslegesen a hangomat.

– izgalmas ezeket az erős jellemvonásokat megformálni. A szerepnek akadnak párhuzamai a Wagner-életműben: például Wotan karaktere is olyan erős figura, akiben ellentétes, egymásnak feszülő érzelmek találkoznak, miközben mindvégig megőrzi a nemességet és az erőteljes eleganciát.

Öt éven át volt a rigai opera intendánsa. Hogyan tudta összeegyeztetni az éneklést a más jellegű munkával? 

Valóban nem volt könnyű az intendánsi feladatok és a színpadi fellépések egyensúlyát megtalálni, de még ez idő alatt is sokat énekeltem, közben pedig több fontos célomat is megvalósítottam az operaházban. Igaz, sok kompromisszumot kellett kötnöm, szabadidőm pedig gyakorlatilag nem volt. Intendánsként mindig az volt a célom, hogy a lényegre koncentráljak, megoldjam a problémákat, és a lehető leggyorsabban hozzak logikus döntéseket az eredmények elérése érdekében. A legnagyobb kihívást talán az jelentette, hogy ennyi feladat között új szerepeket tanuljak, de ekkor debütáltam Hans Sachsként Marek Janowski vezényletével, amiért nagyon keményen megdolgoztam. Most végre jobban tudok koncentrálni az éneklésre, és van időm lazítani is.

Fejléckép: Egils Siliņš (forrás: Magyar Állami Operaház)