Zenés színház

A Játékszín gondoskodik a siófoki nyaralók szórakoztatásáról

2018.06.25. 14:30
Ajánlom
A Dog Story, A chicagói hercegnő, a Chess és Hernádi Judit önálló estje is látható lesz a siófoki Színparton. Idén a Játékszín állította össze a nagymúltú szabadtéri színpad műsorát.


Siófok szabadtéri színpada, amely Kálmán Imre nevét viseli, nagy múltra tekint vissza: annak idején innen közvetítette a tévé a Táncdalfesztivált, itt lépett fel a pályakezdő Koós János, Kovács Kati, Korda György és Hofi Géza is. A közelmúltban a színpadot felújították, a hónap végén itt kezdődik a Színpart – az a fesztivál, amelyet idén a Játékszín, Budapest népszerű szórakoztató színháza tölt meg előadásokkal.

kolcsonlakas-474-279-86787-150153.jpg

Kölcsönlakás

Siófokon színpadra kerül az évadban népszerű Kölcsönlakás című előadás, illetve a Játékszín saját produkciója, a Primadonnák, amelyben Nagy Sándor és Szente Vajk párosán nevethetünk. Májusban mutatták be, de eddig csak Budapesten lehetett látni a Dog Story című Off Broadway-produkciót.

A Budapesti Operettszínház produkciója, A chicagói hercegnő is látható lesz a Balaton-parti városban. Az előadás értékét mutatja, hogy hosszú évek után az egyetlen operett volt, amelyet meghívtak a POSZT-ra. Különleges műről van szó – mondta  rendező, Béres Attila. „Egyrészt ott van benne Amerika és a jazz világa, másrészt egy picit „népiesch” világ: e kettő találkozni, feloldódni, megnyugodni az operettben tud.” A főbb szerepekben Borbás Barbara, Homonnay Zsolt, Kalocsai Zsuzsa és Dancs Annamari.

Hernádi Judit

Hernádi Judit (Fotó/Forrás: Takács Attila / Orlai Produkciós Iroda)

Önálló esttel érkezik a Színpartra Hernádi Judit, aki lehengerlő kisugárzásával és egy kiváló zenés összeállítással varázsolja el közönségét.

A soproni Petőfi Színház a Sing Sing Sing című musical showját hozza, amelyben a Jekyll&Hyde, a Hair, a Rómeó és Júlia, A párizsi Notre Dame és a Vámpírok bálja slágerei csendülnek fel többek között Buch Tibor, Füredi Nikolett, Vastag Csaba és Vastag Tamás és Stéphanie Schlesser tolmácsolásában.

Augusztus 25-én Hrutka Róbert, illetve Udvaros Dorottya, Für Anikó, Tompos Kátya, Kálloy Molnár Péter, Nagy Dániel Viktor és Szegezdi Róbert a halhatatlan Cseh Tamásra emlékezik.

Siófokon is bemutatkozik a Chess című musical, amelyben Egyházi Géza, Sári Éva, Gábor Géza és Szemenyei János lép színpadra.

Két felvonítás – ez a Dog Story
34IMG_7392-144424.jpg

A Dog Story a Játékszínben (Fotó/Forrás: Játékszín)

A Dog Story csak látszólag romantikus komédia. „Valójában a szerelem, a bizalom és felelősség tárgykörének mélyebb rétegeibe is elvezet, a virtuóz, könnyed megvalósítás ellenére pedig módot nyújt a színészi karakterábrázolásra” – mondta az előadásról Szirtes Tamás rendező.
A négyszereplős előadást a műfaj legújabb generációjának képviselői, a legnagyobb hazai musicalszínház sztárjai fémjelzik. Foki Veronika mellett a kettős szereposztásban Solti Ádám és Nagy Balázs, Puskás Peti és Sándor Dávid, valamint Tóth Angelika és Török Anna látható – mindegyikük több, jelenleg műsoron tartott, sikeres nagyprodukcióban szerepel.
„Arról szól, hogy ebben a rohanó világban semmi nem fontos, csak a pénz, a karrier, az e-mailek, és az emberek nem beszélgetnek, nem találkoznak. Azt a pillanatot fogalmazza meg az egész darab, amikor a párod odamegy hozzád és kiveszi a kezedből a telefont, hogy »helló, itt vagyok, hús-vér ember vagyok, szeress!«” – írta le a darabot Solti Ádám.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

A maszk szabadsága – beszélgetés A cirkuszhercegnő három bonvivánjával

Hármas szereposztásban mutatta be februárban a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre nagyoperettjét, a produkció legközelebb március végén lesz látható. Az előadásban a titokzatos artista, Mister X szerepét Sándor Péter, Laki Péter és Papp Balázs formálja meg.
Zenés színház interjú

„Benne van minden, ami egy nővel megtörténhet” – interjú David Yengibarian harmonikaművésszel

A Csokonai Nemzeti Színház Magyarországon elsőként mutatta be élőzenével, kőszínházi előadásként Astor Piazzolla María de Buenos Aires című tangóoperáját. A produkcióban fellép David Yengibarian örmény harmonikaművész, aki harminc éve él és alkot Magyarországon, és aki maga is Piazzolla szerelmese.
Zenés színház hír

A 3 testőrt mutatja be a Szegedi Szabadtéri, Varga-Járó Sára lesz Milady

Miladyjére talált a Szegedi Szabadtéri Játékok: Varga-Járó Sára alakítja A 3 testőr intrikusnőjének szerepét. A fiatal színművészt száz jelentkező közül választották ki. A nagyszabású musical premierje augusztusban lesz.
Zenés színház ajánló

„Bárki lehet ogre a saját életében” – a Margitszigetre érkezik a Shrek, a musical

A Shrek, a musical szabadtéri bemutatóját augusztus 1-én és 2-án láthatja a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.  A produkció izgalmas szereposztásban, fülbemászó dallamokkal és az ogretörténet ismert és szeretett figuráival „igazi zöld otthonra” talál a Margitsziget fái között.
Zenés színház ajánló

Sümegi Eszter a Príma Donnák-sorozat következő vendége

Verdi számos operarészlete felcsendül Sümegi Eszter Príma Donnák-gálaestjén március 9-én az Eiffel Műhelyházban. Az Opera Kossuth-díjas örökös tagjának partnerei Kálmándy Mihály és Boncsér Gergely, a zongoránál pedig Szennai Kálmán karmester lesznek.