Ha visszatekint az elmúlt 10 évre, milyennek látja a Palotakoncerteket, és hogyan fogadták a nézők, hogy időről időre megújult, köszönhetően annak is, hogy több rendező dolgozott az esteken?

Már az első előadás fogadtatása meglepett, mert kiléptünk a műfaj megszokott közegéből. Amikor Nacsa Olivér megkeresett, hogy tennünk kéne valamit az operettműfaj népszerűsítése és méltó helyre kerülése érdekében, egyrészt nagyon izgalmasnak találtam az ötletet, másrészt azt láttam, hogy sokan hitetlenkedtek, úgy érezték, nincs realitása annak, amit elképzeltünk. Végül

Nem volt könnyű az indulás, mégis kitartottunk, sőt bizonyos értelemben megszoktuk, hogy minden alkalommal sokfajta nehézséggel kell megküzdenünk a fesztivál szervezése során. Hogy csak egy példát említsek, volt olyan évünk, amikor olyan nagy volt a szél, hogy már a kordonokat borította, de megvártuk, hátha elcsitul a vihar, és végül el tudtuk kezdeni a gálát. Furcsa helyzetben vagyunk abból a szempontból, hogy ugyan csak évi egy produkciót csinálunk, de mivel a közmédia számos alkalommal ismétli, gyakorlatilag egész évben jelen vagyunk. A Palotakoncert televíziós tartalommá vált, és ez a jegyeladásokon is látszik, telt házzal fut minden alkalom. Ez óriási büszkeség, különösen úgy, hogy a pandémia miatt sem hagytunk ki koncertet – szerencsénk is volt, illetve volt bennünk egyfajta karakánság. Lehet, hogy vannak hasonló estek, de a Palotakoncert erős elköteleződés és szívügy lett producertársaimmal és a Budapesti Operettszínházzal – ők delegálják a rendezőket is, a műsorösszeállításon pedig közösen gondolkodunk. Közben pedig úgy vélem, hogy amikor az ember jegyet vált erre a koncertre, akkor mindig tudja, hogy mire számíthat, hiszen arra törekszünk, hogy a nézők kedves emlékekkel távozzanak. Ehhez meg kell találni a jó arányt, hogy mennyi ismert slágert és mennyi ritkábban hallott különlegességet teszünk bele a programba.

Egy ilyen este szervezésénél mi jelenti a legnagyobb kihívást?

Talán az előbb említett arány megtalálása. Számomra ez a legizgalmasabb kérdés: milyen irányba vigyük el az adott estét, hogy a közönség jó érzésekkel távozzon. Fontos, hogy hány olyan dal van, amit sokszor hallhatnak, és hogyan tudunk nekik olyat mutatni, amivel hasonló körülmények között nem találkozhatnának. Igyekszünk egy kicsit más köntösben, máshogy megszólaltatni ezeket a műveket. A helyszín, az Oroszlános udvar – bár nem a mi érdemünk – csodálatos tér, amit bármikor élvezhetnek az odalátogatók, ilyenkor azonban az egész különleges hangulatot kap. Emellett az elmúlt időszak magával hozott egy másik kihívást is: a pandémia a művészvilágnak sem tett jót. De, ahogy az előbb említettem,

Ez köszönhető az Operettszínház támogató együttműködésének felénk és művészei felé.

Ez azért is fontos, mert a Palotakoncerten a közönség nemcsak a megszokott magas minőséget kapja, hanem mellette egy majdhogynem állandó szereplőgárdával is találkozik.

Az, hogy valaki az Operettszínház vezető szólistája legyen, komoly tanulási folyamat eredménye, hosszú évekbe telik, mire a művészek eljutnak idáig. Ezért aztán nem is fognak egyik napról a másikra cserélődni, és sokáig láthatjuk a műfaj új felfedezettjeit egy színpadon a legendákkal.

Ez utóbbi Oszvald Marika is, aki a Palotakoncert mellett a II. Debreceni Ünnepi Játékokon egy koncerttel ünnepli a 70. születésnapját.

A művészek jubileumával rendszeresen foglalkozom, különösen akkor, ha az adott ember közel áll hozzám. Természetesen ez az évforduló is kiváló apropót ad egy koncert megszervezésére, de

Emellett olyan művész, akitől nagyon sokat lehet tanulni a hétköznapokban is. Ő nem akarta ünnepeltetni magát, ezért inkább erre a koncertre azokat a kollégáit, barátait hívtuk el, akikkel a mai napig egy színpadon játszik, ez volt a fontos szempont a műsor összeállításakor. Nem a múltat, a jelent próbáljuk megmutatni.

A Debreceni Ünnepi Játékok egy új kezdeményezés, több év tervezés után tavaly valósult meg először, idén pedig újra megrendezik. Mik voltak az elmúlt év tapasztalatai?

A Debreceni Ünnepi Játékoknak a helyszínei is ikonikusak: az első évben a Nagytemplom előtti Kossuth térre fókuszáltunk, ez pedig generált egyfajta együtt gondolkodást, arra késztetett, hogy beszélgessünk, gondolatokat cseréljünk. A helyszín kiemelt jelentőséggel bír, történelmi és szakrális értelemben is. A Debreceni Ünnepi Játékok egy zenés színházi és zenei előadásokat kínáló programsorozat, melynek számos része nemcsak tovább él, hanem újjászületett idén. Részét képezi egy irodalmi és dokumentumfilm fesztivál, amellyel augusztus 2. és 4. között találkozhat a közönség. Csakúgy, mint minden programnak, fontos része a zene. Valamint elindult egy Bel Canto Akadémia nevű program, Dolora Zajick és Ramón Vargas vezetésével, több, operaénekeseket képző intézménnyel együttműködésben. Abban reménykedünk, hogy ez már középtávon is egy meghatározó képzési formájává válhat a hallgatóknak. Idén a milánói konzervatóriumból és a londoni Prof. Ken Querns-Langley Bel Canto Vocal Studiójából is érkeztek diákok Debrecenbe.

Emellett a fiataloknak szánt programok is kiemelt szerepet kapnak.

Mesélünk gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek, de nem túlzás azt mondani, hogy magunknak is. Olyan történeteket elevenítünk fel, amelyeknek van egy jól megragadható üzenete, amely ad valamit a nézőnek lelki, szellemi értelemben.

Például felelevenítünk régi székely legendákat a Székelyföldi legendárium vetítése során, amelyekben mindig van egy nagyon fontos tanulság, iránymutatás. Sok közéleti vita tárgya, hogy mit meséljünk a gyerekeknek, és mint annyi más kérdésben, ebben is meg kell találnia mindenkinek a saját válaszát. Szerintem a gyerekeknek történő mesélés nagyban hasonlít a színpadi előadóművészeti „nagy mesélésékhez”. Úgy kell szórakoztatni, hogy előadás után úgy érezze a néző, hogy másnap meg kell próbálnia egy kicsit jobbat csinálnia a dolgait, igyekeznie kell jobb emberré válni. A mesének dolga van, mégpedig szerintem az, hogy megtanítsa a kicsiknek, hogyan lehet a másikkal jól együttműködni, hogyan lehet a közösség értékes tagjává válni. Ha jó meséket választunk a gyerekeinknek, azzal segíthetünk nekik érző, gondolkodó felnőtté válniuk, és közben mi is kapunk valami különlegest, akik mesélünk, és mi ezeket a ’meséléseket’ szervezzük. Ez bizony ilyen csodálatosan működik.

Fejléckép: Vadász Dániel (fotó: Éder Vera / Operettissima)