A cikk eredetileg az Opera Magazin 2025. téli számában jelent meg.
„Az operaházat folyvást építik, lassan, de szépen, biztosan. Eddig 440.000 forintot adtak ki rá. Összes költsége 2.110.000 forintra van véve. Megnyitása 1880-ban történhetik meg, mikorra a sugárút is kiépülhet, s Erkel Ferenc is megírhatja »Szent István« című nagy dalművét.” Ezt adta hírül hét évvel a budapesti Operaház ünnepélyes megnyitása előtt a sajtó: egyszerre érzékletes bizonyságául az örök újságírói jólértesültségnek, az idős Erkel kivételes rangjának – és a jövő megjósolhatatlanságának. Hiszen a fővárosi lapok valóban jól tudták, hogy a nyitódarabot „az ősz zeneköltőtől” várja és reméli nemcsak a közvélemény, de maga az intendáns, Podmaniczky Frigyes is. A kockás báró annál is inkább remélte a magyarok első királyáról megírandó új mű mielőbbi elkészültét, mivel lojális köztisztviselőként meglehetősen aggódott amiatt, hogy a korábbi Erkel-operák furcsán hatnának az uralkodói pár jelenlétében. Ahogyan azt utóbb még a visszaemlékezésében is rosszallóan vetette papírra:
Annyi dalműve közül egy sem volt, amelyet valamely ünnepélyes alkalommal elő lehetett volna adni. Király- vagy királynégyilkolás, az aristocratia elleni zendülés, nemzetiségi harcok s torzsalkodás nélkül nem lehetett egyetlen librettója sem.”
Persze korántsem csupán ez a – kétség kívül sajátos perspektívájú és a legkevésbé sem művészi – szempont indokolhatta, hogy Erkel Ferencet újabb opera írására sarkallják a majdani intézményavatást már jó előre a szívükön viselő illetékesek. Az pedig, hogy a darab fő- és címszereplője államalapító királyunk legyen, igazán kézenfekvő választásnak tetszett mindenki számára. István első magyar király – ez volt a hajdani márciusi ifjú, Dobsa Lajos 1861-es tragédiájának címe, s a színházi és színháztudományi téren igen tevékeny Váradi Antal e darab nyomán írta meg a maga librettóját Erkel számára.
Csakhogy az 1877-es bizakodó híradások hamarosan kiigazításra, sőt: sorozatos korrekciókra szorultak. Úgyannyira, hogy hét év múltán, de még így is kevéssel az Operaház megnyitása előtt már az alább következő kérdést tárgyalták a pesti újságok: „Mivel nyissák meg az új operaházat? Ez a kérdés sok fejtörést okoz Podmaniczky Frigyes b. intendáns úrnak és az opera igazgatóságának. Annyi már most – a lapok ellenkező hírei dacára – kétségtelennek látszik, hogy Erkel Ferenc »Szent István« című új operájával nem fogják megnyithatni.”
És valóban, akár a nagy sokára elkészült mű betanulásának és próbáinak fokozott időigénye miatt, akár a próbahelyiségek még nem kielégítő állapota következtében, akár egyéb okokból, de 1884. szeptember 27-én nem az István király előadásával nyitották meg az Operaházat.
Persze tudjuk, Erkel saját személyében, karmesterként, illetve művei (a Hunyadi László nyitánya és a Bánk bán első felvonása) révén azért így is méltán kitüntetett szerephez jutott ezen a legelső, ünnepi estén.
Pár nappal a megnyitó után azonban már ismét téma volt az oly régóta várt István király bemutatásának kérdése, és akkor a téli szezonra ígérték a premiert. Az első előadásra azonban végül csak 1885. március 14-én került sor: Erkel Ferenc negyedik fia, Sándor vezényletével – öt vagy négy felvonásban. A bizonytalanság oka, hogy a kor híradásaiban, akár egyazon tudósításon belül is, hivatkozhattak négy-, illetve öt felvonásos műként az új operára, amelynek librettója is olvasható mindkét változatban.
Erkel Ferenc (Fotó/Forrás: Erkel Ferenc Emlékház)
Az akkor immár 74 esztendős komponista, mint több korábbi operájának megalkotása során, úgy ez alkalommal is igénybe vette zenei tehetséggel megáldott és szakmai jártassággal rendelkező fiai segítségét. Vagyis a zenetudomány által Erkel családi műhely néven emlegetett együttműködés munkált itt is, méghozzá olyannyira, hogy Erkel legidősebb fiát, Gyulát – Somfai László és Legány Dezső egybehangzó filológiai következtetései szerint – jószerint akár az István király társszerzői címe is megillethetné.
„A függöny felgördül, s a dallamot megkezdi a kórus, István királyt magasztalva himnuszszerű komolysággal. A király recitativjaiban sok a méltóságos, erélyes összhang; híven jellemzik a király szilárdságát, de egyszersmind e jellemszilárdságon áttündöklik mindig a keresztyéni szív, a jóság. Ezt a zene dallamossága fejezi ki.
Gyöngéd s nemes melódiák fonódnak István recitativjai körül. A király monológját a karok indulószerű frázisai szakítják meg. Itt-ott átcsillámlik a magyar zene egy-egy tónusa, sajátsága, majd ritmusilag, majd összhangilag.”
Így méltatta az új és egyszersmind legutolsó Erkel-opera nyitójelenetét a Fővárosi Lapok zenei szemlésze, Bazilio, és hozzá hasonlóan mások is jócskán találtak megannyi dicséretre méltó mozzanatot a műben. Igaz, az ünneplés talán inkább szólt az oly elévülhetetlen érdemekben dús alkotónak, mint az István királynak, amely nagyobbára azóta is csupán ünnepi (közelebbről millenniumi) és merőben időszakos vendég a magyarországi operarepertoáron. És még így is utolérte e darabot az Erkel-dalművek jószerint közös sorsa, vagyis a 20. századi átdolgozás vitán felül nemes szándékú, ámde összességében mégiscsak problematikus gesztusa. Persze a posztumusz igyekezet, Németh Amadé és mások erőfeszítése rögtön valamelyest érthetőbbé válik, amint felidézzük, hogy az István király zárójelenetében miként vonul el a haldokoltában a jövőt megsejtő címszereplő tekintete előtt az Aranybulla kiadásának, Hunyadi Mátyás fényes budai bevonulásának, valamint – az 1885-ös hiperlojalitás jegyében – Mária Terézia pozsonyi országgyűlési ünnepeltetésének kevéssé színszerű jelenete.
Merthogy Erkel Ferenc utolsó operája mindenestől ünnepi és alkalmi alkotás volt, még ha nem is tölthette be eredeti, (opera)házavató hivatását. Így hallgathatjuk e különleges művet bő 140 esztendő múltán, hiszen az Erkel műveit sorozatban rögzítő, sőt egy valóságos komplex összkiadás megalkotását célul kitűző OPERA – missziójához híven – e darabot is rögzíti 2026 februárjában, és a hangfelvételt felkínálja majd a jelen és a jövő számára egyaránt.
Fejléckép: Jelenet az István király korábbi színpadi előadásából (fotó/forrás: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)
hírlevél
