Zenés színház

A Kékszakállú és Semmelweis élete az idei Bartók Plusz Operafesztivál középpontjában

2018.03.21. 17:03
Ajánlom
A tizennyolc éves fesztivál idén is hangversenyekkel, kiállítással, filmvetítéssel várja látogatóit, és természetesen operával. A középpontban a százéves Kékszakállú, a kétszáz éves Semmelweis Ignác és az utóbbi évtizedek legnépszerűbb (rock)operája, az István, a király.

A miskolci Bartók Plusz Operafesztivál három fő célja a bartóki örökség ápolása, a kortárs opera megteremtése, illetve a széles tömegek szórakoztatása és művelése. Ennek érdekében az állam 320 millió forinttal támogatja a csaknem tíznapos, 2018. június 8-17. között zajló fesztivált. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere elmondta, hogy az operafesztivál minden évben újat és újat mutat, olyan értéket képvisel, amely a város fejlődését is segíti, és felhelyezi azt Európa kulturális térképére.

Kesselyák Gergely

Kesselyák Gergely (Fotó/Forrás: Éder Vera)

A fesztivál művészeti igazgatója, egykori alapítója, Kesselyák Gergely hét éve csatlakozott újra – immár művészeti vezetőként –, ennek kapcsán felemlítette, hogy sokéves célkitűzésük az opera műfajába életet lehelni, és közelebb hozni azt a közönséghez. Szerinte a hallgatók elidegenedtek a kortárs zenétől, pedig ez az opera fénykorában egyáltalán nem volt így.

Kesselyák Gergely: „A műfaj határait feszegetjük”

Kapcsolódó

Kesselyák Gergely: „A műfaj határait feszegetjük”

Június 16. és 25. között rendezik meg a Miskolci Bartók Plusz Operafesztivált, amely idén talán még nagyobb hangsúlyt fektet a kortárs bemutatókra, mint eddig. Kesselyák Gergellyel, a fesztivál igazgatójával az idei koncepción kívül a rendezői színházról és a kortárs népopera hiányáról beszélgettünk.

Kicsik vagyunk, de annál hangosabban kiáltjuk, hogy szükség van az új népoperai hangra

– mondta. (A Bartók Plusz Operafesztivál 2011-ben tette közzé kiáltványát, melyben felvázolták, hogy mi szükséges ehhez.)

Kesselyák szerint az elmúlt években pozitív változásokat történtek a klasszikus zenei színtéren, újranyílt az Erkel Színház, elindult a Virtuózok és az M5 csatorna is.

A Bartók Plusz Operafesztivál június 8-án névadójának három színpadi művével, A fából faragott királyfival, A csodálatos mandarinnal és A kékszakállú herceg várával nyit. Az este rendezője az a Michał Znaniecki lesz, aki korábban Kodály Székely fonóját rendezte az Operaházban. (A miskolci fesztiválra eljutó előadásról itt írtunk.) „Valahányszor találkozom Bartók világával, meglepődöm, milyen modernek az ő remekművei” – mondta Znaniecki. – „Rendezésemben felfedem, hogy a korszak freudi kontextusa nagyon fontos és erős inspirációt jelent Bartók műveiben.” Az este két énekes szólistája Bakonyi Marcell és Szántó Andrea lesznek.

Még mindig lebilincselő a Székely fonó

Kapcsolódó

Még mindig lebilincselő a Székely fonó

Majdnem opera a lengyel Michał Znaniecki rendezésében ez a daljáték: kiváló énekesek és elbűvölő látványvilág a Miskolci Nemzeti Színházban. A Bartók Pluszra látogatott az Operaház produkciója.

A fesztivál ideje alatt megtekinthető a Kékszakállú 100 című képzőművészeti kiállítás a miskolci Nemzeti Színházban. Szintén a 100 éves Bartók-operához kapcsolódik Gastón Solnicki filmje, amely a témát egy díjnyertes filmben dolgozta fel. A június 10-i vetítésre rendkívül kedvező áron, 650 forintért válthatók jegyek.

A 2017-es Bartók Plusz Operafesztivál egyik előadása

A 2017-es Bartók Plusz Operafesztivál egyik előadása

A fesztivál másik fontos bemutatója Raymond J. Lustig zeneszerző és Matthew Doherty librettista műve, a Semmelweis, amelyet a Budapesti Operettszínház visz Miskolcra. A közös produkcióról Lőrinczy György, az Operett igazgatója elmondta, hogy a musical és az opera közötti mezsgyét képviseli a zenei nyelve, a szövegeket pedig nagy örömükre Szabó T. Anna fordította magyarra. Semmelweis Ignác élete az alkotók szerint annyira különleges, hogy csodálkozhatunk, miért nem dolgozták fel azt regényekben, drámákban, zenés alkotásokban.

Szörényi Levente

Szörényi Levente (Fotó/Forrás: Bartók Plusz Operafesztivál)

Ha van olyan zenés színpadi mű az elmúlt évtizedekből, amely egyszerre tekinthető remekműnek és közkedvelt, szeretett alkotásnak, akkor az egyértelműen Szörényi Levente és Bródy János alkotása, az István, a király

– mondta Kesselyák. Ma, 35 évvel a születése után a rockopera már klasszikusnak tekinthető. A sajtótájékoztatón Szörényi Levente elmondta, hogy annak idején nem gondolták volna, hogy ilyen magasságokba jutnak ezzel a művel. „Mindig is meg voltam győződve róla, hogy ha a beat műfaj nem is, de más könnyűzenei stílusok rendkívül alkalmasak arra, hogy komolyabb mondanivalót hordozva a színpadra kerüljenek. És miután a [Jézus Krisztus] Szupersztár ezt bebizonyította nekünk, nekiláttunk. (...) Emlékszem, Nemeskürty [István] tanár úr előtt előadtuk az elképzeléseinket, aki (...) elbambulva az ablak felé, azt mondta: »Szent István dalra fakad? Ez akkora képtelenség, hogy az csak zseniális lehet.« (...) Nem volt egyszerű, de mégis megvalósult.”

A fesztiválon színpadra kerül még Marco Taralli A rivális című operája, amely „opera a négyzeten”, mivel Maria Callasnak, a lenyűgöző énekesnőnek állít emléket: „opera az operában, történet a történetben, abszurd és izgalmas show: teli van szaftos anekdotákkal és mélyenszántó észrevételekkel az opera világáról.”

Június 13-án a Zágrábi Nemzeti Színház vendégjátéka lesz A három narancs szerelmese, Prokofjev operája, amelyet Nikša Bareza, a legismertebb horvát karmester vezényel. Június 14-én koncertet ad a tavaly már hallott I Musici di Roma, akik nagy kedvvel térnek vissza Miskolcra. Két nappal később Selmeczi György három népi színjátékát játsszák a Miskolci Galériában, ingyenes előadásokon.

Idén az Ezrek operája program Mozart Don Giovanniját állítja – nem színpadra, hanem az avasi kilátóhoz (június 16.). Szüts Apor rockos átiratában kerül színre a klasszikus opera – innen a cím RockGiovanni. Kesselyák szerint Mozart a legnagyobb rocker lenne, ha élne ma, és a muzsikája kiválóan működik ilyen feldolgozásban.

Sümegi Eszter

Sümegi Eszter (Fotó/Forrás: Bartók Plusz Operafesztivál)

A fesztivált június 17-én gálakoncert zárja, amelyen a Pannon Filharmonikusok zenél Bogányi Tibor vezényletével. A szólista a pár napja Kossuth-díjjal kitüntetettSümegi Eszter lesz, aki elmondta, hogy öröm számára a fesztiválon szerepelni, mivel az István, a király régi kedvence, A rivális főszereplője, Maria Callas pedig példaképe.

2018. április 4–18. között kedvezményes, early bird jegyek vásárolhatók a fesztiválra, 40% kedvezménnyel az operafesztivál honlapján.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Vizuál

KÉP-regény: Sztalker Óbudán

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt eleveníti fel, amikor 1992-ben úgy döntött, besurran az Óbudai hajógyár területére, és megörökíti a csendben rothadozó épületeket. 
Klasszikus

Duplalemezzel ünnepli fennállása hatvanadik évét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Az együttes új dupla albumán közönségkedvenc felvételek is helyet kaptak. A jubileum alkalmából jelent meg Egy viharos nap című zenés mesekönyvük is. 
Vizuál

Varázslatos bábanimáció érkezik a mozikba karácsonykor

A cseh-szlovák-magyar koprodukcióban készült Tomi, Polli és a varázsfény című bábanimáció olyan örökzöldekhez hasonlítható, mint a Mirr-Murr, a kandúr vagy a Misi Mókus kalandjai. Cikkünkben elérhető a film első hivatalos előzetese. 
Színház

Evangéliumi történetek felolvasásával emlékeztek Jézus életére

A székesfehérvári Vörösmarty Színház hagyományos Újszövetség Maratonján negyven helyi lakos olvasott fel evangéliumi szövegrészeket advent első vasárnapján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival érkezik a Pinokkió a Vígszínházba

A padlás óta először dolgozott együtt zenés előadáson a két alkotó. A Keresztes Tamás rendezésében készült produkciót december 9-én és 10-én mutatják be. Az alkotók az eredeti Collodi-regényre támaszkodtak.
Zenés színház interjú

A negyedik te magad légy! – Pacsay Attila zeneszerző az Artabanról

Különleges, az érzékszerveinkkel játszó előadásnak ad otthont decemberben az Eiffel Műhelyház: Pacsay Attila zenéjével és Almási-Tóth András szövegével jön létre az új magyar kamarazene-ciklus. Az Artaban című darabról a zeneszerzőt faggattuk.
Zenés színház hír

Negyven százalékkal csökkenti kórusa létszámát a Bayreuthi Ünnepi Játékok

A neves Wagner-fesztivál anyagi nehézségekkel indokolta, hogy százharmincnégy fős énekkarát mindössze nyolcvan főre csökkenti. A Német Opera- és Táncegyüttesek Szövetsége azt javasolta az Ünnepi Játékok vezetőségének, fontolják meg a döntést.
Zenés színház ajánló

Eötvös Péter-ősbemutatóra készül az Opera

A zeneszerző Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből írt Valuska címmel operát, amelyet december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.
Zenés színház kritika

A nevetés védelme – Ligeti-bemutató Bécsben

A Ligeti-évforduló alkalmából újabb darabbal gyarapodott a magyar művek (egyébként nem túl nagy) száma a nemzetközi operarepertoáron. A Le Grand Macabre november 17-i előadásán jártunk.