Zenés színház

A Kékszakállú ezer arca

2018.02.23. 16:38
Ajánlom
Kékszakáll meséje a legvéresebb mondák egyike, és éppen ezért alkalmas arra, hogy tréfát csináljunk belőle. Az Operettszínház Offenbach-bemutatója előtt a feleséggyilkos nyomába eredünk – ezúttal a művészetek világában.

Nem választható el világosan, mit tekinthetünk a Kékszakállú-történet változatának és feldolgozásának, de Charles Perrault (a cikk első részében tárgyalt) meséje és a Grimm-testvérek feldolgozása klasszicizálta a témát. És hogy mennyire megtalálta a helyét – a kultúrák határát figyelembe sem véve – ez a sztori, azt jól mutatja, hogy nyomokban felfedezhető az Ezeregyéjszaka meséiben is.

Walter Crance festménye

Walter Crance festménye

„Ha Kékszakállt nem tévesztik össze egy kalózzal, gyakran turbános török zsarnokként lép színre” – írja Casie Hermansson. De nem Seherezádé tévesztette meg azokat az angolokat, akik keleti férfiúként ábrázolták ezt a dicstelen várurat. Hogy miként lett török a főszereplő, annak egészen hétköznapi oka van: a Perrault-mese angol fordítója tévesen handzsárnak fordította a francia 'coutelas' (rövid szablya) szót.

Egy Kékszakáll-pantomim plakátja a 17. századi Londonból

Egy Kékszakáll-pantomim plakátja a 17. századi Londonból (Fotó/Forrás: Amazon)

Miközben a történet népszerűségre tett szert Franciaországban – köztük André Grétry, a kor ünnepelt zeneszerzője írt belőle operát –, a sikert megneszelve az angolok is elkészítették a maguk verzióját. Ez volt George Colman drámája, török despotával a főszerepben. Az „Othello-dinamika” (leegyszerűsítve: a sötétebb bőrű feleséggyilkos) ugyanis működő sablon volt az angol színházlátogatók számára. Emellett nem is egy, hanem nagyjából fél tucatnyi pantomim készült a 18. század végi Angliában, amelyek valahogy ezt a mondát járják körül. A történetben szereplő lánynak neve is lett (Fatima), Kékszakállt viszont gyakran csak „szultán”-nak nevezték. „Bluebeard” vagy „Ritter Blaubart” még ezekben az években megtalálta a helyét a kor goth-fantasy irodalmában is.

A sztori hat-hét évtized múlva annyira kifacsartnak tűnt, hogy az 1866-ban Franciaországból Angliába importált Offenbach-operettet ezzel a mulatságos címmel hirdették az impresszáriók – nyilván a Colman-darabra tromfolva:

Kékszakáll, vagyis egy elhasznált karakter felújítása.

De még ne ugorjunk Offenbach operettjéhez – hiába az a cél, hogy az operettszínházi bemutatóra hangolódjunk. A franciák nem felejtették el a sok száz éves történetet. Maurice Maeterlinck, a szimbolista drámaíró keresve sem találhatott volna jobb alapanyagot, amiből aztán Paul Dukas írt operát – A bűvészinas egyművesként emlegetett szerzője. Ez a mű abban tér el a meseváltozattól, hogy Kékszakállnak több felesége is megjelenik benne: Sélysette, Ygraine, Mélisande és Bellangère. A „legújabb nej” Ariane, aki halott feleségeket nem talál a hetedik szobában, de ezek az élők sem túl elevenek. Miután a kastély fegyveresei fellázadnak Kékszakáll ellen, Ariane az egyetlen, aki nem akar bosszút állni.

A kegyetlen várúr, hallva, hogy újdonsült felesége megbocsát neki, felemeli a fejét: így végződik az opera.

Innen már csak egy lépés, hogy a feleséggyilkos Kékszakállból „poliamorózó” legyen, aki búvalbélelt ugyan, de legalább nem öl meg senkit. Márpedig az egyre látványosabb és könnyedebb színházi produkciók ez irányba terelték a monda cselekményét. James Robinson Planché a 19. században extravaganzát (nagyszabású, táncos-zenés show-t) formált a történetből, ami alighanem Jacques Offenbach operettszerző, ennek „az ökonomikusan gazdálkodó színházi kapitalistának” (László Ferenc kifejezése) figyelmét is felkelthette.

Offenbach Kékszakáll c. operettjének korabeli plakátja

Offenbach Kékszakáll c. operettjének korabeli plakátja

Offenbach éppen a legidősebb lányát adta férjhez, amikor a Barbe-bleue-t komponálta, ráadásul köszvénnyel is küzdött (és – ünnepelt színpadi szerzőként – volt olyan számító, hogy a betegséget felnagyítva, eltúlozva a sajtó tudomására hozta). E két tényezőtől a hangulata nem gyilkosabb: a Kékszakáll nem lett pszichothriller.

A szép Heléna c. sikerdarabja már régóta futott a párizsi Variétés műsorán, amikor a Kékszakáll leváltotta 1866. február 5-én. Már a Heléna forrásául szolgáló történet sem volt éppen komikus, a Kékszakállé viszont egyenesen horrorisztikus. Noha többen aggodalmukat fejezték ki ezzel kapcsolatban, Jacques Offenbach és szövegírói (Henri Meilhac és Ludovic Halévy) joggal replikáztak azzal, hogy a sztori mulatságos pantomimek formájában már évtizedek óta fut Angliában.

A Barbe-Bleue a középkorba repítette vissza nézőit, és benne – Perrault meséjével ellentétben – Kékszakáll nem öli meg a feleségeit, hanem alkímistájának, Popolaninak segítségével altató hatású bájitalt adott nekik, és egy barlangba dugta őket.

A francia közönség számára ez sokkal elfogadhatóbb volt, egyben mulatságos is, mivel a szemükben a bigámia egyébként vonzó dolognak számított

– írja Richard Traubner.

A Budapesti Operettszínház Kékszakáll-előadásának színpadképe

A Budapesti Operettszínház Kékszakáll-előadásának színpadképe (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Operettszínház)

„Elképesztő erejű, mozgalmas zene” – mondta Székely Kriszta a Fideliónak az Offenbach-operettről. Már az első jelenetben ékes példája ennek Kékszakáll száma, a „Ma première femme est morte” (A feleségem halott), amelyben a főszereplő arról énekel, hogy nincsen kedvesebb özvegyember nála. A vérbő, szellemes és eleven muzsika olyan sikert aratott, hogy a Barbe-bleue hamarosan a környező országokban is színpadra került: 1866. júniusában Londonban, szeptemberben Bécsben, 1867-ben Kassán, az utána következő évben pedig New Yorkban. A pestiek 1873-ban láthatták először, és azóta is többféle produkcióban. Ezek az előadások megnevezésükben is eltértek egymástól – hívja fel a figyelmet a Revizor. Kassán „bohózatos vígoperettként”, az Erkel Színházban jó száz évvel később „operamókaként” szerepelt.

Az 1936-os Bartók-féle Kékszakállú alkotói és szereplői: Bartók Béla, Némethy Ella (szoprán), Sergio Failoni (karmester), Nádasdy Kálmán (rendező), Székely Mihály (basszus) és Oláh Gusztáv (díszlet)

Az 1936-os Bartók-féle Kékszakállú alkotói és szereplői: Bartók Béla, Némethy Ella (szoprán), Sergio Failoni (karmester), Nádasdy Kálmán (rendező), Székely Mihály (basszus) és Oláh Gusztáv (díszlet)

A 19. század végével a Kékszakáll-mondát feldolgozó alkotások elkomorultak. Ezeknek legfontosabb – és nekünk, magyaroknak legismertebb – példája Bartók egyetlen operája, az 1918-ban bemutatott A kékszakállú herceg vára. Különleges darab ez. „Ez a sötét, rejtelmes mű arra ítéltetett, hogy a klasszikus operarepertoár ajtajában álljon: túl fontos ahhoz, hogy ne vegyünk róla tudomást, és túl különös ahhoz, hogy beinvitáljuk” – írta a New York Times szerzője. Akárhogy is, számunkra ez vált „A Kékszakállúvá”, és hajlamosak vagyunk a mondakörből merítő műveket – legyenek azok Anatole France, W. M. Thackeray, Dickens vagy a kortárs Margaret Atwood regényei – a Bartók-opera felől vizsgálni.

Illetve van még egy figura, aki mindent megtesz azért, hogy minél többen ismerjék ezt a gyilkos történetet. Mégpedig ő:

Jack Nicholson a Ragyogás c. filmben

Jack Nicholson a Ragyogás c. filmben

Jack, a Ragyogás főszereplője – akinek a bőrébe bújva Jack Nicholson nyújtott életre szóló alakítást. Stephen King regényében a pszichopata férfi a hároméves Dannynek ezt a mesét olvassa.

És egy jóval barátságosabb, üdítő olvasmányt is hadd említsek még: Kurt Vonnegut Kékszakáll című regényét, amelyben Rabo Karabekian, az Amerikába vándorolt örmény festő öregkorára valamit elzárt a csűrjében. Hogy mit, azt természetesen nem fogom elárulni; de nem halott feleségeket. Hogy is rejtegethetne hullákat az, aki ilyen okos dolgokat mondd?

Attól félek, ennek az országnak az a legsötétebb titka, hogy számos polgára azt képzeli, valahová máshová, egy sokkal magasbb rendű civilizációhoz tartozik.(…) Ez az elmeállapot túlságosan sokaknak teszi lehetővé közülünk, hogy hazudjanak és csaljanak és lopjanak a többségünktől, és hogy szemetet adjanak el nekünk, meg szenvedéllyé váló mérgeket, és manipulálják a tömegkommunikációt. Mi volna szerintük a többségünk, ha nem állati sorban élő bennszülött?

Végül...

... miről szól Kékszakáll meséje? Ahogy azt az előző cikkem elején írtam, nem csak a női kíváncsiságtól – sőt, egészen biztosan nem arról. Most, évszázadokkal később csak bővült a történet jelentése.

Egy önmagára és a környezetére ártalmas férfi megszelídülése egy érzékeny nő hatására; bűnös titkaink feltárása; szerelem; a másikhoz való közeledés önmagunk feladása által; a nők megbecsülése; a hatalom, a kegyetlenség és az ártatlan találkozása – mindez a lehet a Kékszakállú.

Az Operettszínház Offenbach-előadása a rendező, Székely Kriszta szavaival azt kívánja felfedezni, hogy milyenek azok „a narcisztikus, hatalomtól ittas férfitípusok (...), akik (...) a mai napig meghatározó szerepet játszanak a társadalomban.” Ahogy az eredeti mondában az újdonsült feleség testvéreinek esetében,

Kékszakállt van, hogy meg kell ölni.

Források
Richard Traubner: Operetta. A Theatrical History. Routledge, 2003.
Casie E. Hermansson: Bluebeard. A Reader's Guide To The English Tradition. University Press of Mississippi, 2009.

A Kékszakáll című Offenbach-operettet február 23-tól játssza a Budapesti Operettszínház.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„A politika félelmetes szinten átszőtt mindent” – Vecsei H. Miklós is megszólalt a Junior Prima-közlemény kapcsán

A Junior Prima Díj átadóján Vilmányi Benett nem vette át a kitüntetést, amelyre a korábbi díjazottak közös közleményben reagáltak. Az aláírók között volt Vecsei H. Miklós is, aki közösségi oldalán fejtette ki véleményét az ügyről.
Színház

„Elkötelezett hívei vagyunk a vélemény- és szólásszabadságnak” – közleményt adtak ki a Junior Prima Díj birtokosai

A Junior Prima szeptember 20-án tartott díjátadó ünnepségén az egyik díjazott, Vilmányi Benett személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a kitüntetést. Az elismerés birtokosai most közleményben reagáltak az esetre – adta hírül a Színház Online.
Klasszikus

Időutazás Anna Netrebkóval

Különösen személyes hangvételű estet adott Anna Netrebko szeptember 25-én este a Magyar Állami Operaházban, a mostanában a hírekben politikai állásfoglalása (vagy annak hiánya) miatt szereplő orosz szoprán néhány órára visszarepítette a nézőket a boldog békeidőkbe.
Színház

A Candide és a Szólít a szörny nyerte az eSzínház Fesztivál fődíját

Második alkalommal rendezték meg a virtuális térben az eSzínház Fesztivált, melynek keretében szeptember 16. és 25. között 18 színház 19 produkcióját láthatta a közönség. Az online szemlét négy kontinens 23 országából követték a nézők, a fesztivál végével a zsűri és a közönség döntött a legjobb produkciókról és alkotókról.
Színház

„Nem a csönd, a némaság jelzi a díj függetlenségét” – újabb reakciók Vilmányi Benett visszautasított elismerése kapcsán

A korábbi Junior Prima díjasok közleménye után Tompa Andrea, Gábor György és Kovács Bálint is közzétette gondolatait a véleményszabadságról, a díjak függetlenségéről és a színészszakma összefogásáról.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

A mozikban is láthatók a londoni Royal Opera House előadás-közvetítései

Szeptember végétől a hazai operabarátok is megtekinthetik a világ legnevesebb operaházai között számon tartott londoni Királyi Operaház előadásait: a 2022-23-as évad moziközvetítéseit – köztük több világpremiert – Budapesten és országszerte számos helyszínen tűzik műsorra a filmszínházak.
Zenés színház kritika

Egy elrajzolt valóságkép karikatúrája – kritika az Aranyoskám című előadásról

Három film-szín-játék és az 1848/49-es eseményeket feldolgozó drámai musical, A tizenötödik után a Madách Színház visszatért a könnyedebb, szórakoztató témákhoz. Az Aranyoskám Szirtes Tamás rendezésében azonban több, mint egyszerű vígjáték: humoros formában beszél elfojtott vágyakról, kudarcokról és az emberi kapcsolatokról.
Zenés színház magazin

Az igazi Mária főhadnagy: Lebstück Mária Ludovika, aki Jókainak mondta tollba az élettörténetét

Lebstück Mária neve elsőre talán nem cseng ismerősen, azonban Huszka Jenő Vértől pirosló ősi kard című áriáját, vagy a Ladilomot hallva egyből eszünkbe juthat egy huszárruhába öltözött fiatal nő, Mária főhadnagy.
Zenés színház ajánló

Interaktív kamaraoperát mutat be a Trafó

A Hatala Csenge Hírzárlat című regényéből készült Túszopera egyetlen alkalommal, szeptember 24-én látható a Trafóban.
Zenés színház hír

Átmenetileg bezár az Erkel Színház az elszálló rezsiárak miatt

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója az InfoRádiónak úgy fogalmazott, vakon repülnek, ködben, éjjel, ugyanis még nincsenek tisztában az összes intézményük pontos áremelkedésével. CIKKÜNK FRISSÜLT!