Zenés színház

A képzet hatalma

2007.10.01. 00:00
Ajánlom
Budapesten – az augusztusi operafesztiválig – már jó rég nem ment a mű, amelynek dramaturgiáját a Trubadúréval együtt szokás cikizni. Merthogy az nemigen van neki. A Müpához méltón színvonalas műsorfüzetben Kertész Iván, persze, igazat ír: a cselekmény jól követhető. Csakhogy oly lassú, didaktikus és izgalommentes a Végzet hatalmáé, mint egy monokróm festmény, bár ott az alapszín változása még okozhat szívdobogást.

Őszintén, egy rendezhetetlennek tűnő, ám remek muzsikájú gálaopera színrevitelére vállalkozott Káel Csaba. Olyan darab rendezésére, amely kiált a koncertszerű előadásért, főleg egy koncertteremben – de nem, inkább jöjjön a lehetetlen feladat.

A megjelölt műfajt – "részben szcenírozás" – nehezen értem, számomra egy idő, lehetőség vagy invenció hiánya miatti készületlen állapotot jelentene, önleleplezőleg. Ilyet nem feltételezek, viszont a félszcenírozás divatos eljárás, gyanítom, ezt tervezték az elmúlt szombatra. A túlnyitott zengőkamrák miatt hangárként akusztizáló hangversenyterem színpadán sötét emelvénykubusok, négy képkeretnyi vajszín vetítőfelület, és egy félköríves, kurta lépcsősor. Eszköztelen, s ezért százféleképp használható, ezerféleképp képzelhető kulissza, ideális fekete-fehér környezet a képi absztrakciót szokottnál is jobban igénylő félszcenírozáshoz.

Az első részben (I. + II. felv.) még bízik bennünk a rendező, később már nem állja meg kommentárok nélkül. Kár pedig: a második felvonásra telitalálat a vetített, töltődő színes folyadékok sora, mert egyszerűen és tökéletesen festi a fogadóbéli kórus, valamint Preziosilla mámorosodó hangulatát. A szünet után nem ilyen szellemes a librettó egyetlen sornyi – tehát lényegtelen – inka hivatkozására átlibbentett totemgrafika, vagy a Carlos-nagyária alatt bemutatott nyaklánc, amelybe a szopránénekesnő arcképét fotoshoppolták. E dramatikus recitativo alatt derültség fut át a teli nézőtéren, aligha ezt akarta a rendező. Sokan talán az utolsó, a záróhármas előtti vérfolyást is ide sorolnák, én mégsem, mert érteni vélem a folyadékokra épülő színfestés bravúros – csak sajnos, nem eléggé következetes – koncepcióját. Miként az elején, most is adekvát és dermesztő díszletnek láttam, amely hatásosan (és halálosan!) ellenpontozta a finom lírába olvadó, Leonóra leszúratásának tényétől már-már elemelkedő művéget.

Még egy megjegyzés: ha már félszcenír, akkor nincs szükség jelmezekre, legfeljebb jelzésekre. Fölösleges hát ennyi csuha, de a sebesültek támogatása, és a pantomim is, amelynek igénye a szintén szükségtelen kellékek hiányában tört rá egyik-másik szereplőre. (A pisztolyról nem is szólva, amelyen még másfél felvonással később is át-áttapostak az arra járók.) Mivel pompásan olvasható az orgonamellvédre vetített magyar műfordítás, mindenki ért mindent, sőt, mint regényolvasáskor, legalább bergmani szinten „látja” is.

Pláne, ha láttató erejű Leonóra lép színre! Csillagos ötös jár annak, aki Michéle Cridert leszerződtette. A valóban világszínvonalú művésznő matériája mintha az ébenfekete elődök legjobb vonásait egyesítené: ott van Barbara Hendricks kissé szorítós, ám nőies színe, de Leontyne Price volumene is. (Remélem, az Olvasó nem bélyegez intoleránsnak, de az afro-amerikaiak más típusú hangszervekkel, másképp énekelnek.) Mégis, mintha elefántcsontfehér rokonságot is kimutathatnánk törhetetlen magasságai okán, méghozzá a fiatal Caballéval. Miss Cride gesztusai, mimikája, elmélyült, ám kereteken belül maradó alakítása egyedül hozta a félszcenírozás optimumát. A második helyezést osszuk ki a grúz Lado Atanelinek, aki elegáns, vivőerős Don Carlos di Vargast énekelt. Ezt is vártam, hisz két éve Lukács Gyöngyi estjén pirosra tapsoltam a tenyerem e sármos, őserejű hősbariton hallatán – még most is fülembe cseng Gerard -monológjának zuhataghoz hasonlatos fináléja. Nem tudom, szombat este jól volt-e, de egyes helyeken (például III. felv. kisduettje) bizonytalannak tűnt, a nagyformás Urna fatale elvárható magas Gisz kadenciáját pedig elhagyta, mégis bravózták, joggal.

Dobogón a brazil vendég, a visszafogott Diógenes Randes, akinek Páter Gvardiánja lírai érdemeket szerez – kormosabb, korpulensebb igazi basszust még inkább megdicsőítene e szólam. Tomasz Konieczny, a lengyel kabinetbariton viszont tudhat valamit a showbizről, mert ezerötszáz rajongót szerzett megint Budapesten. Én pedig egy túlmozgásos fiatalembert érzékeltem, aki a barát kótyagos hadarását szimpla hiperaktivitással ábrázolta. Bár primér zsíros vocéval bír, nincs testrezonanciája hozzá, nincs massza tehát, amelynek tetején a "zsír" szépen fénylene. Így marad a szokolos, éles hangadás, és a Melitone-szólam utolsó oldalain pár kínos magasság, amelyet par excellence karaktertenorként, nonvibrato sikerül kikiabálnia. Mostani teljesítményéből rekonstruálhatatlan, hogy boldogult tavaly nyáron ugyanitt, a Walkür Wotanjaként…

Végére hagytam a tenort, a másik grúz énekest, s egyben a legnagyobb csalódást. Badri Maisuradze színészi múltjára hivatkozik a műsorfüzet – jól teszi, mert semmit se látunk belőle. Mármint semmi őszintét: a Mario del Monaco-féle nagyhalál megvan, az elfúló hang, a modoros műfalzett is. Maisuradze mindent annak köszönhet, jelen meghívást is beleértve, hogy felső kvartja atombiztos, még rosszul előkészített frázisok végén is harsogni képes. De egyetlen szavát nem érteni, mintha forró gombócokkal a szájában énekelne, arcizmai halottak. Ha művész is, inkább erőművésznek tartanám.

Az Operaház Énekkara mint a lendkerekes autó, eleinte energikusan és összpontosítva, később álmosan, szét-széthullva teljesített, a színpadi mozgás tanácstalanságaiért nem ők hibáztathatók. Cseppet sem utolsó sorban Kovács Jánost és az Opera zenekarát viszont kiemelt dicséret illeti, mert magas színvonalon oldották meg a számukra is csak nyár óta újra ismerős Verdi-mű problémáit. A hangzás alapjában jó arányain tovább javítana, ha kevésbé mélyre süllyesztenék az együttest, jelen állapotában a vonóskar mintha egy hangárral arrébbről szólt volna.

Kész hát a leltár, felemás az érzet. Két kiemelkedő művész, és néhány, magyarokkal bármikor helyettesíthető/meghaladható vendég: mindebből néhány emlékezetes képpel megtámogatott, zeneileg kitűnő előadás kerekedett. Ha pedig már félszcenír, akkor a kevesebb volna több: legközelebb érdemes építeni a lelkes nézősereg fantáziájára, amit hívhatunk akár úgy is: a képzet hatalma.

(2007. szeptember 29. 19:00 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Verdi: A végzet hatalma (részben szcenírozott előadás két részben, olasz nyelven); km.: Lado Ataneli (Don Carlos), Michéle Crider (Leonóra), Badri Maisuradze (Alvaro), Diagones Randes (A gvárdián), Tomasz Konieczny (Melitone), a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara (karig.: Szabó Sipos Máté); vez.: Kovács János; rend.: Káel Csaba)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Zenés színház interjú

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Zenés színház interjú

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház ajánló

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.
Zenés színház palotakoncertek

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.