Nemhiába döntöttek úgy a szervezők, hogy idén Kodály Székely fonója kerüljön a szokásos Ezrek operája eseménysorozat középpontjába. A korábbi évek gyakorlatával szemben azonban idén – az ismeretterjesztő és kedvcsináló beavató előadások után – nem szabadtéri színpadon, hanem a Miskolci Nemzeti Színházban adták elő a teljes művet. Szintén újdonság, hogy most vendégelőadás érkezett: a budapesti Operaház 2016 őszén, a Magyar Évad egyik első eseményeként Michał Znaniecki rendezésében mutatta be a daljátékot, amelyet tegnap Miskolcra is elhoztak.
A Székely fonóról Csabai Máté írt bírálatot, így – a tegnapi naplóbejegyzéshez hasonlóan – csak néhány gondolatot fejtek ki bővebben.
Kapcsolódó
Még mindig lebilincselő a Székely fonó
Majdnem opera a lengyel Michał Znaniecki rendezésében ez a daljáték: kiváló énekesek és elbűvölő látványvilág a Miskolci Nemzeti Színházban. A Bartók Pluszra látogatott az Operaház produkciója.
Budapesten nem láttam Michał Znaniecki rendezését, úgyhogy nagy érdeklődéssel foglaltam helyet: az előadás egy-két laposabb pillanattól eltekintve meggyőzött, a legjobb értelemben vett rendezői színházat láthattuk. A produkció – a zenét és néhány stilizált népviseleti elemet leszámítva – szétvetette a lokalitás és az etnicitás korlátait: a fonó a halál fele tartó emberi lét csarnokává tágult. A rendezői koncepció szerint a háziasszony az első képben elveszti férjét („Elmegyek, elmegyek...”), ezután két idősík uralja a színpadot: az óriási népdalfüzér a gyász perspektívájából idézi a szerelmespár történetét. Végül a női is meghal: az örömfinálé – amely a kodályi dramaturgia szerint a kérő szabadon bocsátását ünnepli – földi életen túli égi násszá lényegül át. Különösen a Görög Ilona-ballada színpadra állításában bizonyult hatásosnak a rendezői értelmezés. A női főszerepet alakító Gál Erika kimagasló színészi és vokális teljesítményt nyújtott, a rossz feleség balladáját („Jaj! Jöjjön haza, édesanyám!”) megrendítő erővel szólaltatta meg.
A Kodály-daljáték előtt a Szent István téri Előhangon vettem részt. Ugyan nem kísérte nagy érdeklődés a műsort, pedig elég jó szabadtéri koncertet hallottunk. Két kórus (karvezető: Gergely Péter Pál), valamint két népi együttes, a Gajdos és a Dobroda zenekar lépett föl – az utóbbiban a híres cimbalomművész, Balogh Kálmán is zenél. Ráadásul a hangosítás is kiegyenlített és arányos volt, ami pedig ritkán sikerül szabadtéri rendezvényeken. Kodály Mátrai képek című vegyeskari művét, valamint az összes fellépőt fölvonultató Kállai kettőst igényes, sokszínű előadásban hallhattuk. A megszokottól eltérően most nem szimfonikus zenekar, hanem magukat népzenészként meghatározó előadók játszották a hangszerkíséretet.
Végül két kisebb eseményt is megemlítenék. A Miskolci Balett táncosai minden nap játékos, pantomimszerű jeleneteket adnak elő a Nagyszínház előtt, a „klasszikus” repertoár slágerdarabjaira. Este pedig a Miskolci Egyetem végzős diákjainak fáklyás felvonulását láthattuk a belvárosban.
hírlevél
