Zenés színház

"A kortárs opera mindig bajban van"

2015.06.28. 10:55
Ajánlom
Az Armel Operafesztivált érintő nagy változásokról, és az idei programkínálatról Havas Ágnes, a fesztivál igazgatója mesélt lapunknak. HANGOSCIKK

Kortárs operabemutatók, nemzetközi közreműködők, hazai sztárrendező és Alfred Hitchcock Hátsó ablak c. filmjének operaadaptációja. Nagyjából ezekkel a címszavakkal lehetne összefoglalni az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Armel Operafesztivál kínálatát. A tavaly ősszel Budapestre költözött fesztivál igazgatójával, Havas Ágnessel a szegedi kezdetekről, a helyszínváltásról és az idén június végén induló programsorozatról beszélgettünk.

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Örökre megjegyzem ezt a két szót Lantos Zoltán új lemezéről

Lantos Zoltán új lemeze nagyszerű, felemelő és profi, mégsem ez az, ami elsősorban megragadott benne. Hanem két szó: Nada Brahma. A hang Isten. Mit jelent ez?
Tánc

Ezekben a feldolgozásokban láthatod idén A diótörőt

Vannak, akik számára nem telhet el az adventi időszak Csajkovszkij klasszikusa nélkül. Nekik igyekszünk segíteni gyűjtésünkkel.
Klasszikus

Új kezdet – a Hungarian Quartet első koncertje Perényi Miklós közreműködésével

Keller András - világhírű hegedűművész, a Keller Quartet alapítója és a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója által frissen életre hívott, egész pontosan újjáalakított Hungarian Quartet első koncertjét hallhatja a közönség 2019. január 4-én a Zeneakadémia nagytermében.
Zenés színház

Fischl Mónika a Mayáról: „Ezen a zenén nőttünk fel!”

Több mint negyven évvel az utolsó bemutató után látható a Budapesti Operettszínház Fényes Szabolcs népszerű revüoperettje, a Maya. Fischl Mónika és Bordás Barbara beszél az új produkcióról.
Zenés színház

Amikor a közönség elé lépek, csak a zene marad

A fiatal magyar drámai szoprán második helyet érdemelt a III. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen, és elnyerte a Fidelio különdíját is. Ádám Zsuzsannával az eddigi pályájáról, a kecskeméti Kodály-hatásról beszélgettünk, illetve arról, hogy honnan tudja, hogy neki operát kell énekelnie.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház lemez

„Volt bennem nosztalgia” – Musicalt énekel új lemezén Dolhai Attila

A rajongók és Dolhai Attila kedvenceiből állt össze az a dupla album, amellyel az énekes négy év után visszatér a musical műfajához.
Zenés színház interjú

Amikor a közönség elé lépek, csak a zene marad

A fiatal magyar drámai szoprán második helyet érdemelt a III. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen, és elnyerte a Fidelio különdíját is. Ádám Zsuzsannával az eddigi pályájáról, a kecskeméti Kodály-hatásról beszélgettünk, illetve arról, hogy honnan tudja, hogy neki operát kell énekelnie.
Zenés színház vidék

A Budavári Palotakoncertek műsorával köszöntik az új évet Szolnokon

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar január 12-én a Budavári Palotakoncertek műsorával szórakoztatja a szolnoki publikumot.
Zenés színház operett

Fischl Mónika a Mayáról: „Ezen a zenén nőttünk fel!”

Több mint negyven évvel az utolsó bemutató után látható a Budapesti Operettszínház Fényes Szabolcs népszerű revüoperettje, a Maya. Fischl Mónika és Bordás Barbara beszél az új produkcióról.
Zenés színház életrajz

70 éves Molnár András, a legendás magyar Wagner-tenor

December 8-án ünnepli 70. születésnapját Molnár András Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, tenorista, érdemes művész.