Zenés színház

A kőszínházi évad végével rögtön elstartol a Szegedi Szabadtéri Játékok, már épül a Dóm téri színpad

2023.05.31. 15:50
Ajánlom
Elkezdődtek az építési munkálatok a szegedi Dóm téren, amelyek végeztével július elsején kezdetét veszi hazánk legnagyobb nyári színházi fesztiválja. A Dóm tér nyári programja a Szegedi Szimfonikus Zenekar Ajándékkoncertje mellett zenei gálát és musicaleket, köztük egy ősbemutatót kínál az érdeklődőknek, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a koncerteké lesz a főszerep, de a színházszerető nézőknek is lesz miből válogatni. 

A Szeged Napja ünnepségsorozat lezárultával a Szegedi Szabadtéri Játékok stábja vette birtokba a Dóm teret. Május 22-ével megkezdődött a csaknem egyhónapos munka, amelynek eredményeképpen július elsején elindulhat az egészen augusztus 20-áig tartó színházi rendezvénysorozat. A munkálatok állásáról Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója és Várkonyi Miklós, a Szegedi Szabadtéri Játékok műszaki vezetője helyszíni bejárás keretében tájékoztatta a nyilvánosságot. Emellett a főigazgató a szabadtéri évad műsortervét is ismertette.

A Dóm téri nagyszínpadon a klasszikus zene és a zenés színházi műfajok jegyében indul az évad,

ugyanis a Szegedi Szimfonikus Zenekar hagyományos Ajándékkoncertje után a Szegedi Nemzeti Színház-Szegedi Szabadtéri Holdvilágos éjszakán című, nagyszabású operett- és operagálája érkezik július elején, amelyen a Szegedhez több szállal kötődő Cser Ádám vezényel. A továbbiakban musical-előadások várják a nézőket: a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház vendégjátéka, az Elisabeth; majd két saját produkció: a tavalyi évben a Szabadtérin először bemutatott Chicago, majd nagyszabású záróeseményként Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István új world musicalje, az Ezeregy éjszaka ősbemutatója.

Szabadteriepitkezessajtotajekoztato-4-141919.jpg

Épül a nagyszínpad a szegedi Dóm téren (Fotó/Forrás: Szegedi Nemzeti Színház)

Az Újszegedi Szabadtéri Színpad is várja a közönséget. Zorán, Demjén Ferenc és Al Di Meola koncertjeire és a Menopauza című musicalre már minden jegy elkelt. Az érdeklődők azonban továbbra is válogathatnak Palya Bea, a Kispál és a Lovasi estjei, az Omega „Naplemente” emlékkoncertje és a „Zenére fel!” című koncert közül, valamint az Egy csók és más semmi, A varázsfuvola, a Héttorony és a Pletykafészek című színházi előadások palettájáról.

Várkonyi Miklós műszaki vezető elmondta, az Újszegedi Szabadtéri Színpad az évadra történő előkészítése lezajlott, a tavaly 30 millió forintból beruházott, korszerű tetőszerkezet installálása is gördülékenyen befejeződött. A Dóm téri munkálatok is jó ütemben zajlanak, ám akárcsak a fesztivál teljes lebonyolítása, maga a játszóhely kialakítása is számos közreműködőt igényel.

A 4000 fős nézőtér mellett csaknem 2000 négyzetméternyi terület, a színpad és a műszaki-művészeti kiszolgáló létesítmények megépítése változatos munkafolyamatok párhuzamos kivitelezésével jár.

Külön csapatot igényel az elektromos hálózat kivezetése, a hangtechnikai apparátus, az alapvető, majd a szcenikai világítási rendszer kiépítése – a világosítók 250 reflektor és a tartóhidak ki- és produkciók közti átalakításáról gondoskodnak. A műszaki vezető és a főigazgató hangsúlyozták ezen előkészítő- és háttérmunkák jelentőségét, hozzátéve, idén a június 22-éig kitolódott kőszínházi évad után csaknem azonnal kezdetét veszi a Szabadtéri Játékok eseménysorozata, egész éves elfoglaltságot adva a színházi tárak munkatársainak.

A Szegedi Szabadtériprogramjáról részletesebb információ itt olvasható.

Fejléckép: Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója a szegedi Dóm téren (forrás: Szegedi Nemzeti Színház)

„Álom ez a nap!” – Megérkezett a Szegedi Szabadtéri készülő Ezeregy éjszaka-musicaljének egyik dala

Kapcsolódó

„Álom ez a nap!” – Megérkezett a Szegedi Szabadtéri készülő Ezeregy éjszaka-musicaljének egyik dala

A Jár nekem csoda című dal klipjében közreműködik a Jazz+Az-ból is ismert Kozma Orsi, Behumi Dóri és Váczi Eszter.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Vizuál

A fotózás Oscarjához kapcsolódó rangos elismerésben részesült a Fidelio állandó vendégszerzője

Hegedűs Ákos (morpho) Chicks (Csajok) című képét ismerték el az IPA döntnökei a professzionális kategóriában.
Színház

13 produkció versenyez az online térben zajló eSzínház Fesztiválon

Szeptember 22. és október 1. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, továbbá közönségdíjat és különdíjakat is átadnak.
Vizuál

KÉP-regény: Bye bye, Szása!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi szovjet laktanyában szerzett élményeit eleveníti fel.
Jazz/World

Kortársai, barátai emlékeznek az egy éve elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára a BJC-ben

A legnagyobb formátumú jazz-zongoristára, Szakcsi Lakatos Bélára emlékeznek halálának évfordulóján, 2023. október 2-án kortársai és barátai a Budapest Jazz Clubban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.
Zenés színház hír

Kínában is látható Mundruczó Kornél Lohengrin-rendezése

A Bajor Állami Operaházban bemutatott produkció két este kerül színre a Sanghaji Operában. A darab főszerepeiben neves Wagner-énekesek működnek közre.
Zenés színház ajánló

Októberben folytatódnak a Metropolitan-közvetítések az Urániában

Kilenc opera, klasszikus és kortárs művek is szerepelnek az Metropolitan Opera közvetítései között, amelyek idén is megtekinthetők az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Zenés színház hír

Dubajban vendégszerepel a Magyar Állami Operaház

A hét előadásos, kétprodukciós, összesen 244 művészt és munkatársat megmozgató túra az intézmény egy évtizedes közel-keleti jelenlétének eddigi legnagyszabásúbb bemutatkozása.
Zenés színház hír

Gyógyíthatatlan betegsége miatt vonul vissza Stephen Gould

A világhírű Wagner-tenor a korábbi tervekkel ellentétben már idén sem énekelt a Bayreuthi Ünnepi Játékokon, a fesztivál lezárultával pedig bejelentette, súlyos betegsége miatt visszavonul az énekesi pályától.