Zenés színház

A külföldi sajtó méltatja a Fischer-féle Orfeo-adaptációt

2019.10.31. 16:15
Ajánlom
Háromszor hangzott el a Vicenzai Operafesztiválon az Orfeo, de Genfben is előadták az operát Fischer Iván befejezésével.

A Vicenzai Operafesztivál megalapításának évében, 2018-ban Verdi Falstaffja volt terítéken, idén azonban egy barokk operát, Monteverdi La favola d’Orfeo című operáját mutatta be a Fischer Iván Operatársulat, valamint a Budapesti Fesztiválzenekar korhű hangszeres együttese. Az operaprodukciót először a magyarországi közönség láthatta a szeptemberi Európai Hidak fesztiválon, októberben pedig már a világ legrégebbi ma is működő reneszánsz színházába, a vicenzai Teatro Olimpicóba, majd az impozáns Genfi Grand Théâtre-be utaztatták az előadást.

Miért írt új befejezést az Orfeóhoz Fischer Iván?

Kapcsolódó

Miért írt új befejezést az Orfeóhoz Fischer Iván?

Valami nem stimmel Monteverdi Orfeójával. Fischer Iván több mint negyven éve ezt érzi, és most tett is érte, hogy ne így legyen: új befejezést írt hozzá. Hogy miért volt erre szükség?

BFZ_Orfeo1LuigiDeFrenza-161930.jpg

Orfeo (Fotó/Forrás: Luigi De Frenza / BFZ)

„Túlmutat a megszokotton, és tagadhatatlanul kivételes előadás” – írta egy német kritikus, míg olasz kollégája a „tökéletes kórust” és a „fantasztikus énekesgárda” teljesítményét emelte ki, megjegyezve, hogy a tánckar is tökéletesen illeszkedett a produkcióhoz. A genfi előadások után „briliáns” zenekarról és szereposztásról olvashattunk egy francia nyelvű kritikában, amely kiemelte a fényes, homogén hangzást is.

Azt eddig is tudtuk, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar modern hangszeres játékban a legjobbak között van Európában, most azonban az is kiderült, hogy a barokk hangszerekhez is épp ilyen lelkesedéssel nyúlnak

– tette hozzá a szerző, aki szerint az előadással egy baj volt csupán: hogy csak kétszer adták elő.

BFZ_Orfeo2LuigiDeFrenza-161930.jpg

Orfeo (Fotó/Forrás: Luigi De Frenza / BFZ)

Az előadásban, amelyhez Fischer Iván a rendezés és a vezénylés mellett maga írta a zenei befejezést is, olyan nemzetközi szólisták léptek fel, mint Baráth Emőke (Eurüdiké, A Zene), Valerio Contaldo (Orpheusz), Michal Czerniawski (Pásztor, A Remény), Cyril Auvity (Pásztor, Lélek), Francisco Fernández-Rueda (Pásztor, Lélek), Peter Harvey (Pásztor, Pluto), Núria Rial (Nimfa, Proserpina, Bacchánsnő), Antonio Abete (Kharón, Lélek) és Luciana Mancini (Hírnök, Bacchánsnő).

A Vicenzai Operafesztivál programja az első évadhoz képest bővült: a három operaelőadás mellett egy Haydn, Händel és Mozart műveiből összeállított gálahangversenyt és három közösségi koncertet is adott az együttes vicenzai idősotthonokban és egy helyi iskolában. „A zenekar bámulatos képességekkel van megáldva, egy hangszerként szól, a zene erejét és a tánc örömét sugározza” – olvasható a BFZ koncertje után megjelent olasz kritikában.

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Eötvös Péter-ősbemutatóra készül az Opera

A zeneszerző Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből írt Valuska címmel operát, amelyet december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.
Zenés színház kritika

A nevetés védelme – Ligeti-bemutató Bécsben

A Ligeti-évforduló alkalmából újabb darabbal gyarapodott a magyar művek (egyébként nem túl nagy) száma a nemzetközi operarepertoáron. A Le Grand Macabre november 17-i előadásán jártunk.
Zenés színház interjú

„A művészet mindig arra késztet, hogy változtassunk a nézőpontunkon” – interjú Stefan Herheim operarendezővel

Stefan Herheim, napjaink egyik legelismertebb rendezője, az elmúlt évad óta Bécs „második operaházának” a MusikTheater an der Wiennek az igazgatója. Händel Theodorájából kiindulva vallásról, intézményesülésről és az operai önreflexióról beszélgettünk vele.
Zenés színház kritika

Megváltástörténet a kávézóban – Händel Theodorája a MusikTheater an der Wienben

Öt ember egy kávéházban – öt történet arról, mi történhet, ha az embert megérinti a természetfeletti. Händel Theodorája nem is játszódhatott volna térben és időben közelebb a közönségéhez, mint ahogyan a bécsi MusikTheater an der Wienben színre kerül.
Zenés színház hír

A Magyar Rádió Énekkara a bergamói Donizetti Operafesztiválon lép fel

Az együttes a zeneszerző Alfredo il Grande című operájában működik közre, november 19-én és 24-én. A meghívást Riccardo Frizzától, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezető karmesterétől kapták, aki egyben a fesztivál zeneigazgatója is.