A KULT50 bemutatja: Kovács János

A 2017 júniusában megjelent KULT50 kiadványban szereplő portré utánközlése:

Kovács János (Fotó/Forrás: Horváth Marcell)

Kovács János mint a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas örökös tagja 2016 végén léphetett a dalszínház mesterművészeinek sorába. Bár a karmestert sosem érdekelték az efféle elismerések, díjátadók és ceremóniák, szinte ez volt az egyetlen olyan kitüntetés, amely hiányzott a képzeletbeli dicsőségfalról: érdemes művész, Liszt-díjas, Bartók–Pásztory- és Prima Primissima-díjas.

tisztán hallja az este minden apró részletét, erősségét, gyengeségét, nem keríti hatalmába a közönség semmilyen reakciója. „A német repertoárból az olasz repertoárba »átirányított« Kovács János kiváló munkát végzett, és szokásától eltérően kevesebb kompromisszumot tett az énekesek kíséretében, mint általában szokott. Talán mert úgy érezte, egyébként helyesen, hogy ha mindig csak arra figyel, hogy egy kisebb hangú énekes hallatsszon, és ne a partitúra parancsa érvényesüljön, a hatás esik áldozatul” – értékelte őt a Café Momuson egy vájt fülű néző.

Kóródi András tanítványaként minden képessége meglett volna, hogy beálljon a sorba, és elinduljon a nemzetközi színpad diadalútján. Nem tette. Itthon maradt, hogy hosszú évtizedeken keresztül minden este bemenjen az Operaházba, és a mindennapok megszokott szürkeségét ragyogó szivárvánnyá változtassa. A főigazgatók, zeneigazgatók, koncertmesterek egymásnak adták a kulcsot. Kovács János viszont maradt. Bár mára a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó karmestereként is teljesít, még ma is biztos viszonyítási pont az operarajongó közönség számára.

Több ezer előadást vezényelt már a zenekari árokból és a koncertszínpadról is, szinte egytől egyig megkérdőjelezhetetlen minőségben.

Kovács János

„Brahms Második szimfóniája már olyan egységes zenekart állított elénk, amely, hála Kovács János karmester irányításának, egy formaívbe tudta foglalni a darabot. Egy apró gikszer okozta seb is nyomban beheged, és a dinamikai túlzások sem számítanak igazán, amikor már létrejött a nagy össze­olvadás.” (Magyar Narancs, 2015) E kritikarészlet is mutatja, hogy számára az alázat az első.

Nemegyszer lett volna lehetősége vezető pozícióba kerülni. Vészesen kerüli az adminisztrációs feladatokat, a döntéshozatal nem az ő asztala. Hogy mit tesz ilyenkor? Zenél, méghozzá a legmagasabb szinten.

Javít, kiegészít, formál, feljegyez és tanulmányoz. A tanulás folyamatát sosem hárítja át a zenekarra, felkészült, elképzeléseit határozottan tolmácsolja. A róla írt recenziók visszatérő fordulatai közt van a „biztos kézzel vezette a zenészeket”, az „ihletett vezénylés”, az egyes művek „hatásos és mélyreható kibontásának” dicsérete, az énekeseket segítő dirigálás.

Kovács János (Fotó/Forrás: Steiner Gábor)

1976 óta jár be az Operaházba, kezdetben korrepetitorként tette ezt, majd mint karmester, 1978-tól két évig volt a Bayreuthi Ünnepi Játékok zenei asszisztense, erényei folytán gyakori és szeretett vendége a Badisches Staatstheaternek, a pozsonyi Nemzeti Színháznak és a berlini Komische Opernek is. Több éven át volt a Szlovén Filharmonikus Zenekar és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának első vendégkarmestere, de a Tokiói Filharmonikusok tiszteletbeli karmesteri címét is viseli. Munkássága felöleli a klasszikus és romantikus operarepertoárt, valamint a kortárs darabokat is.

Kovács János elfoglalt dirigens, aki a klasszikus és a 2.0 verziójú Bohéméletet, Bartók-operát és -baletteket, slágerdarabokat és ritkábban színpadra tűzött operákat, sőt kifejezetten családi közönségnek szóló Jancsi és Juliskát is hitellel vezényel.

akinek az elmúlt évtizedek hazai erőből megvalósított világszínvonalú előadásait köszönhetjük. Ha pedig igaz, hogy hetven év felett karmester a karmester, akkor még csak évek múlva kezdődik Kovács János igazi szárnyalása.