A KULT50 bemutatja: Oszvald Marika

A 2017 júniusában megjelent KULT50 kiadványban szereplő portré utánközlése:

Oszvald Marika (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)

Ha a közhelyszerű „örökifjú” jelzőt és egy műfaj kapcsán az „ikon” szót valakire valódi tartalommal használhatjuk, az Oszvald Marika. Egészen hihetetlen, hogy 1971 óta van a pályán a szubrett – pontosabban: „a” szubrett,

Szülei is az operett műfajában jeleskedtek, akiktől megismert minden szakmai örömöt és nehézséget, és akikkel együtt is színpadra léphetett. Soha nem akart más lenni, hiszen az operettben benne van minden, az ének, a tánc és a színjátszás, amit szeret. Indulásakor azt írták róla: nagyon szép karriert futhat be, ha a színház jól gazdálkodik a tehetségével.

Nos, a tehetségével jól sáfárkodott ő is, igazgatói is, rendezői, koreográfusai, karmesterei és egyéb kollégái szintén. Ezt nem csupán az bizonyítja, hogy elismerték Jászai-díjjal és érdemes művész-kitüntetéssel, továbbá megkapta a Kossuth-díjat. Vagy az, hogy számtalan alkalommal turnézott előadásokkal és gálákkal külföldön, minden alkalommal magas színvonalon teljesítve, így a magyar színházművészet nemzetközi elismertetéséért kiérdemelte a Hevesi Sándor-díjat is. Az is ékesen jelzi a beteljesülést, hogy a nézők körében határokon innen és túl nem szűnő tapsokat arat Gödöllő díszpolgára. Közel húsz éve tagja a Halhatatlanok Társulatának,

Játszott néhány filmben és tévés produkcióban, de az igazi terepe a színpad, a jelenidejűség. Oszvald Marika maga az élő és megkerülhetetlen tradíció, a viszonyítási pont, az eleven operetthagyomány. „Ez egy klasszikus műfaj. Lehet vele játszani, de igazából megújítani nem kell. Meg lehetne csinálni, de mi értelme van? Ez így örök érvényű” – nyilatkozta a Vasárnapi Híreknek, miközben beleállt a műfaj 21. századi hiteles továbbéltetésére tett kísérletekbe is.

A régi nyár című előadásban (Fotó/Forrás: port.hu)

Korától függetlenül a pályája minden szakaszában, az operettirodalom összes jelentős szubrettszerepét eljátszva önazonos tudott maradni. Kisujjában a szakma csínja-bínja, a hatáskeltés eszközeinek perfekt ismerete, és ez nem csupán az akrobatikus tudást jelenti.

elementáris játékkedvétől és energiáitól felrobban a színpad. Elképesztő és halálosan komoly bohócériára képes, ettől (is) hathat revelációként az operett sok fiatal számára.

Oszvald Marika perdül (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)

Élete első prózai szerepében, Csehov Sirályában Arkagyinaként kiváló arányérzékről tanúságot téve mutatkozott be egy sokfelől verbuvált független színházi szabadcsapatban az Átrium Film-Színház színpadán a fiatal alkotó, Fehér Balázs Benő rendezésében. Önkritikusan néz magára – e munkája kapcsán lakonikus tömörséggel csak annyit mondott, nem egy Duse Elenonóra, de nem érzi, hogy lebőgött volna. „Oszvald Marika azonban mélyebb tónusait is meg tudta mutatni: Arkagyinája egy operettszínésznő elegánsan pikírt karikatúrája lett” (Magyar Nemzet, 2015) – és a kritikusok csak egymást tudták ismételni a rendezői kérésre természetesen cigánykereket sem nélkülöző alakítás kapcsán.

Trokán Nóra, Oszvald Marika és Porogi Ádám - Sirály (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba / port.hu)

Még ennyi idő után is hatalmas benne a megfelelési vágy: konkrétan a kollégáival, általában a nézővel, sőt a kritikussal szemben is. Szerepálma viszont nincs. A Vasárnapi Híreknek így nyilatkozott: „Azt játszom, amit a rendező belém lát. Itt, a színháznál nagyon rendesek velem, tudják, mit bírok. Engem az se bánt, ha csak egy nyúlfarknyi szerepem van a harmadik felvonásban,

a lényeg, hogy játszhassak, amíg tudok.

És ő játszik, már-már az abszurdig eltolt harsányságában, „sokságában” is hibátlan arányérzékkel. Jelenleg a Sybillben, A régi nyárban, az Operettszínház legutóbbi bemutatójában, A víg özvegyben látható, a legkisebbeknek pedig mint Oszi Boszi, a repülő nagyanyó irányítja a zenés kavalkádot. Teszi ezt frenetikusan, vehemenciával, szívből, zsigerből. Profin, fáradhatatlanul, optimistán. Ha hívják, megy, mert a színpad a lételeme. A Színházi Adattár számlálója épp száz szerepet listáz. Hol van még a vége. 2015-ös Kossuth-díja után azt nyilatkozta, ő tíz évvel előtte volt a csúcson. Dehogy. Folyamatosan ott van.