Zenés színház

A legmodernebb technikával viszik musicalszínpadra Pavarotti életét

2019.08.05. 11:55
Ajánlom
Még az olasz tenor özvegye is áldását adta egy hollywoodi filmes és egy egykori operaigazgató tervére, amely szerint musical készül Pavarotti életéből. A főszerepre nem keresnek színészt.

Az általa énekelt Nessun dormából futballhimnusz lett, két tenorkollégájával, José Carrerasszal és Plácido Domingóval stadionokat töltöttek meg. Pavarotti nyomán a 20. században még egyszer rocksztárokká lettek az operaénekesek.

Több mint egy évtizeddel a halála után Pavarotti hangja újra színpadról szól a közönséghez. Michael Gracey, A legnagyobb showman rendezője, az Elton John-film (Rocketman) executive producere az Angol Nemzeti Opera korábbi igazgatójával, John Berryvel dolgozik együtt a produkción.

Lehetetlen bárkit is találni, aki őt alakíthatná

– mondta Berry. – „Ahogy Plácido Domingo mondta, soha nem volt olyan hang, mint ő, és valószínűleg nem is lesz.”

Pavarotti özvegye, Nicoletta eddig minden hasonló megkeresést elutasított, de ez a musicalterv annyira meggyőzte, hogy rengeteg személyes dokumentumhoz is hozzáférést adott az alkotóknak – levelekhez, filmfelvételekhez és az énekes ruhatárához.

Azt, hogy hogyan jelenik meg Pavarotti a színpadon, még nem árulták el az alkotók. Lehetséges, hogy Maria Callashoz hasonlóan 3D-hologramként.

„A musicalt Luciano Pavarotti hangja ihlette, amely egyike volt a legbizsergetőbb hangoknak, amiket valaha hallani” – nyilatkozta Berry. – „Hihetetlen karizmája volt. Nehéz elképzelni, klasszikus művész hogyan érhetett el világszerte ekkora közönséget.” (Guardian)

Fejléckép forrása: Decca/Terry O'Neill.

„Isten megcsókolta a hangszálait” – In memoriam Luciano Pavarotti

Kapcsolódó

„Isten megcsókolta a hangszálait” – In memoriam Luciano Pavarotti

2007. szeptember 6-án hunyt el minden idők egyik legnépszerűbb és legsikeresebb operaénekese, a világhírű „Három Tenor” egyik tagja.

Minden, amit tudunk a Pavarotti-dokumentumfilmről

Minden, amit tudunk a Pavarotti-dokumentumfilmről

Kijött az első, két és fél perces hivatalos előzetes a Pavarottiról szóló dokumentumfilmhez, mutatjuk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Vidéken is dobban a szív – koncertturnéra indul az Erkel Színház

Hello Erkel! – dobbanaszív címmel koncertturnéra indul az újonnan alakult Erkel Színház. Az ősztől színpadra kerülő darabok legismertebb részleteiből összeállított koncertshow júniusban és júliusban Debrecenben, Tokajban és Siófokon lesz majd látható.
Zenés színház kritika

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Zenés színház interjú

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Zenés színház hír

Már lehet jelentkezni Miklósa Erika Mesteriskolájába – a Pécsi Tudományegyetemen tanulhatnak a KvintEsszencia növendékei

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje tavaly indította el KvintEsszencia Mesteriskoláját, az új tanévre a jelentkezések a napokban kezdődtek el, és május 31-ig tartanak.
Zenés színház ajánló

Georg Zeppenfeld és Joyce DiDonato koncertje következik az Opera Sztárestek zongorával-sorozatában

A daléneklés két elhivatott világszínvonalú előadóját látja vendégül májusban az OPERA: május 12-én Georg Zeppenfeld német basszista az Eiffel Műhelyházban, május 28-án pedig Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán az Operaházban lép fel.