Az előadásban központi szerepet kap a hagyomány, illetve annak tisztelete. A te életedben ez mit jelent?

Nálunk a hagyomány olyanformán, ahogyan az előadásban megjelenik, kevésbé van jelen. Ami meghatározó volt, az inkább az a társadalmi rend, az a gyerekkor, amiben éltem. Mi a Kádár-korszak legkésőbbi gyermekei voltunk, egy olyan időszakban nőttünk fel, amikor már egy kicsit fellélegezhetett az ország és szabadabbnak érezhettük magunkat. Nagyon boldogságos kor volt, de közben kiveszett a társadalomból például a vallás, amit nem tudtunk gyakorolni, pontosabban nem szerettünk mutatni. A környezetemben viszont látom, hogy milyen fontosak a hagyományok, és azok az erkölcsi alapok, amiket azok hordoznak és átörökítenek.

Ha a színházat nézzük, ennek az előadásnak is komoly hagyományai vannak Magyarországon, ráadásul éppen a Budapesti Operettszínházban tartották az ősbemutatót 1973-ban, Bessenyei Ferenc főszereplésével. Tevje megformálásakor visszanyúltál ehhez a klasszikus változathoz?

Láttam az előadást felvételről, és szeretem magát a darabot is, illetve nagyon tisztelem Bessenyei Ferencet. Viszont úgy éreztem, hogy

Nem szabad igazodnom az új előadáshoz kapcsolódó ilyesfajta elvárásokhoz sem – ha egyáltalán vannak –, mert csak így tudom a legtöbbet és a legigazabbat kihozni a karakterből.

Bessenyei Ferenc neve viszont annyira összeforrt a szereppel, hogy nehéz elvonatkoztatni az ő játékától.

Valóban, de nincs a szemem előtt origóként úgy, hogy bármilyen szempontból igazodnom kéne hozzá. Ettől függetlenül lehetnek bizonyos pontokon egyezések, mert elképzelhető, hogy néhány szituációban egyet gondolunk a szerepről. Biztos vagyok benne, hogy a nézők óhatatlanul össze fogják hasonlítani a régi előadást az újjal, de remélem, hogy jót fog tenni az darabnak, ha nem a Bessenyei-változat kerül előtérbe.

Tevje jelmezterve - Hegedűs a háztetőn (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)

A díszlet alapján elsőre valóban nyomasztónak hathat a közeg, de közben éppen Tevje szájából hangzik el az, hogy ez az otthonuk, ahol élünk. És innentől a tér kitágul, mert Anatevka bárhol lehet – akár Budapesten, Nyíregyházán, Békéscsabán, vagy a tengeren túlon, Texasban –, nem ez a lényeg, hanem az a kötődés, ami ahhoz a helyhez fűz. Ahová születünk, az megköti az ember gondolkodását, az egész lényét, életét, sőt azt is, ahogyan megpróbálunk érvényesülni a világban. Éppen ezért nem szabad görcsösen ragaszkodni a földi dolgokhoz, hiszen azt úgyis itt hagyjuk. Ha azt, ami belül történik, képesek vagyunk áramoltatni, akkor tudunk jól élni. Nekem ezt jelenti Anatevka.

Tevje nagyon erősen kötődik egy értékrendhez, ami látszólag gyökeresen szemben áll a lányaiéval, ezáltal generációs szakadék jön létre köztük. Hol és milyen formában tudnak az eltérő nézetek találkozni?

Az egész darab ezekről az értékrendbeli és felfogásbeli különbségekről szól, amikkel a mi világunkban is folyamatosan találkozunk: ütköznek a különböző generációk, gondolkodásmódok, életszemléletek. Egyetlen dolgot felejtünk el – amire Tevje is rájön a darab során, és amiben megtalálhatja a közös hangot a többiekkel –, hogy mindennek az alapja a szeretet. Ha efelől közelítünk, akkor szinte mindent meg lehet oldani. Közben pedig ennek a felismerése nem magától értetődő, hiszen az egyik legnehezebb dolog jól szeretni és elfogadni a másikat.

A lányok végül férjhez mennek, Tevje pedig megtapasztalja az elengedés érzését. Ez lányos apaként tőled sem idegen.

Igen, és azt gondolom, hogy sok szempontból én nyitottabb voltam, mint Tevje. Elengedtem Esztert, a lányomat, mert láttam, hogy mennyire szereti a párját. Természetesen ez nehéz helyzet, de

Én pedig tényleg hittem benne, hogy neki így lesz a legjobb.

Tevje viszont nemcsak, hogy nehezen válik el a gyerekeitől, de meg is nehezíti a saját dolgát azzal, hogy görcsösen ragaszkodik az elveihez, illetve ahhoz, hogy csak az a jó a lányoknak, amit ő helyesnek vél. Szerinted meddig van joga beleszólni a szülőnek a gyerekei életébe és döntéseibe?

Mi igyekeztünk úgy nevelni a lányunkat, hogy szándékosan ne befolyásoljuk. Kifejezetten figyeltünk arra, hogy amennyiben megoldható, ne legyen bent mindig a színházban, ami akaratlanul is egy bizonyos irányba terelné őt. Aztán eljön az a pillanat, amikor az embernek már nincs ráhatása erre, és azt hiszem, hogy ebben a tekintetben mi megengedőek és nyitottak voltunk. Befolyásolás helyett beszélgetni kell a gyerekkel és együtt gondolkodni vele. Amikor pedig nyiladozik az elméje, és egyre tisztábban látja a szülő, hogy merre tart a gyereke, akkor egyszerűen abban kell neki segíteni. És ha úgy tűnik, hogy nagyon rossz irányba tart, akkor egy picit irányítgatni – szerencsére nálunk erre nem volt szükség. Ha egyenrangú félként kezeljük már kicsiként is a gyerekeket, akkor az jó irányba viszi őket.

Tevje jelmezterve - Hegedűs a háztetőn (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)

Éppen ellenkezőleg! Ő egész életében egy olyan közösség tagja volt, ahol minden a hagyományok alapján működött, majd hirtelen többször is szembekerült azzal, hogy a lányai más értékeket tartanak fontosnak – ám végül jól tudott dönteni: a hagyományokhoz való görcsös ragaszkodás helyett a szeretet útjára lépett azzal, hogy megengedte a gyerekeinek, hogy maguk döntsenek az életükről, és elengedte őket.

Mégis szilárdan hisz az általa képviselt eszmékben. Mik azok az értékek, amiket közvetíteni tud, és a ma emberének is kapaszkodót jelenthetnek?

Elsősorban az, ami miatt jó döntéseket tudott hozni: az elfogadás és szeretet. Ez a két szó mindent elmond arról, mit üzen a darab. Elfogadni és szeretni egymást, és ezen keresztül élni az életünket, ez a legfontosabb.

Bozsik Yvette, az előadás rendezője azt nyilatkozta, hogy a darabot szeretné spirituális sík felé terelni. Ez hogyan valósul meg?

Ez a befelé fordulásról szól, arról, hogy megpróbálunk úgy élni a világban, úgy alakítani a kapcsolatainkat, hogy közben figyeljük a lelkünk rezgéseit. Az előadás is azt szeretné megmutatni, hogy Tevje ezek mentén dönt az életében és azokban az új helyzetekben, amik kihívások elé állítják. Ahogy halad előre a történet, egyre inkább elér valamilyen magasabb tudati szintet, ami a spiritualitás felé viszi.

És ezekre a gondolatokra a mai világban különösen nagy szükség van, hiszen most minden bizonytalan. Ezt szimbolizálja a hegedűs is.

Igen, az alapmű is valahol erről szól, nem véletlen, hogy a darab elején azt mondja Tevje, hogy mindannyian hegedűsök vagyunk a háztetőn, ami egy bizonytalan állapot. A mai világ pedig egyre gyorsabban afelé halad, hogy vagy változtatnia kell az emberiségnek azon, ahogyan él – a pénz, az idő és a megszerezhető dolgok hajszolásán –, vagy vissza kell térnie valamiféle spirituálisabb lét felé. Egyensúlyozunk, de ha nem vigyázunk, előbb-utóbb leesünk. Ezért is kellenek az ilyen darabok, amik talán arra ösztönzik az embereket, hogy váltani kéne, a lélek felé fordulni az anyagiak helyett, és akkor túlélhet az emberiség.

Fejléckép: Földes Tamás a Hegedűs a háztetőnben (fotó: Ritter Doron / Budapesti Operettszínház)

Támogatott tartalom.