Zenés színház

A legrangosabb Puccini-fesztiválon mutatják be Káel Csaba rendezését

2019.08.16. 15:30
Ajánlom
Puccini Lidércek című operáját a festői olasz városban viszik színpadra a PFZ és a Pécsi Balett előadásában.

Magyar-olasz koprodukcióban mutatják be pénteken Giacomo Puccini Lidércek (Le Villi) című operáját a 65. Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon, a világ legnagyobb, Puccini életművének szentelt fesztiválján. Káel Csaba rendezte a Müpa, a Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Balett, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. és az olasz fesztivál együttműködésében megvalósított produkciót, amely 2019 tavaszán debütált Budapesten és Pécsen.

A toszkán tengerpart és a zeneszerző szülővárosa, Lucca között található Torre del Lago különleges helyszín, mert itt áll Puccini egykori nyaralója, ahol több művét is komponálta - mondta el Káel Csaba.

KaelCsabaCMupa_CsibiSzilvia5-140901.jpg

Káel Csaba (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia / Müpa)

A rendező emlékeztetett arra, hogy a Puccini-villa szomszédságában 65 esztendeje rendezik meg évről évre a mester életművét bemutató nyári programsorozatot, amely a világ legnagyobb Puccini-fesztiváljává nőtte ki magát.

Itt épült fel az a fantasztikus szabadtéri színház, amelynek 3500 fős nézőtere közvetlenül a tóra néz, este pedig elbűvölő hangulatot biztosít a közönség számára - közölte.

Rendszeresen műsorra tűzik a legismertebb Puccini-operákat, a Toscát, a Pillangókisasszonyt, a Turandotot vagy a Bohéméletet, de a szervezők nem feledkeznek meg a komponista kevésbé ismert munkáiról sem - jegyezte meg.

Káel Csaba szerint Puccini első operája, a Lidércek nemcsak azért különleges, mert ritkán szokták bemutatni a világ operaházai, hanem azért is, mert bonyolult előadói apparátust igényel, kell hozzá egy komplett balettkar is.

Rendezői szempontból is ez jelenti a fő különlegességét: azt szokták rá mondani, hogy „balettopera”

– fűzte hozzá.

le-villi-155401.jpg

Lidércek (Fotó/Forrás: Festival Puccini Torre del Lago)

Az először 1884-ben bemutatott darab története szerint Roberto a menyegzőjén megesküszik arra, hogy mindig hű lesz szerelméhez, a nagyvárosban azonban enged a csábításnak. Felesége belehal a bánatba, ezért annak apja bosszúból a lidércek segítségét kéri, a szerelemtől meghalt lányok erdei lelkei ugyanis, ha teliholdkor áruló férfira bukkannak, azt halálra táncoltatják. Hitvesének szellemével találkozva a visszatérő Roberto ugyan megbánja tettét, de a lidércek nem kegyelmeznek neki.

„Érdekes, hogyan értelmezzük a címadó lidérceket. Az én értelmezésem arról szól, hogy ezek a lények két összetevőből jönnek létre: az emberi tudat teremti meg őket bizonyos pszichológiai szituációkban, illetve olyan természeti jelenségekre reagálva, amelyekre nem találunk magyarázatot” – mondta el a rendező.

Izgalmas kihívás megmutatni az ember és a lidércek viszonyát. Erre kiválóan alkalmas a balett, hiszen a  mozgás, a tánc nagyszerűen tud érzelmeket kifejezni, egyes zenei részek pszichológiai hátterét megmutatni – mondta Káel Csaba.

Gran-teatro-Torre-del-Lago-puccini1-155905.jpg

Színpad a Torre del Lago-nál (Fotó/Forrás: wiki)

A magyarországi bemutatóhoz hasonlóan Torre del Lagóban is a Pécsi Balett vesz részt a produkcióban, a koreográfia Vincze Balázs munkája, a jelmezeket Zoób Kati, a díszletet Szendrényi Éva tervezte. Az opera főszerepeit ezúttal Fabián Rodríguez Lara, Dafne Tian Hui és Raffaele Raffio éneklik, az Orchestra Excellence 2019 zenekart Alberto Veronesi vezényli.

Az előadást a YouTube-on is meg lehet tekinteni.

„Mindig is európaiak voltunk”

Kapcsolódó

„Mindig is európaiak voltunk”

Káel Csaba rendezésében áll színpadra A mosoly országa. A februári bemutató előtt a Müpa vezérigazgatójától a tao megszűnéséről, az intézmény európaiságáról és világsztár vendégekről kérdeztünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Han Kang kapta a 2024-es irodalmi Nobel-díjat

A dél-koreai szerző december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján veheti át a világ legrangosabb irodalmi kitüntetését intenzív és költői nyelvezetéért, amellyel megújította a kortárs prózát. 
Jazz/World

Távozik Csík János a Csík Zenekarból

Az együttes október 10-én kiadott közleménye alapján a zenekar alapító-névadója harminchat év után válik meg tőlük. Utódjaként Gál Tibor prímás-énekes követi, aki már lépett fel a muzsikusokkal.
Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Klasszikus

Világsztárok sorakoznak fel a magyar muzsikusnövendékek továbbképzése mögött – újra Concerto Mesteriskola

Szűcs Máté és Takács-Nagy Gábor, a kamarazenei élet két kiválósága október 15-én és 16-án ingyenes, nyilvános mesterkurzust tart a Concerto Budapest Páva utcai székházában.
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Stéger Ferenc életét bemutató kiállítás nyílik Szentendrén

A szentendrei születésű világhírű tenor énekes, Stéger Ferenc születésének bicentenáriuma alkalmából nyílik kiállítás a Ferenczy Múzeumban, október 24-én. Az ünnepelt operaénekes bejárta egész Európát, 1846–1874 között közel ötven városban megfordult.
Zenés színház interjú

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Zenés színház ajánló

Sztárénekeseket hoz Budapestre a húszéves Georg Solti Akadémia

Az elismert olaszországi bel canto nyári akadémia jelentős nemzetközi karriert építő egykori növendékei közül Aigul Akhmetshina, Freddie De Tommaso, Hera Hyesang Park és Paul Grant lép fel október 20-án a Magyar Állami Operaházban.
Zenés színház hír

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
Zenés színház interjú

Vágó Zsuzsi: „Az egész nézőteret be kell kebeleznem”

Vágó Zsuzsi eljátszotta a musicalirodalom legnagyobb hősnőit, köztük Júliát és Scarlett O’Harát, a Miss Saigon Kimjét, az Abigél Vitay Georgináját és a Rebecca Énjét. Ikerlányai születése után idén tavasszal, a Carmen Jósnőjeként tért vissza a Budapesti Operettszínházba.