Zenés színház

A Lohengrinnel indul a szezon Bayreuthban

2010.07.25. 09:24
Ajánlom
A Wagner nővérek idei évada nyugodt körülmények közt indul. A mai nyitóelőadás rendezője Hans Neuenfels, címszereplője Jonas Kaufmann.

Sztrájk nem fenyegette idén a Bayreuthi Ünnepi Játékok megrendezését, a két intendáns, Katharina Wagner és Eva Wagner-Pasquier azonban idén apai segítség nélkül indítja a harminc előadásból álló 99. szezont. Hat alkalommal játsszák a Lohengrint, amelyet a Bayreuthban debütáló Hans Neuenfels állít színpadra. A rendező, aki íróként, filmrendezőként is ismert, korábban pedig a berlini Volksbühne intendánsa volt, 1974 óta dolgozik operaházakban is. Frankfurtban, Párizsban, Stuttgartban, a Bécsi Ünnepi Heteken és a Staatsoperben, Salzburgban, a Ruhrtriennálén, Baselben, Hamburgban, Mannheimben, a berlini Deutsche és Komische Operben egyaránt működött, több opera ősbemutatója az ő nevéhez fűződik (York Höller: A Mester és Margarita, Adriana Hölszky: Giuseppe et Sylvia - ehhez a librettót Neuenfels írta -, illetve Die Wände - A falak -, Wolfgang Rihm: Proserpina). 2005-ben és 2008-ban az év operarendezőjének választották, 2009-ben pedig megjelent egy esszékötete Wie viel Musik braucht der Mensch -  Milyen mértékben van szüksége a zenére az embernek - címmel. Legutóbbi Wagner-rendezése 2008-ban volt, akkor Essenben a Tannhäusert vitte színre. Az előadásban Lohengrint Jonas Kaufmann alakítja, aki első alkalommal mutatkozik be Bayreuthban, a további szereplők Georg Zeppenfeld, Annette Dasch, Hans-Joachim Ketelsen, Evelyn Herlitzius, Samuel Youn, Stefan Heibach, Willem Van der Heyden, Rainer Zaun, Christian Tschelebiew, a karmester Andris Nelsons. Neuenfels munkatársai Henry Arnold (dramaturg), Reinhard von der Thannen (díszlet, jelmez), Franck Evin (fény), Björn Verloh (videó) voltak.

Az idei bayreuthi repertoár: A nürnbergi mesterdalnokok (rend.: Katharina Wagner, 2007), A Rajna kincse, A walkür, Siegfried, Az istenek alkonya (rend.: Tankred Dorst, 2006 - ez a Ring-rendezés utolsó alkalommal kerül színre), Parsifal (rend.: Stefan Herheim, 2008), valamint a Wagner gyerekeknek sorozat keretében a Tannhäuser és a wartburgi énekes király című darab, az eredeti meghúzott és kissé átdolgozott változata. A Volkfestplatzon ismét felállítják a hatalmas képernyőt, amelyen augusztus 21-én A walkür élő közvetítése, valamint a gyerekopera lesz látható. A tavalyi siker után újra sor kerül webes közvetítésre, A walkür 14,90 euróért tekinthető meg. (Bővebb információ ide kattintva kapható.) Az ünnepi hetek a Zöld Dombon augusztus 28-án fejeződnek be. A következő évek bemutatói: 2011 - Tannhäuser (vez.: Thomas Hengelbrock), 2012 - A bolygó hollandi (vez.: Christian Thielemann), 2013 - Ring-tetralógia (vez.: Kirill Petrenko), 2015 - Trisztán és Izolda (rend.: Katharina Wagner).

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

A maszk szabadsága – beszélgetés A cirkuszhercegnő három bonvivánjával

Hármas szereposztásban mutatta be februárban a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre nagyoperettjét, a produkció legközelebb március végén lesz látható. Az előadásban a titokzatos artista, Mister X szerepét Sándor Péter, Laki Péter és Papp Balázs formálja meg.
Zenés színház interjú

„Benne van minden, ami egy nővel megtörténhet” – interjú David Yengibarian harmonikaművésszel

A Csokonai Nemzeti Színház Magyarországon elsőként mutatta be élőzenével, kőszínházi előadásként Astor Piazzolla María de Buenos Aires című tangóoperáját. A produkcióban fellép David Yengibarian örmény harmonikaművész, aki harminc éve él és alkot Magyarországon, és aki maga is Piazzolla szerelmese.
Zenés színház hír

A 3 testőrt mutatja be a Szegedi Szabadtéri, Varga-Járó Sára lesz Milady

Miladyjére talált a Szegedi Szabadtéri Játékok: Varga-Járó Sára alakítja A 3 testőr intrikusnőjének szerepét. A fiatal színművészt száz jelentkező közül választották ki. A nagyszabású musical premierje augusztusban lesz.
Zenés színház ajánló

„Bárki lehet ogre a saját életében” – a Margitszigetre érkezik a Shrek, a musical

A Shrek, a musical szabadtéri bemutatóját augusztus 1-én és 2-án láthatja a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.  A produkció izgalmas szereposztásban, fülbemászó dallamokkal és az ogretörténet ismert és szeretett figuráival „igazi zöld otthonra” talál a Margitsziget fái között.
Zenés színház ajánló

Sümegi Eszter a Príma Donnák-sorozat következő vendége

Verdi számos operarészlete felcsendül Sümegi Eszter Príma Donnák-gálaestjén március 9-én az Eiffel Műhelyházban. Az Opera Kossuth-díjas örökös tagjának partnerei Kálmándy Mihály és Boncsér Gergely, a zongoránál pedig Szennai Kálmán karmester lesznek.