A Metropolitan újra műsorra tűzi a Hoffmann meséit Offenbachtól, és az operettben hét táncosnő is szerepel, akik velencei prostituáltakat alakítanak. A produkció több jelenetében megjelennek, egy részük tangát, mellbimbómatricát, a többiek melltartót és bugyit viselnek.
Kilenc előadást tartanak, amelyekért esténként 448 dolláros fizetés jár a matricát viselőknek, de
akiket egyébként már jóval azután tájékoztatták erről, hogy elfogadták a felkérést a szerepekre. (Egyébként kezdetben a táncosnőknek 128 dollárt ígértek, de végül a Met hajlandó volt emelni ezt az összeget.)
A Met döntéshozói szerint azért volt szükség felére csökkenteni a melltartóban táncolók fizetését, mert a produkció költségvetésén mindenképpen spórolni kellett. Az intézmény szóvívője elmondta, hogy ezzel több ezer dollárt takarítanak meg egy évadban. Ugyanakkor az ilyenféle intézkedés azt sugallja, hogy a táncosok értékét nem a művészi színvonal, hanem a meztelenség határozza meg. (via patch.com)