Nem először vezényli majd ezt az operát. Milyen érzésekkel van iránta?
Többször elővettük már, több rendezésben is dirigáltam, kétszer én voltam a zenei rendező is. Azt gondolom, hogy világszínvonalú, Verdi operákkal versengő minőségű szellemi termék abban a formában, ahogy a Nádasdy-Oláh-Rékai trió átdolgozta. Ezt a változatot állítjuk most színpadra.
Miben tér majd el a most látható előadás az Erkel által írt operától?
A Nádasdy-féle Bánk bán átdolgozás fő célja az volt, hogy az Erkel Ferenc és Egressy Béni által létrehozott operát közelítsék a Katona-drámához. Ezért Egressy szövegét sok helyen kicserélték Katonától származó idézetekre, alakítottak a prozódián, illetve, ahol ez nem volt lehetséges, ott ők maguk alkottak szövegeket Katona stílusában. Ezzel a mai elvárásoknak, illetve a Bartók és Kodály által támasztott követelményeknek is jobban megfelel. Ráadásul a történet is sokkal lendületesebb és könnyebben követhető. Emellett az énekhangok realitását is jobban figyelembe vették: az eredeti változatban volt két-három nehezen énekelhető szerep, irreálisan magas hangokkal és sok ismétléssel.
Kesselyák Gergely (Fotó/Forrás: MÁV Szimfonikusok)
Jól tudom, hogy ezúttal bariton hangfekvésben hallhatjuk majd a művet?
A zenekutatóknak köszönhetően tudjuk, hogy Nádasdyék először bariton hangfajra írták át, ezért ezt a változatot szerettük volna megtalálni, de csak a tenor verzió volt elérhető. Annak, és az egyik bariton ősváltozatnak segítségével rekonstruáltuk Silló Istvánnal és Medveczky Szabolccsal a Nádasdy-féle bariton változatot, amit most hallhat majd a közönség.
Vajon milyen szemmel nézné ezeket a változtatásokat Erkel Ferenc és Egressy Béni?
A mai korban az a nézet uralkodik, hogy csak az eredeti művet játsszuk és adjuk elő. De ez szerintem néha olyan, mintha a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntenénk. A XX. századi szerzők esetében valóban ragaszkodhatunk ehhez, mert ők sokkal inkább ismerték a mai kor embereinek igényeit, ökonomikusabban bántak mindennel.
Bartók Kékszakállúját például nemcsak a jogutódok rosszallása, de művészi szempontok miatt sem lehetne lerövidíteni.
De korábban ez nem így volt: minden színház megcsinálta a saját opera verzióját, szabadon alakítgatva, itt-ott kihagyva belőle részeket. Rossininak volt például egy levelezése, amiben a barátja megemlítette, hogy „Képzeld, tegnap láttam a Mózest!”, mire ő elképedve kérdezett vissza, hogy „Az egészet?”
Akkoriban mások voltak a színházba járáshoz kötődő szokások?
Bevett gyakorlat volt, hogy akár öt órán keresztül ment egy előadás, valaki bement, belenézett egy-két órára, evett-ivott, aztán – amikor elege lett – hazament. Abban az időben még nem alakult ki a dramaturgia tudománya. A Mozarthoz hasonló ösztönös zsenik többnyire ráéreztek, meddig lehet lekötni az embereket, de még nekik sem mindig sikerült. II. József a Figaro házassága kapcsán például megjegyezte, hogy „kicsit sok benne a hang”, mire Mozart kicsit pimaszul visszakérdezett, hogy „Melyikre gondol?” A történelem végül II. Józsefet igazolta, mert
manapság egy operaházban a Figaro minden hangját valóban nem lehetne eljátszani, elunná a közönség.
Karmesterként hogyan vélekedik az előadói szabadságról?
Szerintem fontos különválasztani az alkotói és az előadói munkát. Alkotóként sem vagyok nagy híve az átírásoknak, kivéve, ha olyan korban született a mű, amikor az még jól bevált szokás volt. Viszont az átdolgozás is alkotói munka, és ha valaki már hónapokat ott töltött az íróasztal, a zongora mellett, kutatómunkát végzett, akkor én előadóként, karmesterként már nem bírálom felül a munkáját. Azt gondolom, hogy a művészet szépségét az adja, hogy korlátok között szabadok lehetünk: az alkotó végrendeletét a leghívebben kell közvetítenünk, átszűrve a saját egyéniségünkön, de nem megváltoztatva. Egy idő után az ember megtanulja, hogy mivel ő maga adja elő, ettől úgyis egyéni és utánozhatatlan lesz a produkció.
További információ és jegyvásárlás ide kattintva>>>
Támogatott tartalom.
hírlevél
