Zenés színház

A nyomorultak forgatását tervezi Tom Hooper

2011.12.07. 14:00
Ajánlom
A király beszéde című filmért Oscar-díjat kapott rendező tavasszal áll neki A nyomorultak című musical nyomán készülő filmjének.

 A BBC hírportálja szerint Hooper cáfolta az utóbbi hónapokban elterjedt híreket, hogy háromdimenziós filmváltozaton dolgozna. Bár a rendező a Brit Független Filmdíjak átadásán már beszámolt arról, hogy kipróbálta a háromdimenziós filmezést, ami nagy hatással volt rá, ő azonban elhatározta "jó kis régi vágású", kétdimenziós produkciót fog készíteni. Szerinte ugyanis a történet elég erős ahhoz, hogy az a hagyományos formában is megéljen a filmvásznon. Hooper továbbá úgy véli, a két és félórás háromdimenziós produkciót nem biztos, hogy mindenki végig tudja nézni, hiszen az nagyobb "fizikai erőfeszítést kíván", mint egy hagyományos film megtekintése.

A Victor Hugo regényén alapuló A nyomorultak főszerepeit Hugh Jackman (Jean Valjean) és Russell Crowe (Javert felügyelő) alakítják. A további szerepekben szereposztást Anne Hathaway, Eddie Redmayne - aki jelenleg II. Richárdot játssza a West Enden -, Geoffrey Rush és Helena Bonham Carter látható. Hooper büszkén mesélt arról, hogy A király beszéde a nyolcévestől a nyolcvanévesig minden korosztályban sikert aratott. Hozzáfűzte: arra törekszik, hogy A nyomorultak is mindenkit megérintsen.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Plusz

Ilyet még nem hallottál: hódít a mongol torokének metál

Nem a hörgős metálról van szó, hanem tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadott heavy metálról, aminek hirtelen rengeteg rajongója akadt világszerte.
Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház bécs

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.
Zenés színház hír

Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

Az operett nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése a célja a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenynek.
Zenés színház premier

A Liliomfi zenés változatát mutatja be a Madách

A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.
Zenés színház gyász

Elhunyt a világhírű Wagner-énekes, Theo Adam

A német operaénekes, korának egyik nagy Richard Wagner- és Richard Strauss-előadója 92 éves volt.
Zenés színház magazin

Ma ünnepeljük a magyar musical napját

Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját.