Zenés színház

A Pécsi Nemzeti Színház újraalkotja a szabadtéri színház fogalmát – indul a #színháztér projekt

2021.06.11. 11:25
Ajánlom
Júniusban a pécsi teátrum művészei nyakukba veszik Baranya megyét, hogy szó szerint az utcára vigyék a színházat. A miniszter félrelép telt házas premierjével újranyitó intézmény ingyenesen látogatható Erkélykoncertekkel és klasszikus produkciókkal várják a szórakozni vágyókat.

Miközben a nagyszínházban javában zajlanak a Godspel próbái, a június 14-től egy hétig tartó akcióban alkotók felvonultatják az elmúlt 10 év legnagyobb operett- és musicalslágereit, olyan nagyszerű művészek előadásában, mint Györfi Anna, Stubendek Katalin, Götz Attila, Takaró Kristóf vagy Kállai Gergely.

A Mohácson, Mágocson, Sásdon, Siklóson, Beremenden, Harkányban és Villányban vendégszereplő társulat részleteket ad majd elő többek között a Csárdáskirálynőből, a Marica grófnőből, A padlásból és a nagy sikerű Rudolfból, de felcsendülnek majd a következő évad egyik legjobban várt produkciójának, a Valahol Európában legismertebb dallamai is.

Az átlagosan 30-40 perces minikoncerteket bárki ingyenesen, előzetes regisztráció és védettségi igazolvány nélkül megtekintheti majd.

Györfi Anna és Kocsis Dénes a Pécsi Nemzeti Színház Rudolf című előadásában

A koncertsorozat pontos részleteiről a színház honlapja ad majd az esemény kezdete előtt bővebb tájékoztatást.

Fejléckép fotóinak forrása: Pécsi Nemzeti Színház

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Lélek és hitelesség a muzsikálásban – Keller András és Pierre-Laurent Aimard a Concerto Budapest turnéja kapcsán

Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.
Könyv

Válogatás az idei Könyvfesztivál programjaiból

Mások mellett Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Nádasdy Ádám, Christine Leunens és Clara Dupont-Monod is a Könyvfesztiválon mutatja be új könyvét. Szubjektív válogatásunkban számos izgalmas programot ajánlunk. 
Zenés színház

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Klasszikus

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.
Klasszikus

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Zenés színház hír

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Zenés színház ajánló

Donizetti-vígoperát láthatnak az iskolások az Eiffel Műhelyházban

A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
Zenés színház ajánló

A kard vagy a toll szolgálja jobban a hazát? – Koncerthangulatú előadáson elevenedik meg Petőfi Sándor és Szendrey Júlia élete

A szabadakarat>>>> című pop-up produkció alkotói arra tesznek kísérletet, hogy kiterjesszék a magyar zenés színház műfaji kereteit.
Zenés színház gyász

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.