Zenés színház

A Pomádé király új ruhája következik a Müpa Operamatiné-sorozatában

2022.10.24. 09:20
Ajánlom
Aligha választhatunk jobb programot az őszi hosszú hétvége vasárnap délelőttjére, mint az operairodalom egyik legkedveltebb gyermekoperáját, a Pomádé király új ruháját a Müpa hangversenytermében.

A 19. század az irodalomtörténetben a mesék virágkorának tekinthető, ami olyan feledhetetlen meseírók munkásságának és gazdag képzeletének köszönhető, mint E. T. A. Hoffmann, Oscar Wilde, a Grimm testvérek vagy Hans Christian Andersen. A gyámoltalan hősök sokszor tragédiában végződő történetei közt üdítő színfolt Andersen szatirikus tanmeséje, A császár új ruhája.

Mint a romantikus mesékben általában, ebben a történetben sem maradhat el az erkölcsi tanítás: a képmutatás és a félelem halálos méreg, és az igazságot többnyire a gyerekek mondják ki.

Esetünkben azt, hogy a „csodatakácsok” által szőtt „új ruhában” – valójában talpig semmiben – népe előtt masírozó király: meztelen! A cselekmény abszurditása olyan humorral fűszerezi meg a történetet, hogy az bármely korosztály számára garantált szórakozást jelent. Míg a gyerekek nagyokat kacagnak a helyzetkomikum által generált szituációkon, a felnőttek számára épp ilyen szórakoztató az emberi természet esendőségével való leplezetlen szembenézés.

Az opera zenéje az éppen harminc évvel ezelőtt elhunyt Ránki György alkotása. A Kossuth- és Erkel-díjjal kitüntetett komponistát nemcsak operáiról, balettzenéiről és az első magyar musicalként elhíresült, Egy szerelem három éjszakája című sikerprodukcióról ismerjük, de az 1945 utáni magyar filmgyártás egyik legtermékenyebb zeneszerzőjeként közel félszáz filmzene megalkotójaként is. Az ő nevéhez fűződik többek közt a Két bors ökröcske című rajzfilm, a Körhinta, A beszélő köntös, az Utazás a koponyám körül, A Pendragon legenda, az Édes Anna, Az aranyember vagy a Villa Negra románca című filmek kísérőzenéje, de nagyot vétenénk gyerekkorunk kedvenc bábfilmsorozata, a Mekk Elek, az ezermester ellen, ha pont annak zenéjét nem említenénk.

Ránki zenei pályafutásának csúcsát a Magyar Rádió felkérésére komponált Pomádé király új ruhája jelentette, amelyért 1954-ben Kossuth-díjat vehetett át.

Az Andersen-mese nyomán íródott és a személyi kultusz időszakában igencsak áthallásos darab szövegét a Nyugat harmadik nemzedékének kiemelkedő alakja, a költő-műfordító Károlyi Amy készítette, akit a Magyar Rádió berkeiben sodort össze az élet a zeneszerzővel. Az erős társadalomkritikai felhang miatt a darabot több mint negyven éven keresztül a közönség csak erősen cenzúrázott változatban élvezhette, amelyből a szatirikusan társadalombíráló részeket és a szerelmi szálat teljesen kilúgozták.

Mupa_20221030_Ranki_Pomade_kiraly_uj_ruhaja_NagyAttila_Mupa_2-113911.jpg

Jelenet a Pomádé király új ruhája előadásából (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Müpa)

A Müpa Operamatiné sorozatában a 2018-ban felújított, eredeti változattal találkozhatunk, amelyben Pomádé király udvartartása Toronykői Attila rendezésében, Oberfrank Péter vezényletével, a Sinfonietta Erudita és a Discantus Énekegyüttes előadásában elevenedik meg. A király szerepében az Operaház basszbariton magánénekesét, Kőrösi Andrást hallhatjuk, de színpadra lép Horváth István, Erdős Attila, Bognár Szabolcs, Dani Dávid és Rácz Rita.

Ránki György: Pomádé király új ruhája
október 30, 11:00, Müpa

Bővebb információ és jegyvásárlási lehetőség itt érhető el.

Fejléckép: Jelenet az előadásból (fotó/forrás: Nagy Attila / Müpa)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Negyven százalékkal csökkenti kórusa létszámát a Bayreuthi Ünnepi Játékok

A neves Wagner-fesztivál anyagi nehézségekkel indokolta, hogy százharmincnégy fős énekkarát mindössze nyolcvan főre csökkenti. A Német Opera- és Táncegyüttesek Szövetsége azt javasolta az Ünnepi Játékok vezetőségének, fontolják meg a döntést.
Zenés színház ajánló

Eötvös Péter-ősbemutatóra készül az Opera

A zeneszerző Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből írt Valuska címmel operát, amelyet december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.
Zenés színház kritika

A nevetés védelme – Ligeti-bemutató Bécsben

A Ligeti-évforduló alkalmából újabb darabbal gyarapodott a magyar művek (egyébként nem túl nagy) száma a nemzetközi operarepertoáron. A Le Grand Macabre november 17-i előadásán jártunk.
Zenés színház interjú

„A művészet mindig arra késztet, hogy változtassunk a nézőpontunkon” – interjú Stefan Herheim operarendezővel

Stefan Herheim, napjaink egyik legelismertebb rendezője, az elmúlt évad óta Bécs „második operaházának” a MusikTheater an der Wiennek az igazgatója. Händel Theodorájából kiindulva vallásról, intézményesülésről és az operai önreflexióról beszélgettünk vele.
Zenés színház kritika

Megváltástörténet a kávézóban – Händel Theodorája a MusikTheater an der Wienben

Öt ember egy kávéházban – öt történet arról, mi történhet, ha az embert megérinti a természetfeletti. Händel Theodorája nem is játszódhatott volna térben és időben közelebb a közönségéhez, mint ahogyan a bécsi MusikTheater an der Wienben színre kerül.