Zenés színház

A Ring mindössze négy órában - akár Budapesten is

2013.07.19. 15:54
Ajánlom
A Bayreuthi Fesztivál ünnepélyes megnyitója előtt egy nappal, július 24-én Wagner monumentális tetralógiája, a Ring mindössze négy órába sűrített változatát adják elő a városi színházban. A tervek szerint a produkciót elhoznák Budapestre is.

Az egyestés Ringet Nicolaus Richter, a város kulturális tanácsosa, a konzervatórium igazgatója vezényli, aki 2011-ben meghívta Bayreuthba a Bartók+ Miskolci Nemzetközi Operafesztivállal közösen bemutatott Don Sanche-előadást, Liszt ifjúkori és egyetlen operájának produkcióját, és vendégül látta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenekarát is. Mint akkor elmondta, fontosnak tartja, hogy Wagneré mellett a Liszt-hagyomány is egész évben éljen, erősítse a város hírnevét.

Wagner születésének 200. évfordulója alkalmából Bayreuth számos rendhagyó eseménynek adott helyet az elmúlt időszakban, játszották a Festspielhausból a szerző által kitiltott korai műveket, felvonultatták a Ring sárkányait, felolvasóesteket, kiállításokat szerveztek.

Az egyestés Ring színpadképét David Seaman, a jelmezeket Andrea Uhmann tervezte. A tetralógiát mindössze nyolc énekes és húsz muzsikus szólaltatja meg, ám a város honlapján Richter azt ígéri: minden, a cselekmény szempontjából fontos figura életre kel.

Philippe Arlaud francia rendező állítja színpadra a rövidített zenés eposzt - 2002 és 2007 között az ő színpadképeivel és rendezésében játszották a Zöld Dombon a Tannhäusert. Így - írja a város honlapja - egyértelmű, érthető és izgalmas koncepciót várhat a közönség. Nicolaus Richter pedig úgy véli, hogy a könnyen utaztatható kamaraprodukciót Franciaországban, Magyarországon és az Egyesült Államokban is szívesen látnák.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Tánc

Februárban megnyit a Nemzeti Táncszínház várva várt új épülete

Négy év bizonytalan helyzet után február 15-én a Budapest Táncfesztivállal egybekötve adják át a nagyközönségnek az intézmény új épületét a Millenáris Parkban.
Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Jazz/World

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház bécs

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.
Zenés színház hír

Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

Az operett nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése a célja a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenynek.
Zenés színház premier

A Liliomfi zenés változatát mutatja be a Madách

A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.
Zenés színház gyász

Elhunyt a világhírű Wagner-énekes, Theo Adam

A német operaénekes, korának egyik nagy Richard Wagner- és Richard Strauss-előadója 92 éves volt.
Zenés színház magazin

Ma ünnepeljük a magyar musical napját

Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját.