Zenés színház

A rokokó erotikája – Veszedelmes viszonyok a Budapesti Operettszínházban

2022.01.21. 09:10
Ajánlom
Ősbemutatóra készül január 28-án és 29-én a Budapesti Operettszínház: a Choderlos de Laclos regénye nyomán készülő Veszedelmes viszonyok Kovács Adrián zenéjével és Kiss Csaba rendezésében kerül színre.

Már a helyszín is megidézi a 18. századi főúri szalonok világát. A Kálmán Imre Teátrum vörös kárpitjával harmonizáló, jelzésszerű díszletek azt a hatást keltik, mintha a néző is a történet résztvevője lenne. A szereplők is közelebb jönnek: kilépnek a páholyok félhomályából, a közönség soraiból nézik végig, ahogyan partnereiket elcsábítják, vagy éppen párbajoznak a széksorok között.

VeszedelmesviszonyoksajtotajekoztatoArtLensPhotography2-160135.jpg

Kelemen Hanna és Kardffy Aisha a Veszedelmes viszonyok sajtótájékoztatóján (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)

Ehhez Berzsenyi Krisztina, az előző munkáihoz hasonlóan, korhű jelmezeket álmodott a szereplőknek, az abroncsos szoknyák és rizsporos parókák pedig a közönségnek is segítenek belehelyezkedni egy letűnt kor bohém világába.

Ez egy súlyosan erotikus darab

– mondta el a Veszedelmes viszonyok január 19-i sajtóeseményén az előadás rendezője, Kiss Csaba, hozzátéve, hogy ennek ellenére a színpadon nincs meztelenség, sem trágár kifejezések. „A rokokó erotikája a képzeletben van.”

VeszedelmesviszonyoksajtotajekoztatoArtLensPhotography4-160135.jpg

Kiss Csaba a Veszedelmes viszonyok sajtótájékoztatóján (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)

Kiss Csaba a darabbal egy 2020-as rendezését is megidézi, hiszen a Veszedelmes viszonyok a produkció stiláris folytatásának is tekinthető. Az új bemutatót már az is összekapcsolja a Tajtékos dalokkal, hogy Vian szerepet vállalt egy Veszedelmes viszonyok-feldolgozásban (ez el is hangzik a polihisztor életéről szóló előadásban), színpadi megvalósítás tekintetében viszont egyértelműen egymásra reflektálnak.

Azt akartam, hogy érezzük meg, hogy ez nem egy színpad–nézőtér kettősségéről szóló darab, hanem gyakorlatilag ez a tér [a Kálmán Imre Teátrum – a szerk.] a díszlete az előadásnak.

A hagyományostól eltérő térhasználat mellett ismét fontos szerepet kapnak a vetítések, az alkotóknak így lehetőségük van egy-egy szereplő perspektívájából megmutatni a jeleneteket. Ebből a szempontból elrugaszkodtak attól a gondolattól, hogy a Veszedelmes viszonyokban korhűségre törekedjenek, a kamera feltalálása és a cselekmény ideje között ugyanis csaknem száz év különbség van. Az előadásban ezenfelül nem egyszerű vetítést alkalmaznak, a felvételek élőben, valós időben, fekete-fehérben készülnek, és kerülnek vászonra.

VeszedelmesviszonyoksajtotajekoztatoArtLensPhotography7-160136.jpg

A Veszedelmes viszonyok alkotói (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)

Életemben ilyen nehéz munkám még nem volt

– fűzte tovább a rendező, utalva arra, hogy a közelmúltban több színész is megbetegedett, ez pedig kihatott a próbákra is, amik elmondása szerint feszültségektől mentesen zajlanak. A nyugalom okát Kiss Csaba abban látja, hogy a szereplők kivétel nélkül lelkesen és erőn felül meg akarják csinálni ezt az előadást.

Fejléckép: Sándor Péter, Gubik Petra, Széles Flóra és Kocsis Dénes a Veszedelmes viszonyok sajtótájékoztatóján (fotó: Art&Lens Photography)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Könyv

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Plusz

Úgy búcsúztatják Lang Györgyit, ahogy azt ő is szerette volna

Június 13-án 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren búcsúznak a Pa-Dö-Dő együttes május 20-án elhunyt tagjától.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt Petheő Zsolt korrepetitor

A zongoraművész-tanárt életének 87. évében érte a halál. Munkásságáért 1991-ben Komor Vilmos-emlékplakettel tüntették ki.
Zenés színház ajánló

A kőszínházi évad végével rögtön elstartol a Szegedi Szabadtéri Játékok, már épül a Dóm téri színpad

A Dóm tér nyári programja a Szegedi Szimfonikus Zenekar Ajándékkoncertje mellett zenei gálát és musicaleket, köztük egy ősbemutatót kínál az érdeklődőknek, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a koncerteké lesz a főszerep, de a színházszerető nézőknek is lesz miből válogatni. 
Zenés színház interjú

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Zenés színház hír

Ókovács Szilveszter marad a Magyar Állami Operaház főigazgatója

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közzétette: Csák János miniszter ismét Ókovács Szilvesztert választotta, hogy a 2023–2028-as ciklusban betöltse a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségét. FRISSÍTVE!
Zenés színház hír

Egy vadonatúj nagyoperettet és egy Carmen-musicalt mutat be a Budapesti Operettszínház

Somossy Károly cirkusz-, orfeum- és varietéigazgató életéről szóló nagyoperett: Az Orfeum mágusa, valamint Frank Wildhorn Carmen című musicalje is szerepel a Budapesti Operettszínház 2023-24-es évadában.